Augusztus 20. tiszteletére fogadjuk...

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:


Technikai újításokkal, munkavállalásokkal készülnek a bányák és üzemek dolgozói az alkotmány ünnepére


A Duclos Bányagépgyár új szerkezetműhelyében versenyben készül a pécsi szénmosó berendezés. Képünk a kiváló Minőség-brigád tagjait ábrázolja munka közben.

Már 51 méter magasban szerelik a sztálinvárosi 2-es kohót

A sztálinvárosi 2-es kohó építésén több mint 300 vasszerkezeti és gépészeti szakmunkás dolgozik. A MÁVAG munkásai csütörtökön túlhaladták az 51 méter magasságot, és a torokszint feletti vasszerkezetet, valamint a pódiumtartókat szerelik. Az új kohót még öt méterrel magasítják, azután már elsősorban a villanyszerelőkre hárul a feladat, hogy a kohót a negyedik negyedévben üzembe helyezhessék.

Öt másodpercre csökkentették az esztergakések befogadási idejét

A Lámpagyár tervezői csütörtökön mutatták be a szakértőknek az újfajta esztergakés-gyorsbefogó készüléket. A robur gyorsváltófejjel az esztergakések eddigi egy-kétperces befogási idejét - öt másodpercre csökkentették. A régebben használt esztergakés-tartóknál a munkások a gép állapotától függően azonos késbeállítással egy-két tízed pontosságot érhettek el, míg az újfajta késtartó egy század milliméteren belüli pontosságot biztosít. A Kohó- és Gépipari Minisztérium, az Országos Találmányi Hivatal és a Ferrunion szakértőiből álló bizottság véleményére az újfajta késtartó 20 darabból álló kissorozatának gyártását megkezdik.

Több mint hétmillió forint megtakarítás Ózdon

Az ózdi hengerdékben a második negyedévben számos új technológiai eljárást vezettek be. Átalakították például az iker-mélykemencét, s így 50 százalékkal növelték teljesítményét. A tartósorozaton átüregezéssel a megmunkálási időt 16 százalékkal csökkentették. Ezek az intézkedések eredményesebbek voltak: a második negyedévben - a múlt év hasonló időszakához képest - hétmillió forinttal csökkent a hulladék értéke.

Módosították vállalásukat a nógrádi bányászok

A szénbányászattól terven felül kért 300 000 tonna szén kitermeléséből a Nógrádi Szénbányászati Tröszt 42 000 tonna szenet vállalt. A kommunista bányászok javaslatára azonban több üzem dolgozói módosították előbbi ígéretüket. A szorospataki Kossuth lejtősakna termelési értekezletén a bányászok úgy határoztak, hogy 5400 tonna szenet vállalnak, csaknem annyit, mint előzőleg az üzem három bányája együttvéve. A Budavári-brigád 2000, a Kővári- és a Kaposvári-brigád 500-500 tonnával tetézte meg korábbi vállalását. Ezeknek figyelembevételével a nógrádi bányászok most 50 000 tonnára emelték fel eredeti vállalásukat.

Sztálinvárosban, a 2. kohó építésénél a szerelők elérték az 51 méter magas szintet. Képünkön a MÁVAG szerelői a pódium vasszerkezetét készítik a magasban. A háttérben a "régi" 1. kohó látható.

Versenyben a veszprémi kőműves-brigádok

A Veszprém megyei Építőipari Vállalat két építésvezetősége párosversenyt indított augusztus 20. tiszteletére. A brigádok Veszprémben 82, Ajkán 85 lakás határidő előtti átadásáért versenyeznek. Megígérték, hogy az utolsó lakást december 20-án adják át az új lakóknak.


A brigádok között a veszprémi Hóvirág utcában építő Authmann József, nyolcszoros kiváló dolgozó komplex-brigádja jár az élen. Most a tavaszi 180-185 százalékos havi átlagteljesítmény helyett legutóbb már 259 százalékos havi eredménnyel tűnt ki. Augusztus 20. megünneplésére 260 százalékon felüli átlag elérését ígérték, egy 28 lakásos épülettömböt akarnak tető alá hozni. A falazáshoz szükséges habarcsot csöveken vezetik a kőművesekhez, s ezzel 100 köbméter falazásnál több mint 150 segédmunkás munkaóráját takarítják meg.

Augusztus 20-a Magyarország történelmének egyik hányatott sorsú ünnepe, és a történelemtanárok különös szerencséje, hogy a nyári szünidőre esik. Így ugyanis hitványabb politikai időszakokban elég volt róla annyit mondaniuk, hogy augusztus 20-a az új kenyér meg az alkotmány ünnepe, slussz. Talán még futólag sem kellett az ünnep említése kapcsán belepancsolniuk a múltba, felidézniük, hogy régen I. István királyt ünnepelték ezen a napon, akit 1083. augusztus 20-án avattak szentté, nem kellett arról mesélniük, hogy mellesleg a keresztény magyar államalapítás tiszteletéről is szólt ez a nap, és nem volt szükséges felemlegetniük a szocialista önazonosság tükrében ideológiailag kétes, amúgy 1771 óta honos Szent Jobb-körmeneteket. Pedig bizonyára szívesen elmondták volna, hogy az új kenyér megsüvegelése még rendben volna, ám 1949-ben kissé nagyvonalú (pontosítsunk: elképesztően cinikus) ötlet volt az államalapítás napját a "szocialista államalapítás", no meg az alkotmány (és persze milyen alkotmány...) napjává tenni. Ünnepeltünk változatlanul, legfeljebb kicsit mást, kicsit máshogyan. Miközben a falunapokat, búcsúkat töretlen buzgalommal megrendezték, az ünnepi színtérről eltűnt az egyház és még dacosabban léptek elő a politikusok, akik a maguk módján telepedtek bele az ünnepbe. (Trencsényi Zoltán: A homlokon csókolt ünnep, NOL)

Korábban:

Új munkasikerekkel készülnek a dolgozók az alkotmány ünnepére