Antal Imre Anettkánál tanít

Vágólapra másolva!
Antal Imre is elfogadta Anettka meghívását, így a bőrkabátjáról-sortjáról elhíresült műsorvezetőnő hamarosan induló iskolájában együtt oktatják a tévés szereplést.
Vágólapra másolva!

Fotó: HavariaPressAntal nem tagadja, hogy meglepte Anettka felkérése: "Még soha, egyetlen médiaiskolában sem volt rám szükség, pedig úgy tudom, működik már néhány. Nem hiszem, persze, hogy képes vagyok tanítani a műsorvezetést, hiszen nem tudom, mi az. Csak leülök a kamera elé és beszélek.

Mindenesetre van már tanári múltam, elvégre zongorát tanítottam. Meg is lepődtem, mikor nemrégiben így köszönt rám egyik volt tanítványom: Jó napot, tanár úr! Presser Gábor volt az."

Antal azt is elárulta, hogy a régi, sikeres műsorát készítő Szféra Tv nem engedi más televízióhoz, de a tanárságot vállalhatja. Antal már meg is ismerkedett a Budapest Tv nagy stúdiójával, ahol majd ő is tanítani fog.

Korábban:
Leleplezték Antal Imre orrát

Okuljon velünk!
Zongora ABC 1-2