Marilyn és leveskonzerv minden lakásban

Vágólapra másolva!
Andy Warhol bevonul a lakáskultúrába: egy licencszerződésnek köszönhetően hamarosan műveinek reprodukcióival dekorált lakberendezési tárgyakat hoznak forgalomba.
Vágólapra másolva!

Hűen Andy Warhol egyik mondásához, mely szerint sikeresnek lenni az üzletben a művészet leglenyűgözőbb formája, a pop-art pápájának hagyatékát gondozó alapítvány beleegyezett, hogy a művész legismertebb festményei kiskereskedelmi felhasználásra kerüljenek.

Az alapítvány és a Beanstalk Group nevű cég között létrejött licencszerződés értelmében hamarosan a legkülönfélébb lakberendezései tárgyakon, így ágyneműn, tapétán és porcelánedényeken, továbbá üdvözlőlapokon, sőt, ékszereken köszön majd vissza Marilyn Monroe portréja, a Campbell leveskonzerv, illetve a Warhol-életmű több - ismert és kevésbé ismert - darabja.

Az 1987-ben elhunyt Warhol nevét viselő alapítvány a megállapodással nyert összegből a kortárs művészetet támogatja, amely alapvető célkitűzése.

Warhol képeit gyakran használják alkalmazott művészeti, illetve reklámcélokra. Legutóbb a Velvet Underground nevű legendás amerikai együttes banánt ábrázoló lemezborítóját "vette kölcsön" reklámkampányához az Absolut vodkát gyártó cég.

A fotósként, illusztrátorként, filmesként és íróként is jeleskedő művész életmű-kiállítását tavaly láthatta a magyar közönség.

Ajánlat:

Warhol alapítvány

Warhol múzeum

Korábban:

Marilyn, a leveskonzerv és a többiek: Andy Warhol vándorkiállítás Budapesten