Casanova - a Győri Balett új bemutatója

Vágólapra másolva!
A Casanova című új táncjátékot január 12-én mutatja be a Győri Balett. A címszerepben Pátkai Balázs látható, az előadás zenéjét Nino Rotától kölcsönzi az együttes.
Vágólapra másolva!

A történet 1755-ben Velencében kezdődik. Az inkvizíció megszerzi a naplót és elítéli Casanovát, aki börtönéből egy földrengés során szabadul ki. Párizsba menekül, majd Bécsben a császárnővel találkozik. Következik Madrid, London. Megelevenedik Szentpétervár, Berlin és Róma. Valamennyi helyszínen meghódítja a szebbik nem képviselőit, de sehol nem tud lehorgonyozni. Kiss János igazgató szerint többféle filozófikus válasz adható arra a kérdésre, hogy ki elől menekül Casanova.

A címszerepet Pátkai Balázs táncolja. A két szemtanú szerepében Sándor Zoltánt és Sebestyén Bálintot láthatja a közönség. Az igazgató szerint nekik kulcsszerepük lesz a produkcióban, hiszen ők mozgatják a darabot: karmesterei, rendezői és egyszersmind díszletezői az előadásnak. A főbb női szerepeket Sóthy Virág, Horváth M. Lilla, Fuchs Renáta, Cserpák Szabina táncolják. A táncjátékban egyébként az egész együttes színpadra lép.

A kétrészes balett koreográfiáját Böhm György Jászai-díjas librettója alapján William Fomin Harangozó-díjas balettművész koreografálta. A darabot a Fellini filmekből ismert komponista Nino Rota zenéje kíséri. A látványosnak ígérkező produkció jelmezeit Kemenesi Tünde, díszleteit Bátonyi György tervezte.