A legelső dolog a rend, a nyugalom megteremtése

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nagy Imre miniszterelnök rádiónyilatkozata

Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai szerda délben a Magyar Rádióban a következő nyilatkozatot tette:

Budapest népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik a fegyverüket, mentesülnek a statáriális eljárás alól.

sulinet


Egyúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvei alapján - ahogyan azt annak idején a parlamentben kifejtettem - országunk következetes demokratizálását, a párt állami, politikai és gazdasági élet minden területén.

Kövessék felhívásunkat, szüntessék be a harcot, biztosítsák a rend és nyugalom helyreállítását, népünk, országunk jövője érdekében. Térjenek vissza a békés alkotó munkához!

Magyarok! Elvtársak! Barátaim! Felelősségteljes percekben szólok hozzátok. Mint tudjátok, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az Elnöki Tanács bizalmából, mint a Minisztertanács elnöke, átvettem a kormány vezetését. Minden lehetősége megvan annak, hogy programunkat a magyar népre támaszkodva, a kommunisták vezetésével, a kormány megvalósítsa.

E program lényege - mint tudjátok - a magyar közélet széleskörű demokratizálása, a szocializmus építésében a mi nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út megvalósítása, nagy nemzeti céljainknak, a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása.

Ahhoz azonban, hogy a munkához közös erővel, veletek együtt hozzáláthassunk, a legelső dolog a rend, a fegyelem, a nyugalom megteremtése.

A békésen tüntető magyar ifjúsághoz csatlakozva, ellenséges elemek, félrevezetve sok jóhiszemű dolgozót, a népi demokrácia, a néphatalom ellen fordultak. A legelső és mindenekelőtt álló feladat most, hogy a helyzetet sürgősen konszolidáljuk. Utána minden kérdésben szót értünk, hiszen egyet akar a kormány és a magyar nép többsége.

Nemzeti étünk iránti közös nagy felelősségre hivatkozva szólítalak fel benneteket, minden magyar férfit, nőt, ifjúmunkásokat, parasztokat, értelmiségieket, hogy szilárdan álljatok helyt, őrizzétek meg nyugalmatokat, álljatok ellent a provokátoroknak, segítsetek helyreállítani a rendet, támogassátok rendfenntartó erőinket. Meg kell akadályoznunk közös erővel a vérontást, nem szabad engedni, hogy vér szennyezze be szent nemzetprogramunkat.

A magyar kormány békés építő munkára készül. A kormány el van szánva arra, hogy nem engedi letéríteni magát a demokratizálás, a magyar nép érdekeinek megfelelő, a nép széles rétegeivel megtárgyalt program megvalósításának útjáról.

Nem bosszúállás, hanem a megbékélés politikáját akarjuk folytatni. Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, abbahagyják a harcot, nem vonja statáriális eljárás alá, mint ahogy így jártak el az eddig magukat megadott csoportokkal szemben is.

Munkások! Védjétek meg a gyárakat, a gépeket. Az egész magyar népnek okoz kárt az, aki rombol, fosztogat.

Rend, nyugalom, fegyelem - ez most a jelszó mindenekelőtt.

Barátaim! Magyarok! A kormány programját hamarosan részleteiben is ki fogom fejteni és azt rövidesen összeülő országgyűlés fogja megvitatni. Jövőnkről van szó; nemzeti létünk felemelkedésének nagy útja áll előttünk.

Álljatok a kormány mögé! Biztosítsátok a békés építő, alkotó munka folytatását! Tegyétek lehetővé, hogy hazánk minden dolgozója zavartalanul munkálkodhassék családja és a maga jövőjéért.

Álljatok a párt mögé! Álljatok a kormány mögé! Bízzatok abban, hogy a múlt hibáin tanulva, megtaláljuk a helyes utat hazánk felvirágoztatására.