Önként jelentkezők bokszmeccse Tyson ellen

Vágólapra másolva!
Egy amerikai produkciós iroda olyan valóságshow létrehozásán dolgozik, amelyben gyakorlatilag bárki nyilvánosan megverekedhet az egykori nehézsúlyú világbajnok bokszolóval, Myke Tysonnal.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

A Triage Entertainment elnevezésű amerikai produkciós iroda rendhagyó valóságshowt tervez: a tévéműsorban hétköznapi emberek verekednének meg az egykori nehézsúlyú világbajnok bokszoló Mike Tysonnal. A cég és a bokszoló menedzsere közti tárgyalások még nem zárultak le, de az eredeti terv szerint bárki megküzdhet a hírhedt sportolóval. A műsor nézői nyomon követhetnék az önként jelentkezők felkészülésének különböző fázisait, majd a végső megmérettetést Myke-kal. A program nem egy amerikai televíziós csatorna érdeklődését felkeltette.

Interjú Tysonnalhttp://espn.go.com/boxing/news/2002/0503/1377497.html

Myke Tyson nem csak a sportban nyújtott teljesítményéről híres. A 90-es években három évet töltött börtönben erőszakos nemi közösülésért. Szabadulását követően mérkőzés közben kiharapott egy darabot ellenfele, Evander Holyfield füléből. Később a Lennox Lewis elleni küzdelmét megelőző sajtókonferencián rátámadt leendő ellenfelére, amelynek következtében Nevada állam helyett Memphisben rendezték meg a kettejük közti összecsapást - előbbi ugyanis visszavonta Tyson engedélyét. A címvédő mérkőzés Tyson vereségével zárult. A hírhedt bokszoló február 22-én száll újra ringbe, ezúttal Clifford Etienne ellen. A Lewis-tól elszenvedett veresége óta ez lesz az első mérkőzése.