"Soha nem foglalkoztam politikával" - visszamlékezés

 

Bácsi József (1926), munkás visszaemlékezése

(részlet)

Bácsi József 1956-ban a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsának az elnökhelyettese volt. 1958-ban tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában részt vett a Váci Országos Börtön elítéltjeinek éhségsztrájkjában

[...]

Bácsi József

Október 23-án fokozott figyelemmel követtük az eseményeket. Tudtuk, hogy lesz tüntetés. Bár bementünk a gyárba, de már nem dolgoztunk. A Műegyetemről jöttek ki egyetemisták, és meséltek arról, hogy mi történik a városban. Próbáltak embereket szervezni a tüntetésre. Elég sokan el is mentek, teherautókat vettek igénybe a garázsüzemből. Én nem mentem el a tüntetésre. A következő napokban csak egy-két órát töltöttem az Acélműben. Az események sodorták az embereket, mindenki ment nézni, hogy mi történik. Én is kinn lófráltam a többiekkel.

Október 24-ére virradó éjszaka a csepeli fiatalok megostromolták az Erzsébet utca és a mai tanácsháza, akkor községháza sarkán levő Katonai Kiegészítő Parancsnokságot. Fegyvert és lőszert akartak szerezni. Rengeteg fegyverest láttam, szabályos tüzelőállásban rohamoztak. Egy százados többedmagával védte az épületet. Később megjelent egy szovjet páncélautó. Azzal is felvették a harcot a felkelők. Ott láttam életemben először használni a benzinesüvegeket. Bedobták a kocsiba, az lángra lobbant, és a szerencsétlen fiatal, kopaszra nyírt kiskatonák ugráltak ki, és akkor ezek a csepeli srácok bizony lőttek rájuk. Igazi fegyveres harc folyt. Végül a katonák - a harckocsi védelme alatt - kimenekültek az épületből. Az esemény hatása igen nagy volt Csepelen, sokat beszéltek róla.

24-én délelőtt a szovjet tankok bevonultak a gyárba, és felálltak az erőmű térségében. Nem csináltak semmit, ez csak erődemonstráció volt. Az ideiglenes munkástanács megalakulása után azonnal felvette a kapcsolatot az akkori helyi szovjet parancsnokkal, Abramov ezredessel. Egy nagyon jó szándékú, rendes ember volt, több munkástanácsülésre is meghívtuk. 25-én délután kérésünkre a szovjet páncélosok elhagyták a gyár területét.

24-én, amikor hazafelé mentem, a Rákóczi tér hemzsegett a piros pártkönyvektől, mindegyikből kitépték a neveket. Éppen akkor szedték le a tűzoltóság épületéről az ötágú csillagot. Ledobták, össze is tört darabokra.

25-én délután ott voltam édesapámmal a csepeli pártház előtti tüntetésen. Hatalmas tömeg gyűlt össze. Kidobálták a bútorokat meg a könyveket, és halomba rakva elégették. Ezek nagyrészt a pártiskolák számára kiadott marxista könyvek voltak.

26-án reggel azzal fogadtak a gyárban, hogy munkástanácsot kell választani. A munkástanács-alakítás gondolata Beck Antaltól, egy régi szociáldemokrata mozgalmi embertől eredt. Nagyon jól képzett, kiváló esztergályos volt, művésze a szakmájának, a Szerszámgépgyárban dolgozott. Részt vett a 45 utáni úgynevezett vadsztrájkok szervezésében, így el kellett menekülni az országból. Jugoszláviába ment, majd amikor a helyzet rendeződött, hazajött.

A csepeliek túlnyomó része benn volt már a nemesacélüzemben, a vidékiek közül viszont sokan hiányoztak. Az üzemvezetőnk szónokolt, hogy tartsuk be a rendet, menjünk az ebédlőbe, és ott üljünk le. Egy ifjúsági vezető - talán Vas Lajosnak hívták -, aki részt vett az előző napi tüntetéseken, rövid beszédet tartott arról, hogy győzött a forradalom, és meg kell választani a munkástanácsokat. Kiosztották a fehér lapokat, és hogy, hogy nem, engem is, az öreg Keresztes bácsit, a lakatosműhely vezetőjét, Vas Lajost és még néhány régi embert beválasztottak a nemesacélüzem munkástanácsába. Ezek után rögtön ki is jelentették, hogy én leszek ennek az üzemi munkástanácsnak a vezetője. Ezt követően delegáltak az Acélmű munkástanácsába is. A népszerűségem miatt választottak meg: eléggé szabad szájú voltam, nemigen rejtettem véka alá a véleményemet.

Egy-két napra rá összegyűltünk a kultúrteremben, hogy megválasszuk az Acélmű munkástanácsát. Rengeteg ismerősöm volt ott. Mátyásit, egy régi öreg munkást, aki édesapámat is személyesen ismerte, választottuk meg az Acélmű munkástanácselnökének. Ő rögtön felhívta rám a többiek figyelmét, így a kiosztott lapokra ismét felkerült a nevem, és tagja lettem az Acélmű munkástanácsának is. Majd a vezetőség mint az Acélmű küldöttét engem delegált a később megalakuló Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsába.

A Csepel Vas- és Fémművek Ideiglenes Munkástanácsának megalakítása a vezérigazgatóság tanácstermében valamikor október utolsó napjaiban zajlott. Az elnökség huszonnégy-huszonöt főből állt, mivel a nagyobb gyáregységek több küldöttel is képviseltették magukat. A Gépgyárból például Nagy Eleket meg Beck Antalt delegálták. A pártvezetők nem jelentek meg, egyszerűen eltűntek, elbújtak. Tehát az MDP-nek a munkástanácsok megalakulásához semmi köze nem volt. Azok spontán jöttek létre, illetve a jugoszláv munkástanácsokat tartottuk követendő példának.

A vezetőség szinte kivétel nélkül olyan munkásokból állt, akik mögött már legalább egy évtizedes tapasztalat állt, akik igen megfontolt, széles látókörű emberek voltak, és tisztában voltak azzal, hogy az ország legnagyobb gyárában történő eseményekre odafigyelnek. Az ideiglenes munkástanács elnöke Illés Béla, a Csőgyár akkori igazgatója lett. Rendkívül nagy tudású, fiatal gépészmérnök volt. Amikor megválasztottuk, majdnem rosszul lett az ijedtségtől. Ez valószínűleg azért történt, mert magasabb képzettségénél és beosztásánál fogva ő jobban ismerte az akkori politikai hierarchia összefüggéseit, lehetőségeit, és megrettent attól az óriási felelősségtől, ami ezzel a nyakába szakadt. Nem is bírta sokáig idegekkel. Hamarosan úgy döntöttünk, hogy felmentjük az ideiglenes munkástanács elnöksége alól.

Nagy Imre miniszterelnökké választásától nem voltunk elragadtatva. Nem voltunk megelégedve a stábjával sem, de a kibontakozás érdekében elfogadtuk őket. Fenntartásunk oka az volt, hogy a Nagy Imre-kormányban olyan személyek vettek részt, akik előzőleg már kompromittálták magukat. Első nyilatkozatunkban is azt emeltük ki, hogy időt kell adni a Nagy Imre-kormánynak a kibontakozásra, és majd meglátjuk, mi lesz. Bennünk már az első napokban megfogalmazódott, hogy olyan politikai rendszernek kell az országban létrejönni, amelyben a Nagy Imre-kormány támogatására munkástanácsokat hozunk létre, amelyek később parlamentté alakulhatnak át.