Egy bíró jegyzettömbjéből

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nők Lapja


Az anya és öt lánya

Bíróságainkon nem ritka eset, hogy egy-egy elaggott apa vagy beteg, magatehetetlen anya szülőtartásért pereli gyermekét. Vajon a szenvedések, nélkülözések milyen gyötrelmes útján kell egy öreg szülőnek végigmennie, amíg agyában megfogan a gondolat: pert indít gyermekei ellen? És milyen elvetemült lélek kell ahhoz, hogy egy gyermek odáig süllyedjen szívtelenségében, hogy állhatatosan végig küzdje a pert, az alig néhány forintot kérő édesapa vagy édesanya ellen?
Súlyos probléma ez, mellyel a bíróságok falain kívül is foglalkoznunk kell. Annál is inkább, mert tudjuk, hogy sokkal több ilyen pert lehetne indítani, s csak a szülői szívnek köszönhető - amely a nélkülözések közepette is megbocsát a hálátlan gyermeknek -, hogy nem viszi bíróság elé a dolgot.

S most hadd mondjam el okulásul és elrettentő példaként annak a 71 éves öreg édesanyának az ügyét, akinek szorult helyzetében nem maradt más választása, mint a kerületi bíróságnál pert indítani - mind az öt asszonylánya ellen. Mert E. J.-nének öt felnőtt leánya van, s közöttük egy sem akadt, aki egyetlen forintot is juttatott volna a 228 forint nyugdíjból élő öregasszonynak. Hiába kérte őket, rimánkodott nekik.

E. J.-né férje kazánkovács volt. Már régen meghalt. Az öregasszony sokat betegeskedett, nem tudott munkát vállalni. Ha minden lánya csak ötven forintot juttatott volna neki, nem kerül bíróság elé a dolog. Erről azonban egyik sem akart hallani. Hogyisne! Nekik is kell a pénz.

Éljen a mama a nyugdíjából. Pedig E.-né jó anya volt. Nem sajnálta az áldozatot lányaiért. Hiszen a régi időkben nem sokat keresett a férje. Többször volt munkanélküli is, s ilyenkor az asszony ment el napszámba. Amikor meg férjhez mentek, ha szerényen is, de mindegyik kapott az anyjától valamit. E.-né pedig boldog volt, hogy a lányai megállnak a lábukon.
De egyszerre csak azt vette észre, hogy egyedül maradt a világban, egészen egyedül. S minél öregebb lett, annál kevésbé törődtek vele a lányai. A végén már semmit sem kapott tőlük. Mintha a világon sem lett volna. Sokáig gondolkozott, mit tegyen. Hátha mégis jobb belátásra jutnak a lányok. De a végén nem maradt más hátra, mint a per...


A szülőtartás iránti keresetet pedig kikézbesítették mind az öt lánynak. Ekkor az öt közül három mégis elszégyellte magát. Mert mit fog a világ szólni, ha néhány forint miatt odaállnak perlekedni az anyjukkal? Kötelezték magukat, hogy havonta ötven-ötven forintot fizetnek. De a másik két lány most sem tért jobb belátásra. Ha csak ez kell az anyjuknak - így gondolták ők -, akkor hát felveszik a harcot. A bíróság pedig időközben beszerezte a keresetkimutatást a munkahelyükről. Ebből kitűnt, hogy az egyik havi 1000 forint körül keres, s a férje is hazavisz 1000 forintot (egy gyerekük van), a másik lánynak meg havi 900 forint az átlagkeresete, a férje pedig 1400-1500 forintot kap havonta (nekik is egy gyerekük van).
A tárgyaláson mindketten a kereset elutasítását kérték, sőt az első leány olyan felháborító magatartást tanúsított, hogy a bíróság ezért külön megbírságolta. Hosszas vita után mindketten kijelentették, hogy hajlandók az anyjuknak természetbeni tartást nyújtani, de csak akkor, ha a 71 éves, beteg öregasszony náluk háztartási munkát végez.

A bíróság azonban nem fogadta el az alperesek "nagylelkű" ajánlatát és arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez az édesanya már éppen eleget dolgozott életében ahhoz, hogy a lányai nyugodt öregséget biztosítsanak számára. A bíróság arra kötelezte a két asszonyt, hogy anyjuknak havi 60 forint tartásdíjat fizessenek.
Talán most mégsem viszik odáig a dolgot, hogy a tartásdíjat bíróilag hajtsák végre.

Szekeres Károly