Elzárkózás helyett a tömegek közé

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Tanácskozik a kommunista pártaktíva



A Csongrád megyei pártaktíva szombaton tanácskozásra gyűlt össze. A megyei párt-végrehajtóbizottság beszámolóját Lövő Ferenc elvtárs, a pártbizottság titkára ismertette. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Kukucska János elvtárs, a Központi Vezetőség póttagja.


A Központi Vezetőség ülése - hangoztatta a beszámoló - azért oly nagy jelentőségű, mert elhárította az SZKP XX. kongresszusa útmutatásai magyarországi alkalmazásának akadályait. Ezek a határozatok a megye kommunistáinak és pártonkívüli dolgozóinak sok kérdésére választ adtak.


A beszámoló ezután a megye iparának és mezőgazdaságának időszerű kérdéseivel foglalkozott. E tekintetben helyesen igazította el a pártaktívát a kommunistákra váró feladatokról. Ugyanakkor azonban a kelleténél kevesebb figyelmet szentelt a pártélet kérdéseire és politikai munka módszereire. S nem adott konkrét útmutatást a megye aktivistáinak, hogyan dolgozzanak a városok és a falvak életének demokratizálásáért, s miként használják fel a Központi Vezetőség határozatát arra, hogy harcba lendítsék a kommunistákat.


A felszólalók ennek ellenére helyesen foglalkoztak a fő kérdésekkel. Gervai Miklós elvtárs, a makói járási pártbizottság titkára például arról számolt be, hogy a Központi Vezetőség ülése óta élénkebb a dolgozók politikai érdeklődése. A pártszervezetek feladatuknak tartják, hogy ezt az érdeklődést kimélyítsék és cselekvő erővé alakítsák. Kovács István elvtárs, a szegvári községi pártbizottság titkára is erről adott számot, majd megjegyezte:


"A párttagság igényt tart arra, hogy a felsőbb pártszervek rendszeresen tájékoztassák. Hiszen csak politikailag tájékozott s a párt intézkedéseit mindenkor ismerő párttagság tud igazán jó politikai tömegmunkát végezni."


Ezért azt is javasolta, hogy a vezető pártszervek időnként közvetlenül is tanácskozzanak a községek vezetőivel.


Szeges Miló elvtárs, a magyarcsanádi községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke ezeket a kérdéseket a pártszervezetek és a tömegek kapcsolatának szemszögéből világította meg. Felhívta a figyelmet, hogy a pártnak most megszilárduló tömegkapcsolataira féltőn kell vigyázni. A legfőbb - mondotta - a szocialista törvényesség megtartása. "Nekünk, falusi vezetőknek lépést kell váltanunk a határozat szellemében. Nekünk kell élen haladnunk a törvények betartásában is."


Balogh Lajos elvtárs, a csanádpalotai Lenin Vörös Októbere Tsz elnöke elmondotta, hogy a szövetkezet tagsága örömmel és bizakodással vitatja a párthatározat végrehajtásának módjait. Maga a határozat nagy hatással volt a tagságra. Már most, rövid idő után érzékelhető, hogy erősödött a szövetkezeti demokrácia. A tagság érezhetően ellenőrzi a vezetőség tevékenységét. Forgó László elvtárs, a hódmezővásárhelyi városi pártbizottság első titkára is erről szólott, és kijelentette: "Ki kell végre lépnünk a szektás elzárkózásból, s nem félve a vitáktól, a tömegek, közé kell mennünk. Nem taktikai meggondolásból, hanem kikerülhetetlen szükségességtől vezettetve igazi népfront-politikát kell folytatni!"
Kukucska János elvtárs hozzászólásában helyeselte, hogy a pártaktíva a vitában éppen a pártélet fellendítésére fordította fő figyelmét.


Noha mind a végrehajtó bizottság beszámolója, mind Kukucska János elvtárs hozzászólása élesen ostorozta a Csongrád megyei pártszervezetekben meglehetős mély gyökeret vert szektásságot, ez a kérdés sajnos nem keltett eléggé széles visszhangot az aktívaértekezleten. A felszólalók alig érintették ezt a kérdést. De bizonyára nem maradt hatás nélkül a jelenlevőkre a Központi Vezetőség képviselőjének bíztató megjegyzése: "mindazokat, akik egyetértenek ezzel a határozattal és készek szívvel-lélekkel dolgozni érte, segíteni fogjuk abban, hogy régebbi hibáikat gyorsan levetkőzzék és kijavítsák. Van helyes politikai vonalunk, s most mindannyian küzdjünk minden gátló tényező ellen, akármilyen irányból akadályozza a munkát." Hozzáfűzte, hogy miután a szektás hibák taszítják tőlünk a tömegeket, lazítják tömegkapcsolatainkat, pártunk azzal válik a tömegek igazi vezetőjévé, ha ezeket a hibákat gyökeresen felszámoljuk.


Az itt bírált jelenségek ellenére a Csongrád megyei pártaktíva tanácskozása eredményes volt, mert helyesen állította a kommunisták figyelmének középpontjába a legfőbb tennivalókat
És harcos légkörben meggyőző erővel lendítette harcba az aktivistákat. "Ki a tömegek közé, valóra váltani a Központi Vezetőség jelszavát: pártegységgel a szocialista demokráciáért!"- ennek jegyében kezdődik el ma a munka mindenütt a megyében, ahol kommunisták dolgoznak.


Horváth József