Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szombat délután 2 órakor a Miniszterelnökségen az alábbi előterjesztést nyújtották be:

Előterjesztés

Erkölcs és hazafiság kötelez azon való gondolkodásra, hogy az országunkban a békétlenséget miként lehetne olyan megoldás felé segíteni, amely hazánknak és a világnak egyaránt javára váljék. Azt hisszük, helyes volna, ha a kormány rögtön és haladék nélkül legalább kétnapi tűzszünetet hirdetne és rendelne el. Eme szándékkal egy időben alakuljon közéleti személyiségekből egy békéltető bizottság, mely a kormányzat és a párt részvételével igyekszik megteremteni a békességet.


Természetesen az általános amnesztiát a békéltető tárgyalások befejeztéig meg kell hosszabbítani.


Az ügyet egész népünk sorsára nézve történelmileg iS döntőnek tartjuk.


Budapest, 1956. október 27. 14 óra.

Benjámin László
Bernáth Aurél
Csók István
Déry Tibor
Ferencsik János
Fischer Annie
Gombás Pál
Háy Gyula
Illyés Gyula
Jánossy Lajos
Kodály Zoltán
Ordas Lajos
Pap László
Dr. SzabolcsI Bence
Szervánszky Endre
Tamási Áron
Dr. Tóth Aladár
Veres Pál
Zathureczky Ede
Zelk Zoltán