Árdrágítás - hivatalból

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

A májusi árleszállítás óta hónapról hónapra többet vásárol a lakosság. Persze azt sem állíthatja senki, hogy már minden rendben van az áruellátásban. Több jel - így a szakszervezetekhez és a SZOT-hoz érkező panaszok is - figyelmeztet arra, hogy a fogyasztási iparcikkek egyre bővülő választéka, javuló minősége ellenére sok minden bosszantja még a vásárlókat.


Különösen nagy felháborodást vált ki az a tény, hogy néhány iparcikk ma már többe kerül, mint május elsején, az árleszállításkor. A párt határozatának megsértését látják - joggal - az emberek egyes leszállított árak emelkedésében. Most nem azokról az esetekről van szó, amikor egy-egy boltvezető vagy eladó bűnös manipulációkkal csapja be vezetőit. Ilyen esetekben, mint az újságírók is hírül adták - a rendőrség, az ügyészség nem késlekedik. Ám a női düftin kulikabát ára "hivatalból" nőtt száz forinttal az árleszállítás óta. A "Maya" pamutszövet tíz forinttal lett drágább. A "crombi" télikabáton is ötven forinttal nagyobb ár szerepel. A "MÁV" kordöltönyt ugyancsak minőségi változás nélkül, de negyven forinttal drágábban árusítják.

Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

A diósjenői Földművesszövetkezet vegyesboltja




Tehát nem egy-két megtévedt ember bűnös manipulációiról van szó, hanem hivatalos intézkedésekről. Olyanokról, amelyek veszélyeztetik a májusi árleszállítás gazdasági és politikai céljait.


Ha lehet, még nagyobb bosszúságot, felháborodást vált ki az, hogy néhány árucikk ára ugyan nem változik, de - minősége romlik. A vásárló csak használat közben veszi észre, hogy pénzéért a vártnál rosszabb árut kapott. Valóban, nehezen is lehet megállapítani egy üzletben, hogy például az "Oslo" és a "Bakony" télikabátok minősége romlott. Az 1180 forintos "Szigony" öltönyről sem gondolná senki, hogy csak az ár felel meg a néhány hónap előttieknek.

A rádióknál, kerékpár- és motorkerékpár-tömlőknél is előfordul ilyesmi. De ellenkező példa is akad: a Duna Cipőgyár jobb minőségű cipői a régi áron kerülnek a fogyasztókhoz.


Nem gondolhatja senki, hogy az ipar és kereskedelem vezetői kártevő szándékkal, tudatosan fordulnak szembe a párt határozataival, a kormány intézkedéseivel, a lakosság érdekeivel. De ha senki sem akarja, akkor mégis mi idézi elő néhány iparcikk árának látszólag indokolatlan emelését és a joggal bűnösnek mondható minőségrontást?


Olyan tényezők okozzák mindezt, amelyek ilyen messzemenő kihatásaival eddig nem is számoltak, nem tartották fontosnak. A könnyűipar köztudomásúan import alapanyagokkal dolgozik. Mivel jelentősebb tartalékokkal nem rendelkezik, a beérkező bőr, gyapjú, gyapot minőségi ingadozásával együtt változik a késztermék minősége is. Ezt az ingadozást a fogyasztói árak nem követik. Nem változott az ár egyéb minőségrontó intézkedések után sem. Így ma még nagyobbrészt gazdasági mutatók alapján minősítik egy-egy gyár vagy iparág munkáját. A teljes termelés, az önköltség stb. alakulását viszont minőségrontással, szükséges műveletek indokolatlan elhagyásával nemegyszer kedvezőbbé lehet tenni. A minőség romlásához vezetnek kellően át nem gondolt gazdaságpolitikai intézkedések is. Amikor például a gyapjúfelhasználás csökkentését követelték a gyapjúipartól és ugyanakkor elvárják az eredeti négyzetméter-terv betartását is, természetesen kisebb gyapjútartalmú szövetek gyártására is sor kerül. Az árak persze nem változnak, hiszen azt más népgazdasági utasítások akadályozzák. Ugyanakkor más gazdasági mutatók fetisizálása, szűk iparági, hivatali érdekek indokolatlan áremeléshez vezetnek.


Természetesen az ilyen és hasonló okokon, mint többek között a bérezési formák mechanikus alkalmazásán, a kizárólag mennyiségre ösztönző egyéb tényezőkön egyik napról a másikra változtatni nehéz. Az is bizonyos azonban, hogy a párt júliusi határozata megköveteli éppen az alapvető gazdaságpolitikai változásokat. S ezek első sorában kell helyet kapnia azoknak az intézkedéseknek, amelyek véget vetnek - az okok megszüntetésével - mindenféle burkolt vagy nyílt hivatalos áremelésnek.

Külön kérdés a ruházkodás, hiszen ez nem csupán fogyasztás, hanem divat, öltözködési szokások kérdése is. Azt természetesen az utókor is tudja, hogy a konfekció milyen darabokat jelentett. Ismert a lódenkabát, mint ennek szimbóluma. Ezzel szemben teljes ellenérzés, ellenkezés uralkodott. Hivatalosan nem erőltették, nem reklámozták a saját konfekciót mint a szocialista ember szocialista öltözködését. A szocreál művek szüntelenül vicceltek a kispolgári karrieristán, aki prolisan igyekszik öltözködni, kifigurázták az effajta elem svájci- vagy micisapka viselését, amivel a munkáskádereket akarták utánozni. Az elvárt helyes öltözködés inkább a korábbi rendszer valóban kispolgári szolid jólöltözöttsége volt. A vezérek is erre adtak példát. Rákosi elvtárs jól öltözött, mindig kalapban mutatkozott, soha nem proli sapkában, általában láthatóan kerülte a "prolis" öltözködés látszatát. A rendszer konfekciós termékei sem fordultak elő a vezető ruhatárában, ruháit láthatóan és ismeretesen csináltatta. Mindenki, aki egy kicsit is meg tudta engedni magának, egy helyi keretek között kifejlődött nyugatias divat szerint öltözött. Főként persze a fiatalok. Nem azért, mert az idősebbeknek nem az tetszett, hanem mert a fiataloknak inkább elnézték. A divat is az osztályharc területe volt. Elsősorban már a spontaneitás üldözése miatt is. A hatalom úgy gondolkodott, hogy semmi sem megengedhető, amit nem fentről rendeltek el, hanem alulról alakul. Ezen túl viszont ez a divat valóban szándékában nyugatias volt, valamiféle megálmodott amerikaiság akart lenni, valóban a rendszerből való elvágyódást fejezte ki, ha nem is mindjárt politikai ellenállást. Ez a nyugatias, Amerikát idéző divat elsősorban a csőnadrágot jelentette, kisebb mértékben a nyersgumi talpú cipőt és a kónuszos kalapot. Az udvarlási korban levő fiatal emberek számára társaságilag kötelező volt ez a ruházat, tehát megszerezték. Részben, mert a Rákosi-kori világ fogyasztás tekintetében nem volt ama bizonyos vasfüggönnyel elzárva Amerikától. A kor alapvető intézménye volt az IKKA, és jelentős társadalmi csoportok tartottak fenn - noha ez főbenjáró bűn volt - nyugati kapcsolatokat. Arról van szó ugyanis, hogy a régi úri és tőkés világ itt maradt öregjeit, a nyugdíjból kirekesztett idős kompromittáltakat és a nyugdíj-nélküli volt úriasszonyokat külföldről látták el hozzátartozóik. Vagy úgy, hogy egyszerűen "nyugati cuccot" küldtek nekik, amit azután azok kéz alatt eladtak, vagy úgy, hogy dollárt küldtek a magyar államnak, amelyért az - megfelelő részesedés levonása után - nyugati holmiból IKKA csomagot állított össze. Ebből jelentős ifjú tömegek öltöztek divatosan. Ezt a nyugati kapcsolatot a rendszer tűrte, mert ezeket az embereket nem kellett eltartania, no és persze már akkor is kellett a dollár. Akik ebből kimaradtak, azok a még működő számos magánkisiparosnál csövesíttették nadrágjukat, csináltattak nyersgumi talpú cipőt. Kisiparosok egész sora kizárólag ebből élt. A divat elleni - alapjában véve lagymatag és nem vérre menő - harc nem volt eredményesebb a propaganda többi területénél. Az iskolai faliújság örök tárgya volt a jampec karikatúra. Csakhogy ezek a karikatúrák valójában reklámok voltak. Az eltúlzott divatfigurák valójában stimulálták a divathóbortot. Ez nem az "ész csele" volt, hanem a karikatúrák öntevékeny rajzolóinak szándéka. Az ideál csak paródia formában jelenhetett meg, hát alkalmazkodtak a helyzethez. (Szabó Miklós:
Hétköznapi sztálinizmus Magyarországon)


(f.i.)


Korábban a Szabad Neten:

Tovább javul az áruellátás a második félévben

Hogyan lehet tovább javítani a zöldség- és gyümölcsellátást?

Árleszállítás után az üzletekben