Mi újság a budapesti lakásépítkezéseken?

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Esti Budapest:

A budapesti emberek, érthető nagy figyelemmel kísérik a lakásépítkezéseket. A múlt hónapokban bizony lassan nőttek a falak, a másfélhónapos szokatlanul hideg tél, majd a nagymérvű anyaghiány következtében, hiszen az árvíz sújtotta vidék nagy mennyiségű téglát és egyéb építési anyagot kért - csak lassú ütemben folyt a munka.
Mit látunk most a budapesti lakásépítkezéseken?


Az Üllői úti lakótelepen


az eredetileg tervezett 192 lakás helyett 670 lakást adnak át az év végéig a 44. sz. Építőipari Vállalat dolgozói, segítő kezet nyújtva azoknak az építkezéseknek, amelyek valamely objektív okból kifolyólag elmaradtak eredeti tervüktől. Az építésvezetővel az élen az építkezés valamennyi dolgozója alaposan kiveszi részét a munkából. Az épületek átlagos készültsége 25 százalékos, de van olyan épület, amely már 30 százalékban elkészült. Az Üllői úton közlekedő villamosok, autóbuszok utasai örömmel látják, hogy mindig több és több lesz a piros téglafal.
Derekasan dolgoznak.


A Hunor utcai lakásépítők


a júniusi lakásátadás előtt. Az "A" jelű épületben az utolsó simításokat végzik, most kezdenek hozzá az épület külső csinosításához.


A Bocskay úti lakásépítők április végéig pótolták az évelejei egyhónapos elmaradást, s május 10-ig már kerek 10 napos előnyt szereztek. Különösen a Bocskay út 15. szám alatt épülő ötemeletes lakóház építésénél születnek napról napra kiváló eredmények. A Bocskay úti építők már azt tervezik, hogy 59 lakást, az eredeti, november elsejei határidő helyett, előbb átadják.


Nincs minden rendben a Zsigmondi téri építkezésen


Az eredeti terv szerint 241 lakás készült volna el, de a munkát 1955-ben a tervezett időpontban nem tudták elkezdeni. Az eredeti beépítés megváltoztatása, az építkezés helyszínének vontatott átadása már kezdetben sok akadályt jelentett. Néhány héttel ezelőtt az építkezés elmaradásának okait tárgyaló értekezlet megvitatta a folyamatos munkát hátráltató tényezőket, s intézkedett a jelenlegi helyzetnek megfelelő új határidők megállapításáról. Így született a döntés, hogy az év végéig 80 lakást kell elkészíteniük az építőknek. Határozatot hozott az értekezlet arra is, hogy meg kell vizsgálni, kik a felelősek azért hogy ennyire elmaradt ez az építkezés.


Sok gond és nehézség közepette, de nagy lelkesedéssel és akarattal küzdenek a budapesti lakásépítkezések dolgozói, hogy teljesítsék a tervben részükre előírt feladatokat : - sok ezer új lakást adjanak át a budapesti dolgozóknak.

A magyarországi városépítészet egyik jellegzetességeként a többemeletes házak többnyire a nagyvárosokban fordultak elő, a kisebb vidéki városokban a négy emeletnél magasabb épületek a városközpontokban is meglehetősen ritkák voltak. A belvárosokban többnyire a 2-4 emeletes épületek voltak a gyakoriak, a bennük található lakások többnyire magas presztízsűek voltak. Általában négy lakóövezetet lehet elkülöníteni: a belvárosi bérpalotákat, a bérkaszárnyás/bérházas-lakótelepi térségeket, a kertvárosias jellegű területeket - ezek lehetnek családi házas vagy társasházas beépítésűek - és a szegénynegyedeket/nyomortelepeket.