Mi nem tetszik a fiataloknak az Új Élet Tsz-ben?

 

Szabad Nép:

Lemondó legyintés a válasz, ha az iregszemcsei Új Élet Tsz fiataljairól érdeklődünk. "Nem szeretik azok a szövetkezetet." Ezt mondja a Tsz párttitkára, brigádvezetője meg a könyvelője is.

Huszonkét fiatal neve szerepel az iregszemcsei termelőszövetkezet névsorában. De kevés kivétellel többször lehet őket az állami gazdaság földjein vagy valamelyik egyéni gazdánál látni, mint a termelőszövetkezetben. Sokan csak a nagy munkák idejében - aratáskor, csépléskor - jönnek dolgozni vagy még akkor sem. A múltkor kapálatlan volt a tsz kukoricája, a gyomtól alig lehetett látni a sorokat. Az öregek hozzá is láttak a munkához, de fiatalt itt is csak elvétve lehetett találni.

Termelőszövetkezet vagy teljes nevén mezőgazdasági termelőszövetkezet. A mezőgazdaság szovjet típusú átszervezésekor létrehozott kollektív agrárnagyüzem. 1948 nyarától indult az "MKP" programja szerinti kollektivizálás, és az év végére már 500 termelőszövetkezeti csoport (közkeletű nevén "tszcs") jött létre. A magán parasztgazdákat adminisztratív eszközökkel ("tagosítás", "kuláklista", "begyűjtés" stb.) kényszerítették a belépésre. A termelőszövetkezetben a termelőeszközök közös tulajdonúak voltak, a termelés közös munkán alapult (bár volt néhány olyan termelőszövetkezet, ahol az egyéni és a közös művelés keveredett), a jövedelem elosztása a végzett munka arányában történt. Az értékesítést, beszerzést közösen végezték. A termelőszövetkezet legfőbb szerve a közgyűlés volt, itt választották a vezetőséget is. A termelőszövetkezetnek évi termelési tervet, költségvetést, év végén zárszámadást kellett készíteni. Az 1948-1956 között alakult termelőszövetkezetek nem voltak igazi nagyüzemek: kis területen, szegényes és hiányos felszereléssel küszködtek. A vezetők iskolázatlanok voltak, gyakran változtak, állandó munkaerőhiánnyal küzdöttek. A jövedelem bizonytalan, alacsony és rendszertelen volt, ezért folyamatos volt az elvándorlás. A "tervgazdálkodás" itt is részletesen előírta a termesztendő növényeket, a mezőgazdasági munkák végzésének idejét - figyelmen kívül hagyva a talajtani és éghajlati különbségeket. Ezért a mezőgazdasági termelés veszteséges és rendkívül kis hatékonyságú volt. 1953-ban, az "új szakasz" programja idején leállították a termelőszövetkezetek létrehozását, lehetővé tették a kilépést, így 1956-ra csaknem visszaállt a kollektivizálás előtti állapot. Az 1956-os forradalom elfojtása után, 1958-tól újraindították a termelőszövetkezetek szervezését. 1961-re lezárult a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a termőföldek döntő többsége termelőszövetkezeti tulajdonba került. Az 1989 után a gyenge ~ek sorra bomlottak fel.

Miért keresik ezek a fiatal tsz-tagok másutt a kenyerüket? Talán nem érzik jól magukat a közösben? Ezt nem állíthatjuk, hiszen a szövetkezet rádiót, futball-labdát, ping-pong-felszerelést vett nekik, hogy szórakozhassanak, s ezenkívül is sok mindent tett, hogy megtalálják helyüket a szövetkezetben. Az a néhány fiatal, aki minden munkában részt vesz, jól is érzi magát.

Hol van hát a bajok gyökere? A huszonkét fiatal közül 18 az ősszel lett szövetkezeti tag. Azelőtt - szinte valamennyi - havonként kapott fizetést. Nem áll módunkban annyit félretenni, amennyi egy évre elegendő. S az Új Életben csak zárszámadáskor kapnak terményt is, pénzt is. A szövetkezetben az előlegosztással igen gyenge lábon állnak. A fiataloknak így nincs kitartásuk. Pedig Kemény Irénnek, Vámosi Gyulának, Galambos Ferencnek, s még néhány társuknak testvéreik, esetleg családjuk ellátásáról is gondoskodni kell. Ezért mennek napszámba dolgozni - készpénzért.

Innen hát a lemondó kézlegyintés, ha a tsz fiataljairól esik szó. Pedig ezzel sokra menni nem lehet. Igaz: nehéz most olyan megoldást találni, amely egyik napról a másikra eredménnyel jár. De arra kellene törekedniök az Új Élet vezetőinek és régi tagjainak, hogy megértsék a fiatalok gondját, helyzetét. Hiszen a fiatalok gondjai mások, mint a régi tagoké, akik alapították, építették a szövetkezetet, az életüket tették fel rá, akiknek immár természetes, hogy a tsz-ből élnek. A fiatalokat még kevés szál köti a tsz-hez. És azt is meg lehet érteni, hogy Kovács Máriának - aki pedig mindig rendesen jár dolgozni - kevés az a 251 forint, amit ebben a gazdasági évben előlegként kapott. De a fiataloknak is el kell ismerniök, hogy a termelőszövetkezet nem teljesítheti minden kívánságukat, s csak úgy erősödhet meg, ha ők is becsületesen dolgoznak. Érdemes ideiglenesen lemondani erről-arról, hiszen az "áldozat" később úgy is megtérül. S a napszámba járással nemcsak a tsz-nek ártanak, hanem önmagukat is becsapják. Mert például Vámosi Gyula ugyan keveset segít magán a napszámba járással, hiszen kevés munkaegységet szerez, s jövőre ugyanolyan kenyérgondjai lesznek, mint ma.

A fiatalok és a régi tsz-tagok kölcsönös megértése mellett elkél azonban a nevelőmunka is. Nevelni és egyúttal segíteni a legégetőbb anyagi gondjaikon - erre lenne szükség. Pillanatnyilag a rendszeres előlegosztás volna a legfontosabb. Ennek természetesen anyagi feltételei vannak, s nem kis dolog havonta több ezer forintot előteremteni. De addig is, míg a tsz gazdálkodását jóval jövedelmezőbbé teszik, megvan a módja a fiatalok megtartásának. A régi tagok - akiknek tele a kamrájuk - bizonyára beleegyeznek, hogy a meglévő bevételekből főként a fiatalok kapjanak előleget. Hogy könnyebben átvészeljék az első nehéz esztendőt - s a tsz, a közös munka szeretetében mielőbb felzárkózhassanak a régiekhez.

Bán Béla

A kommunista rendszer lényegénél fogva arra törekedett, hogy az ipar és a kereskedelem államosítását követően az agrár szektorban is kizárólagossá tegye az állami tulajdont. Ezt a célt szolgálta az erőszakos kollektivizálás, hiszen a termelőszövetkezetek lényegében az állami irányítás alatt álló nagybirtok egyik válfaját jelentették. Az erőszakkal "összetákolt" téeszek igen gyakran működésképtelenek voltak, nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel, vetőmaggal, a munkavégzésben érdekelt munkaerővel. A kolhoz minta követése jegyében a szövetkezetek kezelésében nem lehettek mezőgazdasági gépek, ezeket az 1948 után létrehozott gépállomások üzemeltették. A gépállomási hálózat kiépítése 1950-re lényegében befejeződött, ekkor 361 ilyen üzem működött. A mezőgazdaságra jutó beruházásokat kizárólag a szövetkezetek és az állami gazdaságok működőképessé tételére fordították. Annak ellenére, hogy a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok nagy többségének terméseredményei átlagosan 20-25 százalékkal elmaradtak az egyéni gazdálkodókétól. Mindeközben a mezőgazdasági termeléshozamok gyakorlatilag a két háború közötti időszak szintjét sem érték el, vagy ezen a szinten stagnáltak. A búza egy katasztális holdra eső hozama 1949 és 1956 között átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett évente. Az állatállomány változásai is lényegében hasonló jellegűek voltak.