Új munkasikerekkel készülnek a dolgozók az alkotmány ünnepére

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Az alkotmány-műszak első eredményei Tatabányán

A tatabányai és az oroszlányi bányászok, műszaki dolgozók már napok óta tanácskoznak arról, hogy a párt által kért 300 000 tonna terven felüli szénből mennyit tudnak ők kitermelni. A szombati nagyaktíva ülésen már bejelentették: az első félévi jó munka folytatásaként a második félévben újabb 100 000 tonna szén termelését vállalják terven felül.


Hétfőn reggel a bányászok augusztus 20. tiszteletére alkotmány-műszakot kezdtek. A XII-es aknában például ezen a napon egyetlen igazolatlan mulasztás sem volt. Az új frontfejtésen hat héttel a határidő előtt kezdik meg a termelést. A XI-es aknában, ahol vasárnap 286 bányász dolgozott a bánya fenntartásán és karbantartásán - hétfőn újabb három kamrafejtésben kezdték meg a termelést. Az oroszlányi külszíni fejtéses bánya dolgozói jó gépekkel láttak hozzá ígéretük valóra váltáshoz. Az eredmény nem is maradt el: a délelőttös műszak dolgozói az előírt 528 tonna szén helyett délig már 560 tonna szenet adtak. A Szeptember 6-akna bányászai hat óra alatt teljesítették nyolc órai előirányzatukat. A XI-es akna bányászai 12 óra után már felszínre küldték az egész műszakra előírt szénmennyiséget.

Egy kiváló DISZ-brigád jutalma

A Borsodnádasdi Lemezgyárban 30 hengerészbrigád versenyez az évi terv határidő előtti megvalósításáért. Júliusban Kelemen Gábor ifjúsági brigádja szerezte meg az első helyet. A fiatalok ez évi terv teljesítésében már kéthetes előnyt szereztek. A selejt csökkentése és az anyag jó felhasználása révén több mint 80 000 forintot takarítottak meg. A brigád 97 százalékos programszerűséggel dolgozott. Jó munkájával elnyerte az első helyezettnek kitűzött 3000 forint jutalmat és egy világvevő rádiót. Egy másik jutalom: a brigád vezetője, Kelemen Gábor elvtárs a DISZ Központi Vezetősége javaslatára az ország több más kiváló fiatal dolgozójával együtt kéthetes üdülésre utazott a Szovjetunóba.

Rudolf-telepen már szeptember 11-et írnak

A Rudolf-telepiek augusztus 20 tiszteletére terven felül 1360 tonna szenet ígértek

A Rudolf-telepi bányászok vasárnap az idén már másodszor vették át jó munkájuk jutalmaként az élüzem-kitüntetést. Mind az első, mind a második negyedévben a tervezett mennyiség túlteljesítésén kívül 0,7 százalékkal kevesebb robbanóanyagot, a mintegy 1000 köbméterrel kevesebb bányafát használtak fel a tervezettnél. Ezzel a szén önköltségét tonnánként több mint 4 forinttal csökkentették.


A Rudolf-telepi bányászok évi tervük teljesítésében augusztus 6-ig már 30 napos előnyre tettek szert és így hétfő reggeli műszakon már szeptember 11-i tervük teljesítéséhez kezdtek. A Rudolf-telepiek augusztus 20 tiszteletére terven felül 1360 tonna szenet ígértek. A technológia megváltoztatásával az augusztus 20-i versenyben havi 139 kilóval akarják csökkenteni a robbanóanyag felhasználását. Ezzel nemcsak az önköltséget csökkentik, hanem darabosabb, értékesebb szenet is nyernek.

Az ország legmélyebb olajkútja

A lovászi és bázakerettyei olajmezőkön 1200-1500 méter mélységből termelik az olajat. A mélyebb rétegek kőolaj- és földgáztartalma még ismeretlen, pedig a geológusok feltevései szerint 4000 méter mélység alatt gazdag szénhidrogéntároló réteg található.


A Rotary 3. berendezés dolgozói 1955. május 20-án kezdték mélyíteni a lovászi olajmezőn a kutató fúrást. Úgy döntöttek, hogy 3600 méter mélységet érnek el, azonban mintegy három héttel ezelőtt már megdöntötték a korábbi hazai mélyfúrási rekordot is - a 3622 métert. Minden egyes méter előrehaladás értékes geológiai és fúrástechnikai ismereteket nyújtott, és ezért gyakran végeznek vizsgálatokat, magfúrásokat. A legutóbbi három hét alatt 58 métert haladtak lefelé, és hétfőn reggelig már 3800 méter mélységig jutottak, minden műszaki hiba nélkül. A fúróberendezés dolgozóinak az a további céljuk, hogy elérjék a 4000 méteres mélységet. A Rotary 3. berendezés dolgozói azt ígérték, hogy - bár sok nehézséget kell leküzdeniök - a hatodik magyar bányásznap tiszteletére elérik a 4000 métert.

Hazánkban az első eredményes fúrást 1937-ben mélyítették le a zalai Budafapusztán. A sikerre alapozva létrejött az első magyarországi olajkitermelő cég, a Magyar-Amerika Rt. (MAORT), amelynek 90%-os tulajdonosa a Standard Oil Co. (USA) volt. Az igazgatóságnak három magyar tagja volt (dr. Papp Simon, Dr. Hauer Ernő és Konek Emil). A MAORT által kitermelt kőolaj 1939-ben az ország szükségleteinek 90, 1940-ben a 100%-át fedezte. 1938 végéig Budafapusztán további tíz fúrást mélyítettek. 1941-ben újabb kőolajmezőt tártak fel Lovászi környékén. 1941-ben, az ország ellátásán felül, a termelés 1/3-át exportálták. Miután Magyarország hadat üzent az USA-nak, megpecsételődött a MAORT sorsa. Vezetői visszautaztak Amerikába. Az üzemek a Magyar Királyi Kincstár használatába kerültek. A kőolajtermelés nagy intenzitással folyt tovább, amely az 1941. évi 421 660 tonnáról, 1944-re 809 969 tonnára emelkedett. A felszínre hozott olaj mennyisége 1945 márciusára szinte teljesen lecsökkent, a MAORT háborús kárait 800 oldalas jegyzőkönyv sorolja föl. 1945 után a kőolajtermelést a szovjet katonai parancsnokság ellenőrizte. A havi termelés 50 tonna körül mozgott, amely éves szinten meg sem közelítette 1944-es értéket. A háború után még évtizedekig folyt a termelés a zalai olajmezőkön, később az Alföldön is fedeztek föl újabb lelőhelyeket, így a súlypont lassan átkerült az ország délkeleti vidékére. (www.vendegvaro.hu)