A futballszurkolók milliói várják a magyar-szovjet labdarúgó-találkozót

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

Jurij Vanajt, a Trud sportszerkesztője írja Moszkvából:
A futballszurkolók milliói várják a magyar-szovjet labdarúgó-találkozót

Szalnyikov

Ezekben a napokban Magyarországon, a Szovjetunióban és más országokban is futballszurkolók milliói várják nagy érdeklődéssel a szovjet-magyar futballtalálkozót. Világviszonylatban is a futballsport nagy eseményét jelenti a Moszkvában sorra kerülő mérkőzés.



Azt a kérdést, hogy a két válogatott közül melyik az erősebb, még idáig nem sikerült eldönteni. 1954-ben Moszkvában és 1955-ben Budapesten 1:1 arányban eldöntetlenül végződött a mérkőzés, s mindkét esetben a magyar csapatnak kellett egyenlítenie a kapott gól után.



És most? Vasárnap Moszkvában a központi Lenin-stadionban 106 000 néző előtt találkozik majd harmadszor a jelenlegi olimpiai bajnok magyar és az idei olimpiai bajnokjelölt szovjet csapat.


Az idei évadban a szovjet válogatott már öt győzelmet aratott: Dánia ellen 5:1 és 5:2, Izrael ellen 5:0 és 2:1, s a múlt szombaton Nyugat-Németország ellen 2:1.


A Szovjetunió "B"-válogatottja, amelyet a híres Moszkvai Dinamó csapatára alapoztak, az elmúlt években egyetlen vereséget sem szenvedett. A svédek ellen 5:1-re, a magyarok ellen 3:0 és 4:2-re, a németek ellen pedig 3:1-re győzött. Szófiában a város válogatottja ellen (amely gyakorlatilag a bolgár válogatottal volt egyenlő) 1954-ben 2:2 arányában döntetlenre játszott.


A szovjetunió "B"-válogatottja amagyarok ellen valószínűleg a következő összeállításban szerepel: Ivakin (CDSZA) - Kezsárjev, Krízsevszkij (csapatkapitány), B. Kuznyecov (Dinamó) - Beca (CDSZA), Szokolov (Dinamó) - Agárov (CDSZA), Fedoszov, Mamedov (Dinamó), Beljalev (CDSZA), Rizskin (Dinamó).



A csapat két edzője: Georgij Glaszkov és Mihail Jakusi. Mindkettő a sport érdemes mestere. Ezt a csapatot látják tehát majd önök vasárnap Budapesten és meg kell mondanom: mi győzelmet várunk tőle.



Az érdeklődés középpontjában azonban természetesen az "A"-válogatottak találkozója áll. Nézzük meg tehát, hogy kik találkoznak abban a csapatban, amely vörös mezben, mellén a Szovjetunió címerével lép vasárnap Moszkvában pályára.



A kaput a Dinamó játékosa, Lev Jasin védi. Szerintem ő ma Európa legjobb kapusa, bár Európa igen sok jó kapussal dicsekedhet. Jasin nemcsak nagyon éber és éles szemű a kapuban, hanem általában bátran játszik a kapun kívül is, s a pályán szinte tizenegyedik mezőnyjátékosként szerepel.



A védelem központjában Anatolij Basakin áll. A CDSZA játékosa, tapasztalt "öreg róka" a labdarúgásban. Nagy hidegvérrel játszik, jól szerel és nagyon jól kezeli a labdát. Tőle jobbra játszik az alacsony, jó technikájú Nyikoláj Tissenko, a Szpartak játékosa. Ez a krími fiú igazi ukrán ötletességgel játszik és sűrűn okoz váratlan trükkjeivel és eszes cseleivel élvezetet a nézőknek. Sajnos, ezek a trükkök néha sokba kerülnek csapatának.

Ugyancsak a Szpartak játékosa a balhátvéd Mihail Bogonykov is, aki a mérkőzéseken nagy fizikai felkészültséget, felelősségérzetet és sajátságos keménységet mutat. Nagyon nehéz áttörni Bogonykov védelmét, amelyet még fáradhatatlanság és igen jó helyezkedési képesség jellemez.

Jasin

Az a mondás járja, hogy "jó fedezetpár - jó csapat!". Nos a Szovjetunió válogatottjának kitűnő kettőse: Alekszej Paramonov és Igor Nettó. Mind a kettő a Szpartak játékosa, s mindketten egyetemisták. Paramonov egyszerűbben játszik, mint barátja, de felelősségteljesebb a védelemben. 31 éves kora ellenére nagyon élénken és energikusan játszik. Nettó jelenleg nincs a legjobb formában. Nem mindig sikerülnek híres becsúszó szerelései. A támadások segítésében azonban jelenleg is tudása magaslatán áll, és ha Nettó viszi előre a labdát, a legjobb kapusnak is nagyon kell vigyáznia.


Végül a válogatott csapat csatársorát vegyük sorba:


Az első Tatusin, a "léglökéses" csatár. Ezt a nevet Európában kapta gyorsaságáért. Középtermetű, szinte acélból öntött erős alakjával, úgy szeli át az ellenfél védelmét, mint a kés a vajat. Iszajev valóságos labdarúgó "perpetuum mobile", de sokszor elvéti a labdát az ellenfél kapuja előtt, elrontva ezzel a legszebb helyzetet is.


Szimonyán a középcsatár örmény születésű, a Fekete-tenger partján, 14 éves labdarúgó múlttal rendelkező játékos. A leggólerősebb csatár.


Balra tőle Szalnyikov játszik, aki a Dinamó kapusával, Lev Jasinnal és a Szpartak balfedezetével, Igor Nettóval együtt jelenleg szerintem nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész világ legelső labdarúgócsillagai közé sorolható.


Ivan Mozer esztergályos - új ember a Szovjetunió válogatottjának csatársorában. Ez a feketehajú, sötétbőrű kárpátaljai ukrán fiú különösen gyorsaságával hívja fel magára a figyelmet.


Így néz ki tehát a két szovjet labdarúgó válogatott négy nappal a nagy találkozók előtt.