A Balatonizéi bányászüdülőben

 

Népszava:

Kevés a bányász a balatonizéi üdülőben

A szerkesztőm azt a megbízatást adta, csináljak egy jó riportot a balatonizéi bányászüdülőről, ahol a széncsata hősei pihenik ki fáradalmaikat. Helyes - örültem a feladatnak és elutaztam, majd jó szerencsét! - felkiáltással léptem be az üdülő társalgójába, ahol egy idősebb, monoklis vájár két csillés nővel bridzselt.

- Szabad? - kértem engedelmet, mire a vájár szaktárs csak annyit mondott: - Kéhem - és burnótot csippentve a szelencéből bemondta a kisszlemet. A parti után a tettek mezejére léptem.
- Hogy érzi itt magát a fekete gyémánt bajnoka?
- Öhvendek - szólt az F-4 fejtőgép nagyszerű kezelője. - Bazsarózsai Tihamér, a Tohuvabohu anyagkönyvelője, Pestről, a Karpfenstein utcából. - A hölgy feleségem, Hilda, a Kiskölni főmérnöke, s íme lányom Brünhilda, a Selejt kabaré táncosnője. Nos, mit óhajtasz bahátom.

- Appardon - álltam odébb, fogadja tiszteletem az értelmiség, de én bányásszal akarok beszélni, ha már bányászüdülőben vagyok, s egy tagbaszakadt fiatalemberhez siettem, akin látszott, hogy a "Fejtsd a fejtőkalapácsot" mozgalomtól kezdve a "Pálpusztai akcióig" mindenből derekasan kivette a részét.
- Milyen furcsa, hogy itt nem zakatolnak a csillék - próbáltam vele beszédbe elegyedni. S a szemhéjak sem szénporosak. Hát nem érdekes?
A hihetőleg munkaérdemrendes frontmester legyintett.
- Miért lenne érdekes? Nálunk az irodában a Sarkantyú és Karmantyúnál senkinek sem szénporos a szemöldöke, legfeljebb a kályhapucolóé. De maga vicces fiú, hát hallgassa meg: Kohn megy a Grünhöz...

Meghallgattam és otthagytam, mert egy kisebb társaság a hátunk mögött arról beszélt, hogy a pistavölgyi meg a tatakányai röplabdázók között milyen heves mérkőzés volt vasárnap.
- Üdvözlöm a szénviadal héroszait - estem közéjük. Mire mind a négyen megütődve néztek rám.
- Jól van, jól, ne féljenek, nem a gazdaságos rakodásról, meg a sújtólég elleni küzdelem hatékonnyá tételéről akarok beszélni. Újságíró vagyok, most csak az üdülés érdekel. - s leleményesen kérdeztem: - Ugye, szép kék ez a Balaton?

Ila, aki a pistabányai illatszerboltban volt laboráns, meg Laci, aki a tatakányai tanács lakásosztályán volt előadó, szép kéknek tartotta. Cila, aki a tatakányai moziban volt pénztáros, inkább lilának látta, míg Robi, a pistabányai biztosító revizora, egy komplikált lélek, rózsába hajló, ibolyántúli lilás-piros árnyakat vélt felfedezni.

Étvágytalanul rágtam a ceruzámat, s még odébb álltam. A szerkesztőm agyonüt, ha nem találok bányászt. Elszántan kopogtattam, s nyitottam be hát a fölszint kettes szobába.
- Jó szerencsét! - dübörögtem. Mire az egyik ágyon fekvő idősebb bácsi menten a nyakamba borult.
- Fiam - csókolt össze. - Végre egy igazi bányászt látok. Nahát, hogy ezt is megértem! Mondd csak, ugye mélyen van az a bánya? Ugye ott örök sötétség van, s a lámpák pisla fénye pislog? És te, igaz, hogy a barna szénnek rozscipó szaga van, míg a feketének viola illata?

Perc múlva bejött a felesége, akinek így ajánlott be:
- Szorítsd meg ennek a derék embernek a kezét, aki nélkül megfagynál télen, aki esőbe-hóba vájja a szenet.

Egészen összebarátkoztam velük, a férfi különben ügyvéd volt, a feleség meg csak egyszerűen feleség. Az asszonyt én világosítottam fel, hogy a szenet nem palántáról ültetik, hanem más módon jön létre. A többi szobában sem jártam jobban s egészen elkeseredtem, amikor rám mosolygott a szerencse. A vacsoránál két fiatal ablaktisztító mellé kerültem. Panaszkodtak, hogy Pesten nagyon piszkosak az ablakok, és nagyon keveset fizetnek azért, hogy tiszták legyenek.
- Szamarak vagytok, fiúk - mondtam. Menjetek el bányásznak - s ecseteltem mindazokat az előnyöket, amelyekben részük lehet. A végén egészen fellelkesedtek, ócsárolták a légypecsétes ablakokat, a hideg mosogatóvizet, szinte már bányásznak érezték magukat. Nagy tervezgetésbe kezdtek: mit keresnek majd, milyen kitűntetéseket kapnak, mennyi idő múlva lehetnek Kossuth-díjasok, s bánatosan említették, hogy Kossuth-díjas ablaktisztító egyetlen egy sincs.

Ezek után természetes, hogy riportom az alábbi címmel jelent meg: "Üdülő bányászok között Balatonizén." Szerkesztőm kissé gyanakodva olvasta, s azt mondta, tavaly ő is a bányászüdülőben nyaralt. Akkor egyetlen bányászt sem látott.

Nagy S. József