A tangót nem lehet lecsukni!

 

Világ Ifjúsága:

Mintha egy lángoló Velázquez festmény elevenedne meg: szélsőséges spanyol színek. Mély tusfekete: a ruha, az ezüsttel átszőtt kendő, a haj, a szem. Világító fehér: az arc. Ez Jozefina Folino, az egyik argentin küldött. A hangja, mosolya meg kedvesen meghökkentő ellentétben lágy és tűnődő.

Húsz esztendeig volt tisztviselője a hatalmas, háromezer alkalmazottat foglalkoztató Buenos Airesi Gatfy Chaves áruháznak. Ő állt az asszonyok harca élén a magasabb bérért (ki is vívták, hogy ma már csak öt százalékkal kevesebb az áruházi nők fizetése, mint a férfiaké és nem tízzel, mint azelőtt volt) és a bölcsődéért, napköziért.

Bölcsőde, napközi ugyan még ma sincs, de Jozefinát börtönbe csukták, majd amikor kiszabadult, csak egy apró könyvüzletben helyezkedhetett el, jóval kisebb fizetésért. Hajdani társai mindent elkövetnek, hogy visszakerüljön. És ezek a dél-amerikaiak makacs emberek. Osvaldo Pughese esete is ezt mutatja. Pughese, a népszerű tangózenekar karmestere egy dalt szerzett: Ne játsszunk a háborúval! Ez volt a címe. Mint a lágy és pezsdítő tengeri szél, úgy járta be az országot. A kormánynak nem tetszett. Mi a teendő, ha egy dal nem tetszik? Lecsukni a dal szerzőjét. Ez történt Pughesevel is. Néhány óra múlva már tiltakozó feliratok, plakátok ordították a Buenos Aires-i házak falán. A tangót nem lehet lecsukni! - A kormány kénytelen volt szabadon engedni a szerzőt...

Talán Jozefina is visszakerül társaihoz, az áruházba...

Csak három arc száz és száz vendégünk közül. Egy pohárkával mertünk ki a sokszínű, áradóan gazdag, csillófényű tengerből...