Bombasiker Hillary Clinton szenvedéseiről írott könyve

Vágólapra másolva!
Két hónappal megjelenése után továbbra is bombasiker Hillary Clinton Élő történelem című könyve. Hétfői értesülések szerint az Egyesült Államokban eladott példányok száma megközelíti a másfél milliót, azaz hetente továbbra is mintegy ötvenezer kel el a korábbi amerikai first lady emlékirataiból. Könyvének sikerét azzal magyarázzák, hogy az egyszerre testesíti meg a nők áldozatvállalását és egyben hatalmát.
Vágólapra másolva!

A New York-i Simon and Schuster kiadó 8 millió dollárt fizetett a könyvért Hillary Clintonnak, aki ugyanakkor a rekordot jelentő hazai és külföldi kemény- és puhafedelű eladásokból további busás jövedelemre számíthat. A jelenlegi New York-i szenátorasszony könyve, amely Fehér Házban Bill Clinton korábbi elnök mellett töltött nyolc év érdekfeszítő és a Monica-ügy pikáns részleteire is kitérő összefoglalója, nemcsak Amerikában beststeller, hanem
Franciaországban, Németországban, Angliában és Írországban, továbbá Dániában, Olaszországban és Hollandiában is.

A közelmúltban pedig huszonnyolcadik országként Romániában is árusítani kezdték. Hillary Clintonnak emellett nem csak azért van szerepe az Élő történelem sikerében, mert történetesen ő a szerzője. Az eladások rendkívül magas számához hozzájárul az is: Clinton asszony fáradhatatlanul járja az országot, sőt a világot, hogy részt vegyen
könyvének bemutatóin. A közelmúltban például egy virginiai helyszínen másfél óra alatt 1500 könyvet dedikált, miközben kezet is fogott mindenkivel. Ilyen óriási sikerre maga a kiadó sem számított, rámutatva, hogy az nemcsak az írói vénával, hanem Clinton szenátorasszony rendkívüli eladói, üzleti képességeivel magyarázható.

Jónéhány korábbi first lady - legalábbis ami memoárjaik eladását illeti - elbújhat Hillary Clinton mögött. Az Élő történelem című könyvből már most kétszer annyi kelt el, mint Barbara Bush emlékirataiból, és háromszor annyi, mint Nancy Reagan könyvbe öntött visszaemlékezéseiből. Clinton asszony azonban már most azt jövendöli: egy valami
minden bizonnyal megdönti saját könyvének rekordját. Mégpedig férjének, Bill Clintonnak az emlékiratai, amelyeken a volt elnök jelenleg lázasan dolgozik.