Vágólapra másolva!
A 19. század erkölcsi felfogása és értékrendje szerint íródott, életről, szépségről és jóságról szóló történeteket olvasva az az érzésünk: sokkal inkább felnőtteknek szánt példázatok ezek, mintsem gyerekmesék.
Vágólapra másolva!

A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Jókai Mór 1884-ben keltezett Meséskönyvé-nek korhű kiadása.

A megjelenésében és tartalmában is letűnt korokat idéző kötetben a főként regényei nyomán ismert író verses és prózai meséi egyaránt megtalálhatók - többek között a tengerszem tündéréről, Gutáról, a rettegett rablóról, aki kegyetlenségéért elnyeri méltó büntetését, a királyleány megelevenedett babáiról, szerelemről és hűségről, Mátyás királyról és a szegény székelyről vagy épp Edisonról, a leleményes feltalálóról, akinek furfangos találmánya meggyógyított egy beteg királyfit.

A 19. század erkölcsi felfogása és értékrendje szerint íródott, életről, szépségről és jóságról szóló tanmesék gyűjteményét veheti kezébe az olvasó. Az író mégsem a klasszikus értelemben vett mesemondó: a bibliai és történelmi utalásokkal, sőt, néhol véres jelenetekkel tarkított történeteket olvasva az az érzésünk: sokkal inkább felnőtteknek szánt példázatok ezek, mintsem gyerekmesék.