A magyarországi események világvisszhangja

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép

Ellenségeink káröröme, barátaink mély rokonszenve - Mára összehívták a Bizottsági Tanácsot - Sepilov a felkelés okairól - Az üzemek vezetésének gyökeres átalakítása Lengyelországban

Az elmúlt napok - számunkra annyi tragikus kísérőjelenséggel párosult - magyarországi eseményei fokozott izgalomban tartják az egész világközvéleményt és - túlzás nélkül - uralkodnak a világsajtó hasábjain, valamint az éter hullámain. Persze ahány kommentátor, annyiféle a kommentár. A népi demokratikus rendszer, a munkásparaszt hatalom ellenségei, köztük legdühödtebben népünk és hazánk külföldre szökött árulói, nem törődnek a kiontott vérrel, legszívesebben táncraperdülnének örömükben. De nem egy félhivatalos nyugati sajtó- vagy rádiókommentár már a józanabb megítélésnek ad hangot és a szocialista demokratizmus elmélyítésének útján már nagyobb lépést tett barátaink a rokonszenv és a kibontakozás reményének hangján szólnak mindarról, ami hazánkban az elmúlt öt nap alatt történt.

Külföldi beavatkozásról nem lehet szó

Dulles amerikai külügyminiszter szombat este Texasban elhangzott beszédében foglalkozott a magyar eseményekkel, de a beszéd részletei még nem ismeretesek.

Ellentétes hírek szólnak a magyarországi események ENSZ elé viteléről. A londoni rádió a minap kijelentette: Budapesten be kell fejezni a vérontást, véget kell vetni a zűrzavarnak és külföldi beavatkozásról nem lehet szó, mert ez világháborúra vezetne. A New Yorkból eredő szombat esti rádiójelentések szerint a nyugati kormányok a "Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyeként" akarják a Biztonsági Tanács elé terjeszteni a kérdést, még pedig úgy, hogy egyben a sürgősség kimondását kérik.
Lapzártakor érkezett Reuter jelentés szerint a Biztonsági Tanács vasárnap rendkívüli ülésre ül össze, hogy megvizsgálja a magyarországi helyzetet.

A tévedésekért fizetett ár borzalmas

Pietro Nenni mély együttérzéssel elemzi az Avanti-ban a magyarországi eseményeket és megjegyzi: "A tévedésért fizetett ár borzalmas, de nem olyan, hogy lerombolná azt a bizalmat, amelyet a magyarok a munkás- és népi mozgalom új irányzatába vetetek."Sepilov szovjet külügyminiszter Moszkvában kijelentette, hogy a magyar helyzet, a lengyelországi helyzethez viszonyítva bonyolultabb. A gazdasági helyzet, a bürokratikus módszerek alkalmazása és más okok miatt a lakosság demokratizálását követel - mondja Sepilov, majd hozzáfűzi: - A rend fenntartása céljából a kormányzat kénytelen volt a hadsereg, valamint a biztonsági szervek segítségét igénybe venni, minthogy pedig az események az ország életének dezorganizációjával fenyegetek, a kormány a szovjet csapatok segítségét is igényelte.

Pozitív fejlődés

Belgrádban a Jugopress a magyarországi eseményeket együtt kommentálja a lengyelországiakkal s ezt a következtetést vonja le: a lejátszódó események menete e két országban megmutatja, milyen hatást gyakorolt az SZKP XX. kongresszusa a szocializmus fejlődési folyamatára, valamint arra, hogy eltávolítson mindent, ami fékezi a szocializmus fejlődését és mindazt, ami megfenekléshez vezet. A lengyelországi pozitív fejlődés, valamint a Magyarországon várható pozitív fejlődés is csak kedvezően befolyásolhatja a szocialista országok együttműködésének elmélyítését és kapcsolataik konszolidálását - írja a Jugopress, s végül hozzáfűzi: - Ugyanez áll nemzetközi vonatkozásban is.

A Varsóban megjelenő Express Wieczirny az ország egész közhangulatát fejezi ki, amikor azt írja, hogy a lengyel nép fájdalommal és együttérzéssel fogadta a magyarországi események híreit! "Mi - írják a többi között a lengyel olajipar dolgozói a magyar dolgozókhoz intézett levelükben - mélyen megrendülve a tragikus magyarországi események hallatán, forró felhívással fordulunk hozzátok: teremtsetek újra békességet."

Frantisek Kaminszky rehabilitálása

Lengyelországban egyébként továbbra is számos küldöttség keresi fel a LEMP új vezetőségét, hogy kifejezze egyetértését a VIII. plénum határozataival. Közben a lengyel üzemek vezetésének gyökeres átalakítása új szakaszba lép. A tervezett változtatások nagyobb önállóságot biztosítanak majd az üzemekben, növelik a gyárak jövedelmezőségét, lehetővé teszik a munkabérek emelését, úgy hogy a munkások részesülnek az üzem jövedelméből. Rövidesen nyilvánosságra hozzák a munkásönkormányzat életbeléptetésének minisztertanácsi határozat-tervezetét. A pártélet is gyors fejlődésen megy át. Több vajdasági pártbizottság leváltotta a pártbizottság első titkárát s a PVB néhány tagját, mert nem támogatták az ország életének demokratizálásáért és politikai, valamit gazdasági életének megújításáért folyó mozgalmat, hanem szembeszegültek ezzel. Eközben megtartotta első ülését az a bizottság, amelyet a VIII. plénum hozott létre, hogy megállapítsa azok felelősségét a párt előtt, akik az elmúlt években az államvédelmi szerveket ellenőrizték, a lengyel legfelsőbb katonai bíróság megszüntette a bűnvádi eljárást Frantisek Kaminszky, a lengyel paraszt-zászlóaljak volt főparancsnoka ellen. Ez együttjár Kaminszky teljes rehabilitációjával.