Érettségizők

Vágólapra másolva!

Népszava:

Ha egy-egy tanár bejön az érettségi szobába, lábujjhegyen, óvatosan csukva az ajtót, úgy mozog, mintha beteg volna a háznál. Soha, sehol, sem az általános iskolai, sem a gimnáziumi, sem az egyetemi vizsgákon nincs ilyen hangulat. Mint amikor az ember súlyos próbán - talán megpróbáltatáson - megy keresztül... Segíteni senki nem tud, de együtt érzők, kíméletesek, sajnálkoznak - maguk a próbáratevők, a tanárok is.

De hát szemben a bizottsággal már ebből sem érezni semmit. Amíg a tétel nincs a kézben s amíg nincs leírva a felelet vázlata a papírra, iszonyú torkot szorító, gyomorba markoló az izgalom odabent. S kezdődik újra, valahányszor kézbe kerül a következő vizsgatárgy tételpapírja...

Ezekben a hetekben érettségiznek a Kossuth Zsuzsanna Gimnázium végzősei. Délben értem oda - az első négy lány ekkor jött ki egymás után negyedóránként. Nem annyira boldogan, ahogyan képzelték még reggel 8-kor is. Fáradtan, kicsit közömbösen. Az öröm csak holnap reggel jön, az első nyugodt ébredéssel... Egyikük, Bálint Sári - kerek arcú, formás, a haja magasra felkötve hátul, mint a francia kislányoknak - leül mellém a padra, hogy egy kicsit beszélgessünk.

Tiszta szerencse dolga ez - mondja a vizsgaeredményekről általában. Arról beszélgetünk, miért lett félévkor hármas bizonyítványa. Mindenáron orvos akar lenni. Ha nem veszik fel most, akkor később. - Miért volt hát akkor hármas? És most milyen az eredmény? Jó - vonja a vállát. - De ez az egész szerencse dolga. S elmennek a barátnőkkel sétálni a napon fagylaltozni, nagyokat nevetni - s még megtárgyalni az érettségit. Vitatkozni: szerencse dolga-e jobb eredményt elérni vagy sem.

Délután újra négyen kezdik: Béczy, Boros, Braun, Dávid - így sorakoztatják őket névsor szerint a székekhez. Az ajtónál Béczy, a túlvégén Dávid. Dávid Kati. Vékonyka, magassarkú cipő van a lábán. Sötét, göndör haja egészen rövid. A sötétkék-fehér uniformisban is elegáns. Látszatra már felnőtt. Valójában kislány, nagyon izgatott kislány. Minden feleletét nyugodtan kezdi, s öt perc múlva kapkod.

Az én gyomromat is szorítja az izgalom. Istenem, mit lehet itt csinálni? Elromlott a matematika példája, s a tanár nem kérdez tovább, helyreküldi azzal: köszönöm. Nincs több felelés, nem lehet javítani a jövő héten... S most gyerünk készülni a következő tételre. Jaj, úgy érzem, én következem Dávid Kati után...

Könyvek szétszórt halmaza közt olvasta a történelmet Mosolygó Kati délelőtt 11 körül, egy szál hosszúhálóingben, amikor felkerestem. Jövő héten, pénteken kerül rá a sor. Kerek, kicsi arcocskában óriási barna szemek - a haj kócos, reggel 6 óra óta tanul, s időnként megszidja magát: - Ott volt az a hosszú téli szünet is... Mit összetenulhattam volna a négy év alatt! S legjobban a történelemtől fél. Mindenki így van vele - vagy volt, ó szerencsések. Hat könyvnyi a történelemanyag és Mosolygó Kati úgy érzi, lehetetlen megjegyezni. Nem az évszámokat, hanem azt a sok összefüggést, következtetést - többet kellett volna foglalkozni ezzel, vagy mi.

Beszélgettünk a pályaválasztásról is. Nem tudja, hogy mit csináljon érettségi után. Rajzolgatni szeret, de most rá sem tud gondolni. Az a másik nagy gond, az érettségi, csak azon legyen túl. Aztán csak megoldódik a pályaválasztás is. Dolgozni akar, hármasrendű volt, nem is remél, nem is akar egyetemre jutni. De hová lehetne menni? Nem ismerik a lehetőségeket, a különböző pályákat. Az iskolában kifüggesztett plakátoktól nem jön meg az ember kedve egyikhez sem. Például a faszobrászok. Mit csinálhatnak azok? Kinek kellenek a faszobrok? Egyáltalán, hogyan lehetne megtudni, mit rejtenek ezek a foglalkozás elnevezések?

Székely Gabi nem minden érettségi tárgytól fél egyformán: a matematikától egyáltalán nem. Fizikától, történelemtől jobban. A Rákosi-versenyen matematikából bejutott a döntőbe, kitűnő tanuló - érthető is a helyzet. Híd- és szerkezetépítő mérnöknek jelentkezett.

Naponta tizenegy tételt tanul meg. Eredetileg nyolc jutott egy napra. De aztán közbejött egy születésnap - a 18. - és egy vasárnap, amikor csak öt ment le, most már sietni kell. De nagyon rossz érzés: amit egyik nap megtanul az ember, másik napra elfelejti. Folyton újra és újra. És szörnyű, hogy egy délelőtt öt tárgyból egyszerre kell felelni. Mi történne, ha öt-hat naponként következnének az egyes tárgyak?

Azért csak eszembe jut majd valami - néz rám reménykedve - s kedves, rokonszenves az elnökünk is. Megnéztem az utcán egy régi tablón. Így vigasztalódik az ember - neveti el magát. - De szeretnék kitűnőre vizsgázni. És az: ha azt mondanám, hogy jó a négyes is, semmi bajom se volna. De így?!...