Cindy Crawford tökélyre emelt szépsége

Vágólapra másolva!
Amikor Cindy Crawford, a szupermodellek szupermodellje 1988 júliusában modellt állt a Playboynak, a fényképezőgép mögött nem is állhatott volna más, mint az elismert sztárfotós, Herb Ritts.
Vágólapra másolva!

Őstehetség volt: az érzékiségen túlra, tökélyre emelte Crawford szépségét. Ritts, aki múlt decemberben hunyt el Los Angelesben egy szövődményes tüdőgyulladás miatt, olyan örökséget hagyott maga után, ami legalább olyan híressé tette, mint amilyenek a kamerájával megörökített személyiségek voltak. A Playboy számára készített képek Elle Macphersonról (1994. május), Stephanie Seymourról (1991. március) és Brigitte Nielsenről (1987. december) éppúgy klasszikusokká váltak a fotóművészetben, mint az 1998 októberében megjelent második Crawford-sorozat. Bár Rittset elsősorban a világ legszebb hölgyeit megörökítő fényképei révén ismerjük, ezeken túl lencsevégre kapott még sportolókat (Magic Johnson), filmcsillagokat (Elizabeth Taylor), és a dalai láma személyében vallási vezetőt is.

Ügyesen kezelte a hírességeket, ami nem csoda, hiszen közöttük nőtt fel, Hollywoodban szomszédja volt például Steve McQueen. Gazdasági diplomát szerzett, és egy ideig a családi bútorvállalkozásban dolgozott, de sorsa megpecsételődött, amikor egy sivatagi benzinkútnál lefotózta barátját, Richard Gere-t. Gere-ből hamarosan sztár lett, Rittsből pedig a sztárok fényképésze.