Szexkávézó Kínában

Vágólapra másolva!
A kínai Senzsenben megnyílt a világ első kávézóba oltott családtervező és szexuális felvilágosító központja. A kommunista - és még ma is igen szigorú erkölcsű - ország népesedési és családtervezési problémáival most először igyekeznek kötetlen körülmények között is foglalkozni: a kávézó a Kínai Népköztársaság családtervező központjának szponzori segítségét is élvezi. A falakat különböző nőgyógyászati (főleg születésszabályozásról szóló) illusztrációk fedik. A tulajdonosok célja az, hogy az emberek könnyen és kellemes körülmények között: mondjuk, egy kávé mellett ülve szerezhessenek be hasznos információkat a szexről. Az újonnan nyílt szexuális felvilágosító kávézóról a The Beijing News adott hírt.
Vágólapra másolva!

Nem csak Kínában, az egész világon egyedülálló, hogy családtervező és szexuális felvilágosító központtá avanzsáljon egy kellemes hangulatú kávézó. A kínai Senzsenben a múlt hónap végén nyílt központ tulajdonosai azt mondták, szeretnék végre új megvilágításba helyezni a szexuális felvilágosítást a szigorú erkölcsű Kínában.

A kávézó falait borító illusztrációkon többek között a jelenleg választható fogamzásgátló szerek és eszközök leírásai szerepelnek. A bemutatott gyógyszerekhez, készítményekhez és óvszerekhez pedig ott helyben ingyen is hozzájuthatnak a látogatók: az újdonsült intézményt ugyanis a kínai főváros családtervező központja szponzorálja.

A családtervezés az utóbbi évek egyik legjelentősebb problémája Kínában. A jelenleg is érvényben lévő úgynevezett egygyermekes törvény (amelyet állítólag hamarosan módosíthatnak) nagymértékben visszaszorította ugyan a születésszámot, ennek ellenére 1,3 milliárd lakosával a világ legnépesebb államának számító Kína népessége folyamatosan nő: évente körülbelül tízmillióval.

A születésszabályozással és egyéb szexuális problémákkal kapcsolatos információkhoz a kínaiak ezentúl egy kávé mellett ülve, kellemes körülmények között is hozzájuthatnak. A falakon látható dekorációk között nem csupán felvilágosító és ismeretterjesztő anyagok vannak: szép számmal láthatók Picasso és Salvador Dalí szexualitással foglalkozó művei is. A kávézó igazgatója elmondta, céljuk, hogy a szexuális felvilágosítást az eddig megszokottaktól eltérő megvilágításba helyezzék. Szeretnék, ha az emberek könnyebben, többet és kellemesebb körülmények között tudhatnának meg arról, milyen lehetőségeik vannak a születésszabályozás terén.

Forrás: EPA

A tévhitek eloszlatásához és az ismeretterjesztéshez ezért teremtettek ilyen hangulatos környezetet. A kávézóban több számítógép - ezeken keresztül internetes felvilágosító oldalak érhetőek el -, illetve könyv és magazin is a látogatók rendelkezésére áll.

"Olyan környezetet szerettünk volna teremteni, amiben az emberek ellazultan, kikapcsolódás közben juthatnak hozzá a szükséges információkhoz" - nyilatkozta az igazgató.

A központ rendszeres együttműködést és szoros kapcsolatot tervez kialakítani a város összes középiskolájával is, mert úgy vélik, sokat tehetnek a tinédzserek szexuális felvilágosításáért. A kávézónak már most - alig egy héttel a nyitása után - napi 5-6 látogatója van, annak ellenére is, hogy a város egyik viszonylag nehezen megközelíthető külső kerületében nyílt meg.