Mégsem nyit szexshopot a kisebbik Schumi

Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok Forma-1-versenyző Michael Schumacher öccse meggondolta magát, és előzetes terveivel ellentétben mégsem vesz részt a Horvátországban és Szlovéniában tervezett, erotikus termékeket árusító üzletlánc létesítésében. Teszi mindezt azért, mert egy német komikus gúnyt űzött belőle, sőt: "a becsületébe gázolt".
Vágólapra másolva!

Stefan Raab egy német televíziós műsorban a "Pornó-versenyző" csúfnevet aggatta a fiatalabbik Schumira, feleségét, Corát pedig "Hard Cora"-ként emlegette. A viccek azután születtek, hogy a Forma-1-sztár ötvenszázalékos tulajdonosi hányadra szerződött egy üzletláncban, annak az osztrák vállalatnak a partnereként, amely jelenleg Európa legnagyobb erotikus termékeket forgalmazó cége.

Az első boltokat Szlovéniában tervezik nyitni, ezeket több horvát üzlet is követné előreláthatólag még a jövő évben. Schumacher azonban Willi Weberen, a menedzserén keresztül most azt közölte: kiszáll az üzletből. A német Bild magazinnak adott interjújában Ralph ellene irányuló rosszindulatú kampányról beszélt, és erkölcsi okokra hivatkozott, amikor arról kérdezték, miért nem vállal mégis tulajdonosi részt az erotikus üzletláncban.

"Ismert emberként a figyelem középpontjában állok, és jó példát kell mutatnom másoknak. Számomra ez sokkal fontosabb akármennyi pénznél." Majd a német humoristát bírálva hozzátette: "Amit Stefan Raab tett az én és a feleségem nevével, az több mint személyeskedés volt. Nekem van egy fiam, rá is gondolnom kell."

A 29 éves Ralph Schumacher jelenleg egy egymillió dolláros kártérítési per indítását tervezi, mert - mint a menedzsere elmondta - meg van győződve róla, hogy Stefan Raab viccelődése is csak annak a kampánynak a része, amellyel egyesek megpróbálták megakadályozni a szexbirodalommal kapcsolatos terveit.

Willi Weber közölte a német médiával, hogy a hivatalos dokumentumokat már el is küldték a humoristának. Majd pedig hozzátette: szerintük Raab túl messzire ment, és Schumacher becsületébe gázolt. Stefan Raab nem kívánta kommentálni az ügyet.