A Liszt-verseny után

 

Nők Lapja

Lev Nikolajevics Vlaszenko, a Liszt-verseny győztese autogramot ad.

Véget ért a Liszt-verseny. A muzsika kéthetes ünnepének vége. A három versenyzongora billentyűi elpihentek, de a lelkekben még tovább visszhangoznak a H-moll szonáta, az Esz-dúr zongoraverseny dallamai, s úgy véljük, hogy a közönség, a művészek, s a muzsika hivatásos patrónusai még sokáig rezonálni fognak erre a hatalmas, nemzetközi eseményre. Az elemzés és értékelés nagy munkáját bízzuk zenei életünk vezetőire. Ehelyett hadd közöljünk most csupán néhány pillanatfelvételt.

Az ember, aki Liszt nevét viseli

A verseny második hetében érkezett dr. Eduard Ritter von Liszt, a mester unokatestvére. Kortárs, szemtanú és szeretett rokon. Ő még négykezest is játszott Liszt Ferenccel valaha, ifjú ember korában. Bécsből jött, a Schottenhofból, a régi otthonból, mely annyiszor volt Liszt Ferenc otthona is. A lakás ma is változatlan, csupán a zongora, melyen a mester játszott, írókészlete, kottái vándoroltak át hozzánk. Eduárd Liszt, a gazdag hagyatékot átadta hazánknak.

Dr. Eduárd Ritter von Liszt, a kortárs szemtanú és rokon (középen) a Liszt-iroda munkatársaival beszélget.

S most a versenyre eljött személyesen is. Ott ült minden hangversenyen, finomrajzú ősz feje rá-rábólintott a muzsika dallamaira, olykor elmerengve szeméhez emelte kezét, s egy-egy szép produkciónál lelkesen tapsolt, zsebkendőjét lobogtatta. A szünetekben sietősen tipegett le a meredek lépcsőkön, hogy elsőnek gratulálhasson az ifjú muzsikusoknak. A hangversenyek előtt se pihent. Járta a várost, hová Liszt Európa legmesszebb tájairól is haza-haza sietett; ismerkedett, beszélgetett, mesélt mindenről, csak saját korát tartotta játékos öregurasan titokban. Igaza van. Fiatalos lelkesedése legyőzte az éveket.

Akik nem jutottak el a döntőig

Természetesen sokan voltak. Sokan kicsit talán szomorúan, de nem elkeseredve. Esténként a szálloda éttermében a győztesek egészségére koccintottak, s maguk vigasztalására "rendkívüli" koncerteket rendeztek az étterem zongorájánál. Legalább az egyébként tánczenéhez szokott öreg hangszereknek is jutott valami öröm, kis ízelítő a nemesebb muzsikából. Egyébként voltak közöttük hazájukban befutott művészek sok külföldi turné tapasztalataival, s olyanok is, mint az izraeli Yehuda Wolf, aki két hónapja napi tizenkét órát éjszakai műszakban dolgozott egy szállodában, hogy eljöhessen a versenyre. Itt bánatában is öröm, hogy operába tudott járni, s lényegesen olcsóbban vehetett kottákat, mint hazájában. S végül: a győztesek.

Amikor a művész fiatalabb, mint az autogramvadászok. A 17 éves Liu-Shi-kun a harmadik díjat nyerte Lazarij Bermannal együtt.

A szovjet Lev Nikolajevics Vlaszenko lett megérdemelten az első. Őszinte, átélt játékával a verseny minden fordulójában megfelelt a közönség várakozásának.

Sok képet őrzök róla, de mindegyiken egyformán vidám, nevetős, s göndör haja kissé borzas.

Huszonhét éves és roppant fiatal. Amikor meglátta a napfényben fürdő Dunát, úgy örült, mint egy gyerek.
- A mama sírt a telefonba - újságolta az eredményhirdetés másnapján.

- És Irina?
Tenyerére hajtotta fejét, úgy mutatta, hogy Irina aludt. Ez természetesen megbocsátható, hisz Irina összesen négy esztendős. Az ifjú díjnyertes kislánya.

A második a magyar Bacher Mihály lett. Önmagáról soha egy szót se mondott. Annál többet a versenyről. Szerinte a pontozási módszer irreális, mert a matematikai törvények nem mindig egyeznek a zenei szempontokkal. Tapasztalata, hogy a versenyzés feltétlenül hasznos és előnyös a fiatal művészekre, mert fokozott koncentrációra nevel. Csupán az a fontos, hogy az ifjú muzsikus ne higgye, ettől függ élete, jövője.

Lazarij Bermann nemcsak a billentyűkhöz, a tánchoz is ért.

A vetélytársakról meleg szavakkal, nagy elismeréssel szólott. Különösen az egyik kínai pianista, Liu Shi-kun játéka lepte meg. Szavait idézem: "Csodák jöhetnek létre, ha a nagy kínai nép európai zenét kezd játszani."

A kínai Liu Shi-kun karcsú, mint egy finom dallam a felső oktávon. Mindössze tizenhét esztendős. Hogyan kezdett el játszani? Édesapjánál gyakran összegyűltek a szomszédok, jóbarátok és muzsikáltak, énekeltek. Csepp gyerek volt még, alig öt esztendős, amikor ő is részt kért ezekből a házi hangversenyekből. Ma még a Ticsin-i zenei középiskola hallgatója. A versenyre voltaképpen tanulni jött. S íme: Lazarij Bermannal osztva a harmadik díjat nyerte.

Bermann a verseny egyik legnépszerűbb részt vevője volt. Kedves, mackós külseje annyi temperamentumot rejt, játéka annyira muzikális, hogy már az első napokban mindenki szívét megnyerte. Aspiráns, disszertációját Liszt Ferenc egyik művéről készíti. Mi a véleménye Liszt Ferencről? Németül válaszol: "Ein Weltmann mit ungarischem Herz." Még egy kérdés: Örül a tapsnak? Széttárja karját, arca felragyog, s leplezetlen lelkesedéssel mondja: "Sehr! Sehr'!" Nagyon.

R. M.