Egy este a prágai televíziós stúdióban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Kopott öreg ház a prágai Vladislav utcában. A kapu alatt, a lépcsőházban, az udvaron gerendák, építőanyagok halmaza, lárma, por, mindenféle. Ha nem láttam volna odakint, a kapu mellett az apró táblát: "Telesive Praha", azt hinném, házszámot tévesztettem. A portásfülke előtt nézelődöm, amikor az egyik ajtóban karcsú nőalak jelenik meg, áttetsző, kék fátyolruhában, nyomában még négyen lépnek ki, ugyanilyen, a környezethez cseppet sem illő öltözetben, de rögtön el is tűnnek egy másik ajtó mögött. "Tündérek..., - feleli érdeklődésemre a portás. - A büfébe mennek..."


Nem tréfált. A tündérek az esti műsort, Dvorzsák egyik legnépszerűbb művét, Ruszalka című operáját próbálják itt, a televíziós stúdió ideiglenes szállásán. Az új, a végleges stúdió 1960-ra lesz kész, akkor már párhuzamosan három - köztük egy színes - műsort sugároz majd az adó. De már most is - három évvel a kísérleti adás megkezdése után - a hét hat napján közvetíti 3-4 órás programot a prágai televízió.

Novotny operatőr munkában



Háromnegyed nyolc. A stúdió földszinti termében már minden készen áll a televíziós közvetítésre. A húszegynéhány reflektor nappali fényt áraszt. A két felvevőgép - a 3-as számú jobboldalt a földön, a 2-es balra, másfél méter magasságban - a fákkal, üde, zöld gyepszőnyeggel, bokrokkal szegélyezett, ezüstösen csillogó (valójában celofánból készült) tó partjára szegzi lencseszemét. A gépnél ülő operatőrök fején fülhallgató; ez közvetíti a rendezői utasításokat. A kamerák mögött a lépcsőházban látott tündérek - a prágai Nemzeti Színház művésznői - várakoznak; a tóparti domb tövében, "víz alatti" rejtekhelyén ott lapul már a zöld bőrbe bújt, zöld hajzattal felszerelt Víziapó: Karel Kalas, a kiváló operaénekes... S Prágában és környékén talán már mind a hatvanezer televíziós készülék előtt elhelyezkedett a család, a szomszéd, a vendég, csendre intik a gyerekeket: "Pszt! Most az operában vagyunk..."


Felcsendül Dvorzsák muzsikája - de csak a hangszóróból, előzetesen készült magnetofonfelvételről: a zenekarnak ugyanis nem jutott hely a teremben. A vízitündérek megkezdik bűbájos tóparti táncukat. Ajkuk csak mímeli az éneket, ezt is hangszalagról közvetítik. A 2-es vevőgép - magasra srófolt nyergében Jindrich Novotny operatőrrel - süllyedni, s vastag gumikerekein egyúttal hátrálni kezd. Aztán megindul ismét, nagy sebességgel a gyepen nyújtózó nimfák felé. Most veszem észre, a sarokban kis tolókocsin televíziós készülék áll, tejüveglapján kicsiben viszontlátom mindazt, ami szemközt játszódik: csak egyszer jobb-, máskor balfelől, aszerint, hogy odaát, a rendezői szobában melyik gépet kapcsolják az adásba. Novotny most élesen balra fordul kamerájával, a virágos lugas felé, ahol a szőke Ruszalka fekszik. De mi ez? A vevőkészülék ernyője a tó mélyén, halak és vízinövények közt fekve mutatja a nimfát. Egy fiatal színházi rendező megmagyarázza, hogy a mélyvízi világot filmszalagról "keverik" a frissen felvett képhez...


A két felvevőgép szüntelen mozgásban van: emelkedik, süllyed, fordul, helyet cserél. A két operatőr, miközben szemét a nézőkére szorítja, percenként ad új utasítást a gépet mozgató asszisztenseinek: "most előre!"..."most vissza!" Állandóan változtatják a beállítást, a közönség hol jobbról, hol balról, egyszer a magasból, máskor a földről látja a szereplőket. S közben mindig jól kiveheti az éneklő művész arcvonásait. (Ez nagyon fontos; ezért van a "premier-plannak", a közelképnek sokkal nagyobb szerepe a televízióban, mint a filmben.) De a közelkép nemcsak az ember vonásait mutatja meg - a tárgyakét is. Ruszalka és a boszorkány a földön dulakodnak, a felvevőgép szinte fölébük hajol; aztán csak a magasba lendülő kés látszik, oly közelről, hogy a néző ösztönösen hátrébb húzódik. Mintha arca, fenyegető ábrázata lenne a görbe pengének! Film aligha érhet el ilyen hatást. Úgy látszik, a rendezők, az operatőrök bátran alkalmazzák a televíziós sajátos kifejező eszközeit.

Más ez, mint egy filmfelvétel. Nehezebb, izgalmasabb. Íme most is: Adolf Navarra operatőr 3-as kamerájával a baloldali lugas felé fordul, s már azt fényképezné, de a 2-es gép - mely most a tópart felé gördül - kissé lemaradt, s asszisztensei a másik gép útjában állnak. "Pozor! Pozor!" (Vigyázz!) - kiáltja idegesen Navarra. Hiszen, ha nem sietnek, pár másodperc múlva Ruszalka helyett az ő alakjuk jelenik meg hatvanezer vevőkészüléken. (Még jó, hogy - az előzetes hangfelvétel jóvoltából - most nem kötelező a csend.) Érthető ez a feszült légkör: ha egy szereplő hibázik, itt nem állíthatják le a felvételt, nem kezdhetik elölről, mint a filmgyárban szokás. A közönség szeme mindent lát, ami a felvevőgépek lencséje előtt történik, a színész egyetlen hibás mozdulata sem kerüli el a figyelmét. Szerencsére az egész együttesnek "kisujjában" van a Ruszalka. Évek óta játsszák a színházban, kétszer bemutatták már a televízióban, s a mai harmadik közvetítésre 19 próbán készültek fel!


A szomszédos rendezői szobában, az asztalba épített kapcsolótábla és a nyitott forgatókönyv fölé hajolva ül a képmérnök; az ellenőrző készülék két tejüveglapján figyeli a felvevőgépekből érkező képet, s egy gombnyomással majd az egyiket, majd a másikat indítja útnak - elektromos rezgések alakjában - a leadó antenna-tornya felé. Mellette a hangmérnök, neki ma "könnyű napja" van: helyette a magnetofon dolgozik. Nagy itt a zsúfoltság, akár odabent, a felvételi teremben. Ám a korszerűtlen épületben, szűk helyre szorítva is fejlődik a csehszlovák televízió.Adásainak ma már 40 százalékát a stúdióból, 30 százalékát színházakból, sporttelepekről, tehát a "helyszínről" közvetíti, s csak a műsor egyharmadát veszik előzetesen filmre. (A magyar kísérleti adás még csupán filmeket sugároz.) Van rendszeres gyermekműsora, képeshiradóban számol be a nap eseményeiről, az elmúlt télen még a Cortina d'Ampezzó-i olimpiára is elvitte közönségét...

Tizenegy óra. A nimfa és a herceg története véget ért. A szűk előszobában ismét megjelenik Ruszalka, a boszorkány, a tündérsereg - ezúttal már a prágai divatnak megfelelő virágos selyemruhákban. A rendezők, operatőrök kézcsókkal búcsúznak, s egy-egy csokor gladiólával köszönik meg - tíz- és tízezer néző nevében is - az előadást.


Odabent a stúdióban pedig munkához látnak a díszletezők. Szétszedik a "tópartot", lebontják a hercegi palotát. Holnap reggel új díszlet épül, új szereplők jönnek, s este új műsorral jelentkezik hatvanezer csehszlovák lakásban, klubban, szórakozóhelyen a prágai televízió.


Berényi György