Emlékül örök figyelmeztető

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

A fájdalom paroxizmusában nehéz szavakat találni. Csak állunk döbbenten a sír mellett, amelybe hazánk, pártunk fiai, édes testvéreink tértek örök nyugovóra.

Temetünk. Hullanak a rögök, fáj a lelkiismeret. Rajk László, Pálffy György, Dr. Salnyi Tibor, Szalai András - népünk, pártunk mártírjai. Emlékük is tiszta, nemcsak életük. Hét esztendő után mostuk le róluk a gyalázatot, a testvérárulás vádját. Nem harcmezőn estek el, ellenséggel vívott csaták tüzében...

Csak állunk döbbenten, - hogyan történhetett ez? Micsoda átkos hatalom bénította eszünket, szívünket, hogy beleegyeztünk a gyilkosságba, hogy megfeledkeztünk Lenin igazságáról, a marxizmus igazságáról?

Személyi kultusz bűvkörében keringtünk az örvény felett. Éljent, hurrát kiáltoztunk, hajbókoltunk félistenek előtt, hittünk vakon, s nem gondolkoztunk, féltünk gondolkozni. Pedig felnőttünk már. Forradalmak edzették karunkat, szívünket. Történelmet írtunk, új világot teremtettünk, s - mégis.

Temetünk. Temetjük elvtársainkat, bajtársainkat. Temessük saját, szívünket, lelkünket mardosó tévedéseinket is. Temessük némaságunkat, gyalázatos megalkuvásunkat. Temessünk el örökre minden személyi kultuszt.

A fájdalom nemcsak szívünket hatja át, tudatunkat is megtisztítja. S a fájdalom paroxizmusában már kiáltunk: Soha többé!

Soha többé nem tűrjük magunk közt a talpnyalókat, a hízelkedőket, a gyávákat, a meghunyászkodókat, a törtetőket, a szektásokat, a hazugokat. Nem tűrünk el magunk felett semmiféle önkényt.

A nép ereje és akarata, a párt ereje és akarata és mártíriumotok tanúsága záloga jövőnknek. Ezzel az erővel és akarattal indultunk csatába, s bármilyen nehéz lesz is ez a küzdelem, megvívjuk!

Sírhantjukat milliók veszik körül, az egész magyar nép hinti rájuk az emlékezés virágait. Nem esküszünk fennhangon, de álljuk ígéretünket. Fejünket már nemcsak bólogatásra használjuk, gondolkozunk, vitázunk, s így dolgozunk. Nemcsak végrehajtók, tervezők is vagyunk.

Jövőnk tiszta lesz, mint a hegyi patak vize. Igaz, mint a marxizmus tanítása.
Ezzel áldozunk, mert ezzel tartozunk mártírjainknak.