Vidéki lányok Pesten

 

Népszava:

Az utca, mintha falun volnánk, mindenki otthona. Nappal a garázs munkásai lepik el és ragyogó kocsik - a munkások utánunk kiabálnak, ha új ruhánk van, vagy ha fodrásznál voltunk. Mindent észrevesznek, s mindenkit jól ismernek. Azt is, akivel sosem beszéltek.

Estefelé munkaidő után a házak kapujába székekre, sámlikra kitelepednek a házfelügyelők s egy-két ráérő lakó. Megjönnek a hajós munkásszállás lakói. A fiatalabbja játszik, évődik az asszonyokkal, az idősebbje beszélget a házfelügyelőkkel. A sarki kocsma előtt összegyűlnek a környékbeli fiúk. S kint vannak persze a gyerekek is, ojjé, még ebédelni sem értek rá.

Meleg van. Az úttesten olvadozik az aszfalt, mintha puha gumiszőnyegen járnánk még alkonyatkor is. A nap, mielőtt lebukna, vörös fénnyel söpör végig az utcákon, a fák sötétzölden, majdnem feketén rajzolódnak bele a sugárözönbe - ez az ellenfény csodája.

Ilyenkor a legszebb az utca.

Nem könnyű az életük, albérletben laknak 18-20 éves fejjel egyedül. Mennyi alkalom a züllésre!

Ez a mi utcánk, Angyalföld egy része, már majdnem a Nyugatinál, a Lehel piac környékén. Az itteni munkáscsaládoknál sok vidéki kislány lakik. Itt dolgoznak a Gyapjúmosóban. Munka után elszélednek a környéken - ki albérlő, ki ágyrajáró. Ilyenkor jön haza mi házunkba a kis V. Anna, a szomszédba K. Rozi, kicsit távolabb laknak a P. testvérek.

Nem könnyű az életük, albérletben laknak 18-20 éves fejjel egyedül, s egyedül keresik meg a kenyérre, ruhára valót, egyedül döntenek minden kicsi és nagy ügyben!

A mi Annánk például ágyrajáró egy munkáscsaládnál. Rajta kívül még három család lakik ott. Ő 150 forintot fizet havonta, de saját ágyneműje van. Ennyiért egy vaságyat kap, s helyet a szekrényben a holmijának. A háziasszonya belátja, hogy sok havi 800-ból kifizetni 150 forintot, de kevesebbet nemigen fizetnek a környékbeli albérlők, ágyrajárók. És neki is kell a pénz...

Annának meg 650 forintja marad a lakbéren kívül. 1.80-ért kap ebédet a gyárban, vacsorát ugyanennyiért - ez körülbelül 100 forint havonta. Reggelikre, vasárnapokra elmegy még legalább két százas. Marad 300-350 forint- hiszen levonások is vannak - öltözködésre, mozira, villamosra, gyűjtögetésre. A gyűjtögetésen ágyneművásárlást s más ilyesmiket kell érteni. Hát erre kell a 300 forint. És sosem elég. Türelmetlen az ember 21 éves korában. Megtetszik egy szép fehér pulóver, aztán elszomorodik, hogy csak egy váltás ágyneműje van, s huzatlanban alszik, amíg kimossa. Egy dunyhahuzat meg majdnem kétszáz forint...

Anna vékonyka kislány, keretnélküli szemüveget visel - most jött divatba a környéken. Most egyre fogy - szerelmes. Ám meglehet, hogy inkább a stafírunggyűjtő, öltözködő igyekezet fogyasztja. Persze a szerelem is sok gondot okoz. Egyedül van Anni a világban, 200 kilométerre otthonról, s ez nagyon rossz érzés. Amikor nem volt szerelmes, csavargott minden szabadidejében. Barátnőkkel, hol ezzel a fiúval, hol azzal. Mégis kedvetlen volt, nem volt energiája semmihez. Szombatonként volt a legrosszabb. Néha elment a háziakkal egy vendéglőbe, s unatkozott, kedvetlenkedett egész este. Nem volt élet az úgy!

Persze most sincsen gond nélkül. A fiú nemsokára katonának megy. Összeházasodjanak? Félős, bizonytalan dolog! 3 év! Uramisten! De akkor is hová mennének lakni? Anni furcsa kislány - így mondta a Gyapjúmosóban a DISZ titkár. Komoly, elzárkózik a többitől. "Nem szeretem az ifi-napokat" - ezt meg Anni mondta a gyári DISZ szervezetről. Mert a gyárban a DISZ az ifi-napokat jelenti mindenkinek. Mást nem nagyon csinálnak. Nincsenek alapszervezetek, egy DISZ titkár van, annak nem jut mindenre ideje. Bár, ha hozzá fordulnak, mindent megtesz a fiatalokért. Csakhogy majdnem kétszáz DISZ tag van a gyárban.

Hasonlóan élnek a vidéki kislányok itt a környéken. A lakbérek igen magasak, s még most is emelkednek. Ez, és a háziasszonyi szeszélyek üldözik egyik lakásból a másikba a P. testvéreket, Pannit és Marit is. Külön szobájuk van két fekvőhellyel, asztallal és egy éjjeliszekrénnyel. Holmijukat kint tartják a konyhában, keskeny szekrénykében: blúzok, nyári ruhák összehajtogatva az aljában, a kabátok, szoknyák egymást nyomorgatják a fogasokon, ezért fizetnek havonta 350 forintot. Múlt hónapban emelt a háziasszony. Hallotta, hogy más 400-at is kap ilyen szobáért.

A másik nagy probléma erkölcsi: a "hogyan éljünk" problémája. Mennyi alkalom a züllésre! S hányszor állnak olyan kérdések előtt, amelyek eldöntésétől függ, hogy elrontják-e az életüket, vagy sem!

K. Rozi nemrégen szült. A kisgyerek apja egy hadnagy. Rozi megmutatta a fényképét. Szép fiú. - Ez a baja - mondja a kislány. - Ezért hagyott ott. Nem hiszi, hogy övé a gyerek.Rozi pedig egyedül maradt a kisfiával. - Nyugdíjas öregek vették magukhoz, ők vigyáznak a kicsire, amíg Rozi dolgozik. Mert félti gyerekét még a bölcsődétől is. Agyon fogja magát dolgozni a kicsiért. Most havonta kettőjükért ötszáz forintot fizet - igaz, ezért vacsorát és reggelit is kap.

Hogyan jutnak el - sokszor egyáltalán nem könnyelmű - fiatal lányok idáig? Az egyik kislány mesélte: nemrég veszett össze az udvarlójával, mert a fiú "nem akar máshoz járni", amíg összeházasodhatnak. És ezen legtöbbször nem is vesznek össze!

Aztán egy egészen más eset: egyik vasárnap délután egy, a házukban lakó magányos nő sétálni hívta a Margitszigetre. Hisztériás jelenetet csapott, amikor otthagyta - "palit akart fogni" neki és magának. Ki ad ilyenkor tanácsot? Ki tartja vissza őket a meggondolatlanságtól, a zülléstől? És ki magyarázza meg, hogy mi miért helyes és miért nem? Hogy minek milyen következményei lesznek?

Sok a megoldásra váró probléma - számos esetben nem is lehet mindjárt megtalálni a segítség módját. A legfontosabb teendő azonban az, hogy elsősorban az üzemekben segítsék, támogassák a magukra hagyott fiatalokat. Nem könnyű dolog ez. Bonyolult feladatokat ró az üzemi bizottságokra, a DISZ szervezetekre. De szívvel, emberséggel igen sokat lehet tenni annak érdekében, hogy megkönnyítsék az egyedülálló fiatal lányok helyzetét és segítségükre legyenek nehézségeik leküzdésében.

Salgó Rózsa