A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének közleménye

 

Népszava

Rajk László

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége elhatározta, hogy a korábbi évek politikai pereiben elítélt és kivégzett elvtársaknak, akiket a párt Központi Vezetősége már korábban rehabilitált és párttagsági jogukba visszaállított, meg kell adni a munkásmozgalom harcosait, forradalmárait megillető végtiszteletet.

Rajk László elvtársat, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakját, a Központi Vezetőség s a Politikai Bizottság volt tagját, Pálffy György altábornagy, és Szőnyi Tibor elvtársakat, a Központi Vezetőség volt tagjait, és Szalai András elvtársat a Központi Vezetőség volt osztályvezetőhelyettesét a Fiumei úti temetőben katonai gyászpompával helyezik örök nyugalomra, a munkásmozgalom nagy halottai számára fenntartott sírhelyen.

Elvtársainkat a párt saját halottainak tekinti és gondoskodik kegyeletteljes temetésükről.

A többi ártatlanul kivégzett és rehabilitált elvtárs temetésére a legközelebbi időben kerül sor.

Budapest, 1956. október 3.

A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA
KÖZPONTI VEZETŐSÉGE

A temetés megrendezésére bizottság alakult

A Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság a temetés megrendezésére az alábbi bizottságot küldte ki: Apró Antal, Bata István, Csébi Lajos, Gáspár Sándor, Kiss Károly, Kovács István, Lukács György, Major Tamás, Marosán György, Mező Imre, Mód Péter, Münnich Ferenc, Vég Béla elvtársakat.

A temetés megrendezésére kiküldött bizottság közleménye

Rajk László, Pállfy György, Szőnyi Tibor és Szalai András elvtársakat 1956. október 6-án délután 3 órakor a Fiumei úti temetőben a munkásmozgalom nagy harcosai részére fenntartott sírhelyen helyezik méltó kegyelettel örök nyugalomra.

Az elhunytak ravatalát a Fiumei úti temetőben állítják fel.

A párt-, a társadalmi szervek és a dolgozók kegyeletüket az elhunytak ravatalánál 1956. október 6-án, 12 és 15 óra között róják le.

1956. október 1-jén a Krímben vadászatot rendeztek a Szovjetunióban vendégül látott jugoszláv államfő tiszteletére. Moszkva nyájas buzgalommal igyekezett Tito marsallt békíteni, és természetesen a jugoszláv-magyar viszonyt is rendezni, hiszen a Rajk-perben elhangzott rágalmak óta Rákosi bukásáig Belgrád és Budapest között a feszültség alig csökkent. Ezért a szovjet államférfiak Rákosi utódját, Gerő Ernőt a Krímbe rendelték, hogy az új magyar pártfőtitkárnak alkalmat nyújtsanak a kiengesztelés félhivatalos kezdeményezésére. Gerő hazatérte után, feltehetőleg a krími eszmecsere egyik eredményeképpen, végre október 6-ra kitűzték Rajk László és három kivégzett társa: Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András temetésének napját. A magyar pártvezetők mindeddig nemcsak az időpontot halogatták, hanem ravaszkodó lócsiszárok színvonalán és modorában alkudoztak az áldozatok özvegyeivel, kivált pedig Rajk Júliával. A krími tárgyalás után azonban kénytelen-kelletlen beadták derekukat. Lemondtak arról, hogy Rajkot csupán néhány meghívott jelenlétében suttyomban földeljék el, de arról még a temetés előestéjén is perlekedtek, kik búcsúztassák a rehabilitáltakat. Mert Rajk Júlia ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak a párt hivatalos képviselői tartsanak hivatalos beszédeket, hanem férje egyik vádlott-társa is szólhasson néhány szót. Erre történetesen engem kért meg. Nem mintha Rajk László legbizalmasabb barátai vagy munkatársai közé tartoztam volna, hanem mivel a per előkészítésekor a körülmények találkozása és - visszatekintve szerencsésnek mondható - impulzusaim megkíméltek attól, hogy a színjáték rendezőinek eszközévé, kellékévé legyek, és nyilvánosan vallomást tegyek Rajk László ellen. (Szász Béla: 1956 október 6.)