Kezdetnek nem rossz

 

Nők Lapja

Dudás Laci a raktárban dolgozik kortársaival, Badár Katalinnal és Ihász Ibolyával.

A Nők Lapja tavasszal írt arról, hogy vannak olyan fiatalok, akik az általános iskola elvégzése után nem akarnak vagy nem tudnak tovább tanulni, de tizenhat éves korig dolgozni sem mehetnek.

A Minisztérium most határozatot hozott, hogy az üzemekben, gyárakban, kereskedelemben alkalmazhatnak könnyebb munkára fiatalokat, napi 4-6 órára, 250-350 forintos fizetéssel.

A XIII. kerületi DISZ-bizottság már útnak indította az első kis csoportot a Cipő- és Parkettapaszta-gyárba. Itt kerestük fel őket.

Az első, a kis fekete képű Dudás Laci. Haja - bár öt perccel ezelőtt vizezte be - a homlokára hullik és inge kicsit kilóg a nadrágból. Mielőtt idekerült, szinte reggeltől estig bokszolt, ahogy ő mondja "kesztyűzött".

- És honnan vettél kesztyűt?
- Volt.

Ennél többet harapófogóval se lehet kihúzni belőle. A bokszolás a mindene. Ha lehet, mindig a XIII. kerületi Vasasban lóg. De azért szívesen jön dolgozni, csak a "beosztás"-sal elégedetlen.

- Minek pucoljam az üvegeket - mondja. - Jobb lenne ott dolgozni, ahol a pasztát töltik. (Aztán kiderül az is, hogy miért. Az már férfimunka, ott komoly fizetés jár.)
- Mert ruhát akarok venni - magyarázza. - Enciánkéket. A Rákóczi úton láttam.
- Anyukád mit szól a terveidhez?
- Semmit. Nem is tud róluk. Egész nap takarít, csak este jön haza, akkor meg már nagyon fáradt.
- Egész nap egyedül vagy?
Csodálkozik. - Hát persze.
- S tovább tanulni nem akarsz?
- Minek az? A bokszoláshoz nem kell.
Azért olvasni nagyon szeret. Mit? Mindegy, ami akad.
Legutóbb egy verskötet akadt. Ki írta? - Azt nem tudja. De azóta nagyon szereti a verseket.

Nem nagy dolog a stemplizés - mondja Gibárszki Anna.

Gibárszki Anna máris megszerette a gyárat. Mint egy komoly bankpénztáros ül és stempliz. Az árleszállítás miatt kell átbélyegezni a címkéket. Később sem kerülnek majd nehéz munkára. Arról gondoskodik az egész üzem. Gombás nénivel, a művezetővel az élen; az ő gondjaira vannak bízva a gyerekek.

Annus örökre itt akar maradni. Jól jött a munka, mert anyja 650 forintot keres, postás egy vállalatnál. Apja három éve meghalt, s tízéves kishúga még iskolás.
- A húgom most már nagylány, egyedül is elvan. Így ráérek egész nap. Iskolába már nem járnék, mert nem szeretek tanulni.
Örül, mikor a fizetésről esik szó.
- Nagyon jó érzés, hogy pénzt keresek és nem kell otthon lógnom egész nap.
- Mit veszel a fizetésedből?
- Ami kell, azt anyuka majd biztosan megveszi.

- A háromszáz forintból nem adok a mutternak - ismételgeti makacsul Gondos Gyurka. Még a fejét is elfordítja, hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak.

A konok elhatározás titka talán ott rejlik a Tomori úton, a kilences épület egyik lakásban, ahol együtt lakik hat testvérével, anyjával, mostohaapjával és a nagymamával. Ahol csak a kicsik, a mostohatestvérek kaptak ruhát, cipőt. És szeretetet? Csak a nagymamának ad majd száz forintot havonta. De azt olyan biztosra ígéri, hogy még meg is erősíti: "akasszanak fel, ha nem így lesz".

Gyurka DISZ-tag is szeretne lenni. Csak tanulni nem akar. Igaz, nem is járt sokat iskolába, alighogy a betűket megtanulta, kimaradt. Senki nem kérdezte tőle: miért?

Gondos Gyurka Bagarolos üvegeket válogat.

Ihász Ibolya már nemsokára tizenhat éves. Vékony, alacsony kislány, az ember azt hinné, a szél is elfújja. Egyénisége azonban igen határozott. Ők is heten vannak testvérek, akárcsak Gyurkáék. Az apa jelenleg nem dolgozik. Egy hónapja még volt állása, de most beteg és otthon van. Bátyja azonban keres, többnyire ezer forintot hoz haza havonta.

Ibolya nagyon fogadkozik:
- Mind hazaadom ám a pénzt. Semmit sem veszek belőle. Ha kell valami, úgyis megkapom.

Tanulni ő sem akar, inkább segít szabad idejében Anyukájának, ahogy eddig is tette. Meg olvas utána, mert azt nagyon szeret. Moziba is sokat jár, mindent szívesen megnéz. Ha megnő, jólkereső munkás akar lenni a paszta-gyárban.

Négy emberkével beszélgettünk. Dolgoznak! És ez jó...