A nyaralók érdekében

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Ha a végén is, de még a nyaralás "főszerzonjában" vagyunk - ahogy mondani szokták. Az üdülők mindenütt tele vannak, a Balaton vize is "csúcsforgalmat" bonyolít le, s akik nem szaladhatnak a meleg napsugarak elől a "nagy fürdőkádba", vagy nem bújhatnak a hegyi fák árnyékába, azok is gyakran emlegetik a nyaralást. Ki úgy, hogy jó lenne már ott lenni, ki úgy, hogy de jó is volt ott lenni. Persze nem nyaral mindenki üdülőben. De az tény, hogy az idén kereken 400 000 ember nyaral a szakszervezeti akció keretein belül, s ezenkívül is sok ezren a társadalmi szervek, a honvédség, a rendőrség üdülőiben. Hiába a nyaralás, ami valamikor csupán néhány ezer ember ügye volt, egyre inkább országos üggyé válik. Sőt: a dolgozók szemében egyre inkább természetessé, megszokott joggá lesz. Így is van ez rendjén. És ma már egyre többen észreveszik és szóvá teszik a hibákat is. Igazuk van, az igények növekednek, s az illetékeseknek mindent meg kell tenniök azért, hogy ezeket az ígéreteket egyre jobban teljesítsék, hogy a rendelkezésre álló eszközöket minél jobban használják fel.

www.mvkkvar.hu

A felszabadulás óta állandóan javulnak a nyaralási körülmények. S különösen az elmúlt egy-két évben javult a helyzet. Az egész évben nyitva tartó üdülőkben ma már két-háromfajta étel között válogathatnak a beutaltak, s az időszaki üdülőházak több mint felében ugyancsak kétféle ételt főznek. Jobb és változatosabb is az élelmezés. A SZOT saját sertésgazdaságai és konyhakertészetei is javítanak az ellenálláson, s kétségtelenül jobban dolgozik az Üdülőellátó Vállalat is.

Az üdülés megkezdése előtt 200 épületet tataroznak, illetve újítanak fel, és sok helyütt korszerűsítették, bővítették a berendezést. Kereken 26 millió forintot fordított erre a SZOT egy esztendő alatt. Bővítették a könyvtárakat, rendbe hoztak több szabadtéri színpadot. S ami különösen fontos: új szórakozási lehetőségek, eszközök jelentek meg az üdülőhelyeken. Tizenegy gyönyörű vitorlás hajó áll a Balaton menti üdülők rendelkezésére. Van köztük tizenkét személyes és negyven személyes is, teljesen korszerűen berendezve, segédmotorral felszerelve. Ezeket, a hajókat önköltségi áron használhatják az üdülők. A napokban "bocsátották vízre" a vízi bicikliket. Rendkívül nagy sikert arattak a vízi martacok. Egy-egy ilyen gumimatracot 5 forintért ad használatra, egész napra a Belkereskedelmi Minisztérium kölcsönző vállalata. Először csak ötszáz ilyen matrac volt a vállalatnál - ma már több ezer van, oly nagy a forgalom. S ezeken a kölcsönzőhelyeken sok mindent lehet kapni: nyugágyat, sátrat (kétszemélyes sátor kölcsöndíja, egy napra 8 forint), kerékpárt, rollert, csónakot és így tovább.

A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) az 1948-as kommunista hatalomátvétel után létrehozott, az "MDP", majd az "MSZMP" vezetése alatt álló egységes szakszervezet irányító testülete. Megalakításával a kommunista párt célja az volt, hogy felszámolja a valódi ágazati és egyéb szakszervezeteket, és az egységes szervezet révén teljesen befolyása alá vonja a szakszervezeti mozgalmat. Míg korábban a szakszervezetek a munkások, ill. a tagok valódi érdekvédelmét látták el, addig a SZOT központi tevékenysége az volt, hogy egyfajta áttételként végrehajtassa az aktuális ötéves terveket, munkaversenyeket szervezzen, biztosítsa a kommunista párt által kitűzött célok és termelési eredmények elérését. A SZOT felépítése ugyanolyan központosított és hierarchizált volt, mint a kommunista párté, központi orgánuma a "Népszava" volt, amely 1948-ig a Magyarországi "SZDP" napilapjaként jelent meg. A SZOT egyik legfőbb irányítója Gáspár Sándor volt, aki rövid megszakítással 1952-től a rendszer bukásáig állt a SZOT élén.

Kísérletképpen néhány hajótúrát is szervez az idén a SZOT a beutaltak részére (az Al-Dunára, illetve Csehszlovákiába) rendkívül kedvezményes részvételi áron. Ha beválik: jövőre sok ilyen "üdülőház" úszik majd vidám lakóival a külföldi partok felé.

Egyszóval: jobban nyaralhatunk az idén, mint akárcsak tavaly is. S mégis: gyakran hallani az üdülőkből rossz híreket is. Egyes fürdőhelyeken - például Lellén - gyakran nem lehet sört kapni. Némely kirándulóhajón nincs büfé. Néha nem megfelelő, vagy nem mindig megfelelő az ellátás, a kiszolgálás. Elsősorban a kisebb üdülőkből hallani ilyen panaszokat. Egyik oka ennek: az üdülő vezetőjének rossz kiválasztása. Nem egy üzemben ugyanis az gondolják: "Ez az elvtárs itt vagy ott nem állta meg a helyét, küldjük hát el az üdülőbe, ott majd biztos nem lesz baj vele." Nem jó elképzelés ez, hiszen egy-egy ilyen üdülő vezetőjére sok-sok, az évi munkától fáradt dolgozó pihenését, ellátását bízzuk, s ez semmivel sem követel kisebb odaadást, felelősségérzetet, mint a termelés bármely területén végzett munka.

Sok bosszúságot okoznak mind a beutalóknak, mind az üdülők dolgozóinak - a gépek. Igen sok baj van például a hűtőszekrényekkel. A Hűtőgépgyár szállítja ezeket a gépeket. A SZOT fordult már panaszaival mindenhová, az ÁEM-hez is, de megnyugtató választ még sehonnan nem kapott. Pedig korszerű, jó hűtőszekrények nélkül jóformán lehetetlen az üdülők jó élelmezése. Néhány éve vásároltak két nagy robotgépet. A földvári robotgép javítása csak az idén eredeti árának majd a felébe került - mégsem működik. Tizenkét háztartási műveletet kellene elvégeznie ennek a gépnek, s rendszerint egyet sem végez. Előmelegítő, tejszeparátor és más fontos, modern háztartási gép egyáltalán nincs az üdülőkben, s jelenleg nem is vásárolható. Igen nehéz a pótalkatrészek beszerzése is. Az Üdülőellátó Vállalat is nagy nehézségekkel küzd. Jóformán nincs előkészítő üzeme, nincs egyetlen hűtőkocsija, s raktárait is korszerűsíteni kellene már.

Persze lehetne azt mondani, hogy új ötéves tervünk végrehajtása során e problémák jó része megoldódik. Igaz, sok mindent kapnak az üdülők az ötéves tervben. Több üdülőt szanatóriummá alakítanak át: mindenütt korszerűsítenek, felújítanak; a Balaton mellett négy új üdülőtelepet létesítenek stb. De most, azonnal is kellene már valahogy segíteni, hogy jobb legyen azoknak is, akik az idén, ezekben a hetekben nyaralnak. Bizonyos, hogy a konyhai gépeket gyártó üzemek egy kis jóakarattal sok berendezést gyorsan kijavíthatnának, bizonyos, hogy az Üdülőellátó Vállalatnak is több segítséget kellene kapnia és így tovább.

Mindent meg kell tennünk, hogy a dolgozók az egész évi megfeszített munka után még jobban, még kellemesebben tölthessék el megérdemelt üdüléseket.