Segítenek a baráti országok a fűtőanyag-ellátásban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

A Szovjetunió, Jugoszlávia, Bulgária és Lengyelország segít a tüzelő- és fűtőanyagellátásunkban

Lantos Dezső minisztériumi főosztályvezető nyilatkozata


- Amennyiben erdőgazdálkodásunk a rábízott feladatnak eleget tesz - mondotta Lantos elvtárs -, nem lesz semmi baj, mert a külkereskedelem eddig is már a tervezettnél mintegy 40-50 000 tonna tűzifával többet vásárolt, s ebből a mennyiségből 21 000 tonna meg is érkezett.


Lesz-e elegendő szén a központi fűtéses lakásokhoz?

- Ezt a fűtőanyagot jórészt Lengyelországból hozzuk be. Az eredeti mennyiségen felül még ezer vagont kell beszereznünk. Ez a felemelt mennyiség is kevesebb a tavalyi importnál.


Lesz-e elegendő készletük a gázgyáraknak?

- Az említetteknél is súlyosabbnak látszott a gázgyárak ellátása, minthogy részükre a szén zömét Lengyelországból és Csehszlovákiából vásároljuk. Lengyelország mintegy 10 000 tonna szén szállításával hátralékban van a velünk kötött kereskedelmi szerződésben foglalt mennyiséggel szemben.



Igyekszik könnyíteni helyzetünkön a Szovjetunió is: 100 000 tonna nyersolajat küld.
Mindent elkövetünk, hogy az olajszállítmány még december elsejéig megérkezzék. Segít bennünket a Bolgár Népköztársaság: a szerződésben megkötött mennyiségen felül 100 000 tonna szenet ad, de szükséges, hogy a MÁV rendelkezésünkre bocsássa a vagonokat. Ezen túlmenően szenet vásárolunk nyugati országokból. Különböző európai országokkal tárgyalunk, és az első, tengerentúlról érkező hajó már be is futott Rijekába, ahonnan szerelvények érkezését hétfő-keddre várjuk. Nagyobb mennyiségű szén vásárlásáról tárgyalunk Jugoszláviával is, gyors segítségként mintegy 1000 tonnányi már egy-két napon belül itt is lesz.


Mi a helyzet a gázolajjal, miért nincs elegendő?
- Mint tudjuk, a legsúlyosabb ok olajtermelésünk csökkenése. A külkereskedelmet a július 26-án hozott minisztertanácsi határozat 10 000 tonna gázolaj behozatalára kötelezte. Megtettük a szükséges intézkedést és ennek eredményeként már a határozat megjelenésekor útban voltak az első szállítmányok. További gázolajigény a Tervhivataltól augusztus 22-én érkezett a külkereskedelemhez. Kérték: még 5000 tonnát hozzunk be, hogy ezzel előreláthatólag az év végéig megoldhassuk a problémát. E mennyiségből az első tétel három nappal ezelőtt megérkezett, és több mint 2000 tonna már útban van. Így tehát nyilvánvalóan nem lesz szó a külkereskedelem késlekedéséről és erre ok nélkül utaltak tájékoztatásunkon a Közlekedésügyi- és Postaügyi Minisztérium vezetői. A Szovjetunióval és Jugoszláviával is tárgyalnunk, napokon belül eredményekről számolhatunk be.


A jugoszláv üzletfelek kérésünkre három órán belül kedvező választ adtak és késznek mutatkoztak állami tartalékainkból segítséget nyújtani.


Ki a felelős az ellátás körüli zavarokért?
A gázolajhiányra - meggyőződésem szerint - kellő takarékossággal nem kerülhetett volna sor. Sajnos, e téren nagymérvű pazarlás tapasztalható. Egyéni véleményem - de ebben mások is osztoznak -, hogy ezt már korábban is láttuk és alapvető hibák történtek a tervezésnél is. Ez egyben sajnálatos figyelmeztető a jövő tervek kialakítására - fejezte be nyilatkozatát Lantos Dezső.