Király Béla: 1956 - a szabadságharc katonapolitikája

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

(Király Béla: 1956 - a szabadságharc katonapolitikája - részlet a Mindentudás Egyetemén elhangzott előadásból)

rev.hu
Király Béla

(November 4 .) A szovjet csapatok az Alföldön kezdték a támadást még éjfél előtt. Később a Dunántúlról is jöttek jelentések támadásról. Minderről tájékoztattam Nagy Imrét. Éjfél körül egy jelentést továbbítottam neki, hogy a Budapest körül vont "védelmi" övet, ami nem volt erősebb egy figyelő vonalnál, a szovjet csapatok áttörték. Ekkorra előttem világossá vált, hogy háborús állapot állt be. A következőt jelentettem Nagynak: "A szovjet erők támadása országszerte olyan méretű, hogy kimeríti a háború fogalmát. Javaslom, hogy jelentse be, 'háborúban állunk a Szovjetunióval'. Ha kívánja, az Ön nevében és megbízásából, mint a szolgálatot teljesítő rangidős katona, megteszem ezt a bejelentést." Nagy Imre szemrehányóan oktatott ki, hogy én nem tehetek ilyen kijelentést. "Különben sem viselünk a Szovjetunióval háborút. Andropov nagykövet az irodámban van, és biztosít, hogy ők nem viselnek háborút ellenünk, ha van lövöldözés, az csak magyar provokációra adott szovjet válasz lehet."

4 óra 30 körül egy szovjet harckocsioszlop jelent meg a Deák téri főparancsnokság előtt, de nem támadtak meg bennünket. Elkanyarodtak az Országház felé. Felhívtam Nagy Imrét, és jelentettem a helyzetet. "Köszönöm, nem kérek több jelentést." Még ma sem értem ezt a választ. Végtére is, a szolgálatban lévő legmagasabb rangú katonai parancsnok voltam. Egy óra múlva, 5 óra 20-kor hangzott el a történelmi tragédia híres bejelentése.


"Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"


A bejelentést, hogy "csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van", úgy értelmeztem, hogy bármily reménytelen is a legyőzhetetlen, hatalmas szovjet túlerővel szembeszállni, a küzdelmet folytatjuk. Azaz, az egy órával korábbi javaslatomat Nagy Imre elfogadta, és most kimondta a kimondhatatlant: hadban állunk a Szovjetunióval.

Nagy Imre háborút bejelentő szózatának elhangzásakor már úton voltunk. Amikor ugyanis a Deák teret átszelő szovjet harckocsik eltűntek az Országháza felé, a riadókészültségben lévő főparancsnoksággal és védőivel elindultam a budai hegyekbe. Útközben a várban elszállásolt egyetemi nemzetőrezredet utasítottam, hogy csatlakozzanak hozzánk a Manréza szerzetesháznál, onnan a Szabadság Szállóhoz vonultunk, ahol ideiglenes hadiszállást rendeztünk be. Két harckocsi is volt ebben a csoportban.

Ahogy a budai hegyoldalon felfelé haladtunk, láttuk, hogy nemcsak ifjak, hanem felnőtt és idős emberek és asszonyok is egyes útszakaszok elzárására akadályokat ástak, építettek. Egy kis csoport gimnazista megszerezte Rákosi Mátyás vörös zászlóval ékesített páncélozott ZIM luxus gépkocsiját, és felderítő utakat tettek számunkra. A szovjet csapatok egy napig, amíg rá nem jöttek a megtévesztésre, udvariasan utat engedtek a kommunista vezéreknek fenntartott luxuskocsi számára.

November 8-án éjjel átvonultunk a törzzsel, a két harckocsival és a körülbelül 2000 nemzetőrrel Nagykovácsiba. A Teleki-kúriában rendeztük be a főparancsnokság hadiszállását, a falut pedig körkörös védelemre rendeztük be. A település körüli hegyeken egy honi légvédelmi tüzérosztály volt tüzelőállásban, igen nagy mennyiségű lőszerkészletét silókban és pincékben tárolták. A katonák hazamentek, de mielőtt otthagyták lövegeiket, a zárakat szétszedték, és a bozótba dobták, hogy szovjetek ne használhassák őket. A törzsben lévő légvédelmi tüzér tartalékos tisztek elmentek a Zsíros-hegyre, hogy legalább egy löveget tüzelőképessé tegyenek.

November 10-én hajnalban a kilátótoronynál volt találkozóm egy dorogi nemzetőrküldöttséggel. Terepjárón hajtottam a hegyoldalon a turista kilátótoronyhoz, amikor - mint derült égből a villámcsapás - egy kilenc gépből álló vadászbombázó alegység egyenként zuhanó repülésben rakétákkal bombázta állásunk északi szakaszát. Hatalmas tüzérségi előkészítő tűz is zúdult állásunk arra a részére. Végtelen örömömre, a légvédelmi ágyúnk tüzelni kezdett a támadó repülőkre. Az egyetemistáknak sikerült egy löveget tüzelőképessé tenniük.


A repülők ez ellen a lövegünk ellen irányították rakétatüzüket. Ekkor történt a második meglepetés. Az egyik rakéta becsapódása helyén olyan hatalmas robbanás történt, aminek a nyomása majdnem ledöntött a lábamról. Nyomban ez után hatalmas füstfelhő emelkedett az égig, amely ott méltóságteljesen gomba alakra formálódott. A rakéta egy silóba csapódhatott, és felrobbantott több vagonnyi lőszert, aminek a nyomása csakis felfelé terjedhetett. Ez okozhatta a gombaalakot. A szovjetek pedig azt hihették, hogy az ördögi magyarok taktikai atombombát robbantottak. Perceken belül minden szovjet csapat eltűnt a vidékről. "Győztünk" - gondoltam. De nem ültünk örömünnepet, átvonultunk a Bakonyba.



mindentudas
Malasenko tábornokkal

Közel egy fél évszázaddal később, 2001-ben Moszkvában találkoztam Malasenko tábornokkal, a volt ellenséggel, a Különleges Hadtest vezérkari főnökével. Felhoztam neki a háborút és a "nagykovácsi csatát". Ő így válaszolt:
- Nagykovácsi csata? Jó mesemondó ön, generális.
- Akkor mi az, ha az egyik fél - maguk - több tucat tankkal, tüzérségi tömegtűzzel, mechanizált lövészezredekkel - amelyeknek Ön még a sorszámát is közli a könyvében - és taktikai légierővel megtámadják az "ellenfelet" - minket?
- Sohasem használtunk légierőt maguk ellen - felelte.
- Meghívom hazánkba egy látogatásra, minden költségét fedezzük. Jöjjön el velem a Zsíros-hegyre. Megmutatom a betemetett krátereket, amelyeket a maguk rakétái okoztak, a kontúrjaik még ma is láthatók. Akkor mondja a szemembe, hogy nem alkalmaztak repülőket ellenünk.
- Köszönöm, de nem megyek. Nem leszek egy másik Pinochet - felelte.
Mivel pedig Malasenko az egész beszélgetés alatt azt állította, hogy magyar meghívásra, a segítségünkre jöttek, és nem folyt háború közöttünk, csapdát állítottam neki. Olyat kérdeztem, amire a választ jól tudtam.
- Kérem, magyarázza meg, mi az, hogy a "Szovjetunió hőse".
- Háborúban végrehajtott kiemelkedő bátorsággal és önfeláldozással egybekötött eredményes harccselekmény - volt a büszke válasz.
- Valóban csak háborúban érdemelhető ki?
- Igen - válaszolt Malasenko tábornok.
- Tanulmányában Ön közli, hogy 26 szovjet katona kapta meg ezt a kitüntetést 1956-ban Magyarországon. Akkor miért nem ismeri el, hogy háborút viseltek ellenünk?
Síri csend volt a válasz.