Sajtótájékoztató a Népművelési Minisztériumban

 

Szabad Nép

Októberben megjelenik az Életképek - Színházaink külföldi cserejátékáról tárgyalnak - Készülnek a filmgyár átépítési tervei
Darvas József sajtótájékoztatója a Népművelési Minisztériumban

Darvas József népművelési miniszter a tárcájával kapcsolatos időszerű kérdésekről pénteken délután tájékoztatta a magyar sajtó képviselőit.

Mielőtt az írásban benyújtott kérdésekre válaszolt volna, megállapította, hogy művelődési politikánkból hiányzik az egységes irányítás, s ez megnehezíti igen sok feladat helyes megoldását. Példaként említette, hogy jóllehet a Rádió munkájának nagy része olyan természetű, amely megkívánná a Népművelési Minisztérium irányítását - a Rádió mégis a Minisztertanács hatáskörébe tartozik. Az egyszerűsítéssel kapcsolatban a minisztérium most azt javasolta, hogy a Rádió a jövőben főigazgatóságként ismét a Népművelési Minisztérium irányítása alá kerüljön.

Darvas József

De a műemlékvédelem is szorosan összefügg a népművelési munkával, mégis az Építésügyi Minisztérium irányítja. Nagyobb szerepet kellene kapnia a minisztériumnak a kultúrattasék kiválasztásánál és munkájuk irányításánál is. Növelni kellene a minisztérium befolyását a tömegszervezetek kulturális tevékenységében is, különösen az anyagi eszközök felhasználásának ellenőrzésével. Ez idő szerint ugyanis a különböző tárcák és tömegszervezetek kezén rengeteg pénz folyik el teljesen feleslegesen kulturális beruházási, stb. címén.

Hangsúlyozta Darvas József, hogy a minisztérium hétéves fennállása alatt még nem sikerült kialakítani a kulturális élet állami irányításának jó rendszerét. A minisztérium fő törekvése, hogy egyszerűsítésekkel s egyéb intézkedésekkel minél előbb rendet teremtsen ebben a kérdésben. Így a többi között a minisztérium egyes területeken átruházza a hatáskörét más szervekre, a színházak, a múzeumok nagyobb részének irányítását s a mozikat átadják a tanácsoknak. Egyúttal megszüntették a színházak túlzott állami irányítását is.

Növelni kívánja a minisztérium a művészeti alkotó műhelyek munkáját és lehetőségeiket: a nagyobb művészi szabadság - például a színházak műsortervében - máris fejlődést, gazdálkodást mutat. A nagyobb kiadói szabadság a könyvtermésben is szép eredményeket hozott, de figyelemre méltóan fejlődött filmgyártásunk is.

A zeneélet s a hangversenyrendezés kérdéseiről szólva hangsúlyozta, hogy néhány hét múlva ezen a területen is megnyugtató intézkedésekre kerül sor. Jobb irányításra van szükség a képzőművészetben és a kulturális tömegkommunikációban is.

A feltett kérdésekre válaszolva bejelentette Darvas József, hogy az Életképek című új irodalmi folyóirat előreláthatólag október második felében vagy november elején megjelenik Kuczka Péter szerkesztésében.

Az Életképek folyóirat első számának megjelenését a forradalom kitörése megakadályozta, mindazonáltal a szerkesztőségben Kuczka részvételével készítették elő a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának november 21-i megalakulását. A Hírlapkiadó Vállalat december 30-án felfüggesztette az Életképek megjelenési engedélyét, Kuczka Péternek és a többi munkatársnak pedig felmondott.

Színházaink külföldi vendészerepléséről elmondotta, hogy a jövő évi párizsi nemzetközi színházi fesztiválon a Nemzeti Színház feltétlenül részt vesz, esetleg az Operaház társulatát is kiküldik a Csodálatos Mandarin előadásával. Tárgyalások folynak a Madách Színház és a bécsi Josefstadler Theater, valamint a Nemzeti Színház és a Burgtheater cserejátékáról. Az Operaház balett-társulata még az ősszel Csehszlovákiában vendégszerepel és szó van arról, hogy Jugoszláviába is ellátogat. Franciaországból és Olaszországból pedig ajánlat érkezett, hogy a párizsi Atelier Színház, illetőleg a milánói Piccoli Színház szeretne Budapesten vendégszerepelni.

Az írók külföldi útjával kapcsolatban feltett kérdésre Darvas József bejelentette, hogy elvi határozat született: tíz író hamarosan ösztöndíjjal három-hathónapos külföldi tanulmányúton vehet részt. A kiküldésről pályázat útján döntenek.

A külföldön működött egykori Collegium Hungaricumokról elmondotta a miniszter, hogy Rómában a volt Magyar Akadémia épületét újra ösztöndíjasok elhelyezésére szeretnék felhasználni. Ugyanez a helyzet a bécsi és a berlini kollégiumokkal is. Rövidesen újjáépítik a velencei Biennale magyar kiállítási pavilonját is. Így nem lesz akadálya annak, hogy a legközelebbi Biennalén már az új magyar képzőművészet is bemutatkozhassék.

Both Béla, a színházi főosztály vezetője bejelentette, hogy számos színház rendez az évadban délutáni ifjúsági előadásokat olcsó helyárakkal. A játékfilmgyár bővítésére vonatkozó kérdésekre Kende István miniszterhelyettes válaszolt. Elmondotta, hogy a filmgyár beruházási tervét jóváhagyták, úgyhogy már az építésre vonatkozó tervezési munkálatok is megkezdődtek. 1960-ra már új műtermek állnak filmgyártásunk rendelkezésére.

(Tudósítónktól)

(1953 után...) Megszűnt a szovjet mintát szolgalelkűen másoló szocialista kultúra egyeduralma. Megváltozott a lapok - újságok és folyóiratok - tartalma: a korábbiaknál összehasonlíthatatlanul frissebb, életszagúbb írások jelentek meg (mindenekelőtt az Irodalmi Ujságban és a Művelt Népben), sőt, némely újságírók olykor még a hatalom valós bírálattól sem riadtak vissza, ami merőben szokatlan jelenség volt akkor. 1956 nyarán-őszén új, irányzatos lapok voltak születőben. A népiek Magyar Írás címen terveztek folyóiratot, az esztétikum primátusát valló írók, akiket akkoriban polgári, vagy urbánus alkotóknak neveztek, a Magyar Orfeusz megjelentetésére készültek, a "világmegváltó" kommunista fiatalok Életképek címmel adtak volna ki folyóiratot, amelyben a felfrissített népfront-gondolat jegyében Németh László, Kassák Lajos és Szabó Lőrinc műveit is közölték volna. A könyvkiadók lehetőségei jelentősen bővültek. Újra megjelentek a mozikban a nyugati filmek, megrostálva persze. A historizáló és édeskés "szocreál" filmek után friss látásmódról tanúskodó magyar művészfilmek születtek. A naturalista, klasszicizáló ábrázoló művészet egyre inkább anakronizmusnak tűnt az új tehetségek színrelépésével. Módosult a hatalom viszonya a nacionalizmushoz. 1953 előtt a szovjet vezetők saját nacionalizmusuk miatt nem nézték jó szemmel szatellitjeik hasonló jellegű törekvéseit, bár tőlük származott az a teljesíthetetlen kívánalom, hogy a népi demokráciák írói, művészei is a szocialista tartalmat nemzeti formában jelenítsék meg. (Révait - elvtársai feljelentései nyomán - Moszkvában nacionalizmusban marasztalták el.) Sztálin halálával zavaros, hatalomváltó helyzet jött létre, ami kedvező légkört teremtett a nemzeti sérelmek szocialista típusú orvoslásához. Nagy Imre hatalomra juttatásával maguk a szovjetek indították el azt a kommunista párti keretek között maradó reformfolyamatot, melynek az útitárs népiek lelkes szurkolóivá, a kommunistává vált népiek, valamint a reformok hívévé szegődött, zömmel polgári környezetből jött kommunisták pedig tevékeny alakítóivá váltak. A szellemi életben a korábbi álvitákat - melyek közül legismertebb az 1952-ben zajló úgynevezett Felelet-vita - valódiak felé közelítők váltották fel, amelyeknek keretet egyrészt a meglévő fórumok adtak, mindenekelőtt a művészeti szövetségek és a különféle értelmiségi műhelyek (hivatalok, könyvkiadók, tudományos intézetek, lapszerkesztőségek stb.), de új képződmények is születtek: klubok, vitakörök, amelyek pártellenőrzés mellett - a Hazafias Népfront, vagy az egyetlen ifjúsági szervezet, a DISZ égisze alatt - tevékenykedtek ugyan, de ez nem akadályozta a bennük eszmét cserélőket abban, hogy egyre nyíltabban bírálják a kultúrpolitikát. 1956 őszén az értelmiségiek egy része megújulásért a közelmúlt felé fordult. Visszatérni látszott az 1947-1948-as évek szellemisége. Színre léptek a volt koalíciós pártok félreállított társutasai, a börtönből kiengedett kommunisták, s mindenek előtt fiatal értelmiségiek, akik mentesnek érezték magukat a kommunista vezetés bűneitől. A szocialista eszme iránti elkötelezettségük reformer lázadókká tette őket. Nem gondoltak bele a rendszer alapellentmondásaiba, s az sem tűnt fel nekik, hogy a közéletből továbbra is ki vannak zárva a másként gondolkodók - a nem kommunisták és nem társutasok - népes csoportjai. A korszak reformer lázadóiból kerülnek majd ki zömmel a Kádár-érában a kultúra főszereplői - az alkotók és az irányítók egyaránt. A kultúrpolitikában is formálódtak a paternalista korban általánossá váló módszerek. Az intézményi, szigorúan hierarchizált kultúrairányítást fokozatosan felváltotta a kijárásos, manipulációs, összeugrasztós, lekenyerező, adok-veszek irányítási módszer. Az alkotói szabadságnak, a szellemi függetlenségnek továbbra is gátat szabtak az 1948 és 1950 között kiépített pártállami keretek, az értelmiségiek változatlanul korlátozták a párt által meghatározott játékszabályok, de legalább "játszhattak": alkut köthettek, visszavonulásukkal, nemet mondásukkal kínos helyzetbe hozhatták megrendelőiket, kedvezményeket harcolhattak ki a párt számára nem kívánatos alkotóknak. A pártállami hatalom és az értelmiségiek közötti több évtizedes bonyolult kapcsolatrendszer kezdete az 1953 és az 1956 közötti évektől datálható. Ami az úgynevezett "szocialista kultúra" demokratizálásában félbeszakadt 1956-ban, fokozatosan megvalósult a Kádár-korszakban. Az értelmiségiek helyzete gyökeresen megváltozott: a hatalomnak kiszolgáltatott alattvalókból a hatalmon lévők partnerei lettek, sokan közülük a hatalom részeseivé váltak. ... ( Standeisky Éva. Kultúra és politika Magyarországon 1945-1956. Id: rev.hu )