Új Janet-botránytól félnek az Oscar szervezői

Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjak átadását a Janet Jackson botránya miatt néhány másodperces késleltetéssel sugározzák majd a tévéállomások. A show producere azonban állította, hogy a késleltetésnek nem célja a nyertesek esetleges politikai nyilatkozatainak kiszűrése.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A színpadot és a közönséget folyamatosan pásztázzák majd a szerkesztők, nehogy a sztárok, véletlenül, vagy akarattal Janet Jackson Super Bowl-os szerepléséhez hasonló megbotránkoztató jelenetet rendezzenek.

Joe Roth, a show producere azonban állította, hogy a késleltetésnek nem célja a nyertesek esetleges politikai nyilatkozatainak kiszűrése. Sőt, a február 11-i, csütörtöki amerikai lapjelentések szerint Roth úgy nyilatkozott, hogy az Oscar-ünnepség résztvevőinek legtöbbje megérti, hogy az élő közvetítés előtt "mikroszkóp alá veszik". A különleges felügyelet nem újdonság, mert - hasonló okból - korábban bejelentették, hogy a Grammy-díj kiosztóját is késleltetve közvetítik.

Janet Jackson február elején a Super Bowl, az amerikaifutball-bajnokság nagydöntőjén néhány pillanatra kivillantotta ezüst csillaggal díszített mellbimbóját, s ezzel országos felháborodást okozott az Egyesült Államokban.

Az Oscar-ünnepségen 1974-ben történt meg, hogy egy meztelen férfi ugrott a színpadra abban a pillanatban, amikor David Niven éppen bejelentette Elisabeth Taylort. Niven akkor viccel próbálta elütni a botrányt, ezért kijelentette, hogy a meztelenkedő megérdemel egy nevetést, mert közszemlére teszi elégtelen voltát.