Bocsánat a bírálatért

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

"Bocsánatot kérek, ha talán élesen bíráltam."


Néhány percen belül kétszer szőtte mondatai közé ezeket, a szavakat a Veszprém megyei pártaktíván Világos István elvtárs, a Badacsonyi Állami Gazdasági igazgatója. Miről beszélt Világos elvtárs, hogy úgy érezte, túl messzire ment a bírálatban?


Arról, hogy a talajerő-pótláshoz szükséges szerves trágyát nem szabad pazarolni; arról, hogy a gondatlanság, nemtörődömség miatt a balatoni borvidék egyes szőlőinek helyén már csak kecskelegelő van; arról, hogy a termelőszövetkezeteknek nagyobb terméshozamokat kell elérniök, mint az egyénieknek, mert elsősorban ez vonzza a parasztokat a szövetkezetbe, nem az állami támogatás; arról, hogy a felvásárló szervek sokszor nem törődnek a leszedett gyümölcs átvételével, hatalmas károk érik a népgazdaságot és a fogyasztókat.


És közben kétszer megállott, bocsánatot kért a bírálat miatt.


Elgondolkodtató jelenség ez. Egy kommunista az ország, a szocializmus érdekében szóvá tesz káros jelenségeket, lelkiismerete parancsa szerint cselekszik, de közben arra gondol, hogy egyesek megharagudhatnak rá és miközben a bírálatot mondja, máris ki akarja őket engesztelni.


A közbevetett két mondatot az életismeret diktálta Világos elvtársnak. Ő is tudja, hogy sokan vannak még, akik a nyílt, közérdekű, ügyünket előbbrevivő bírálatot személyük vagy működésük elleni áskálódásként fogják fel, megsértődnek, s ha módjuk van rá, "törlesztenek" a bírálatért. Sokan úgy értelmezik a Központi Vezetőség beszámolójában említett tiszta lapot, hogy most már hallgatni kell az országos gondokról, szemet hunyni a mai tékozlás, törvénysértés, munkaelodázás, a mások véleményét semmibevevő fennhéjázás fölött - csupán a holnap fontos.


A kommunista bírálat nem olyan, mint a rádióadás, amelynek szerves része a szünetjel. A Központi Vezetőség nem hallgatást, hanem alkotó serkentő bírálatot kért a párttagságtól - meg akarja osztani az ország gondjait az ország sorsáért felelősséget érző milliókkal.


Nincs tehát itt helye bocsánatkérésnek azok részéről, akik a tények ismeretében, a rosszon javítani akarva bíráknak. Legyen csak a bírálat bátor és szenvedélyes. Ilyen a hibákat ostorozó kommunista szó.


Ki kérjen bocsánatot? Az, aki rest a cselekvésre, aki nem tud szakítani a tegnap rossz gyakorlatával, aki még ma is irtózik a bírálattól, s ahol csak teheti, elfojtja a bíráló szót!