Félelem és reszketés Amerikában

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban a napokban jelent meg az élő gonzo-legenda, Hunter S. Thompson legújabb könyve. A Hey Rube című esszékötetben Thompson látszólag egyik kedvenc témájáról, az amerikai sport jelenéről és jövőjéről elmélkedik, valójában azonban dühödt politikai kirohanásokat intéz a hatalmon lévő kormány ellen.
Vágólapra másolva!

A sport témája Thompson életművében visszatérő motívum, a Félelem és reszketés Las Vegasban szerzője egykor mint sportújságíró kezdte karrierjét. Egyik első nagyobb cikkében a híres síelőről, Jean-Claude Killyről készített riportot, a gonzo-mozgalmat pedig szintén egy sport témájú írása indította el, melyben a Kentucky Derby hanyatlásáról adott számot.

Legfrissebb könyvében azonban a sport csak eszközül szolgál ahhoz, hogy kifejthesse politikai nézeteit. Az amerikai futball, a kosárlabda és a baseball profi ligái mögött egytől egyig összeesküvéseket sejt, véleménye szerint a sport ősi és nemes eszméjét évek óta a korrupció és a pénz utáni hajsza teszi tönkre.

Könyvében helyenként egyenesen kijelenti, hogy a sport és a politika eredetileg összeegyeztethetetlen természete között mára már semmi különbség nincs. "A legtöbb stadion tele van vasárnaponként. Ugyanakkor csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy élőben élvezhessék a mérkőzéseket. Érdekes mód, mintha a nemzeti politikai élettel is hasonló lenne a helyzet" - írja egyik esszéjében.

Az esszégyűjtemény Thompson 2000 novembere és 2003 októbere között született írásait foglalja össze, így természetesen kitér a Bush-Gore fiaskó részleteire, a szeptember 11-i eseményekre, és az iraki háborúról is akad mondanivalója.

"Szúrós szagú pánikot érzek a levegőben, csendes rettegést és bizonytalanságot, többé már nem biztonságos az egykor hitelesnek tűnt igazságok és meggyőződések, megdönthetetlennek hitt intézmények között élni" - írja a tőle megszokott stílusban.

Thompson ugyanakkor a homályos nemzeti lélek- és közhangulat-elemzések mellett konkrét politikai kijelentéseket is tesz: "Az elnökválasztás itt van a nyakunkon, csak éppen elnökünk nincs" - utal a közelgő novemberi eseményekre.

A szeptember tizenegyediki események másnapján írt cikkében meglepő éleslátással szól a várható következményekről: "Most már háborúban állunk - valakikkel -, és háborút is fogunk folytatni egy ismeretlen és ijesztő ellenség ellen életünk végéig."

Félelem és reszketés Las Vegasban - harminc évvel később


A kronológiai szerkesztésnek köszönhetően nyilvánvalóvá válik, hogy az idő multával Thompson egyre hisztérikusabbá válik, és lassan olyan kijelentéseket enged meg magának, ami még Michael Moore-tól is meglepő lenne. "Ha novemberben újra megválasztják a nyomorult, félkegyelmű elnökünket, a társadalmunk garantáltan még betegebb lesz" - írja a könyv vége felé.

Thompson klasszikus regényét, a Félelem és reszketés Las Vegasban-t a kritikusok gyakran az "amerikai álom utáni szilaj hajsza"-ként emlegetik. A Hey Rube vége felé Thompson félelemmel és elkeseredéssel ír ennek az álomnak az elpazarlásáról. A könyv egyik utolsó cikkét a következő mondattal zárja: "Meglepődve és megilletődve vettem észre, hogy annak a generációnak vagyok a tagja, amely elsőként mondhatja el magáról: halálunk közeledtével az országot rosszabb állapotban hagyjuk magunk mögött, mint amilyen állapotban az előttünk lévőktől átvettük."