Vágólapra másolva!
Hatfős magyar csapat indul a nepáli Himalájában lévő Dhaulagiri 8167 méteres csúcsának meghódítására. Az expedíció a "Magyarok a világ nyolcezresein" sorozat újabb tagja. A világ 14 nyolcezer méternél magasabb csúcsából haton már járt magyar hegymászó, most az egyik legnehezebb következik.

A csapat technikai vezetője, Erőss Zsolt már Indiába utazott, hogy elvégezze a szükséges előkészületeket, a többiek egy jégpályán tartott sajtótájékoztató keretében pedig a nagyközönséggel ismertették a terveket. Egyébként még mindig hiányzik 2-3 millió forint, ezt az elkövetkezendő pár napban kell előteremtenie Kollár Lajosnak, az expedíció vezetőjének. Szerencsére azonban jobb a helyzet, mint 2004-ben, amikor az arra az évre tervezett kaland a pénzhiány miatt maradt el. Tavaly a Mol-K2-expedíció alkalmával nem sikerült csúcsot mászni, mentségükre szóljon, hogy 2005 egyik csapatnak sem kedvezett, senkinek sem sikerült felérni. (A tervek szerint jövőre visszatérnek a magyarok a K2-re.)

A Dhaulagiri Nepál észak-nyugati részén fekszik, a legnehezebb nyolcezresként tartják számon. Mindegyik oldala rendkívül meredek, helyenként 70%-os emelkedőket kell majd leküzdeniük. Mindemellé rendkívül erős viharok társulnak, amelyek napokra sátorba kényszeríthetik hőseinket, nem véletlenül nevezik a "Viharok Hegyének" is. Ráadásul nem elég a természet kegyetlensége, a maoisták egyre erősödő jelenléte tovább bonyolítja a helyzetet, az "aggregátor-szarkák" miatt kénytelenek napelemes felszerelést magukkal cipelni.

Szendrő Szabolcs, a magyar hegymászás különleges személyisége, aki nem csak kiemelkedő sportteljesítményére lehet büszke, hanem gyönyörű természetfotóira is, azt tartja a legfontosabbnak, hogy ugyanilyen barátságban térjenek majd vissza a hegyről, mint ahogy most elindulnak. "Kénytelen leszek produkálni!"- mondta és megemlítette, hogy hihetetlen megtiszteltetésnek tartja, hogy 60 éves kora ellenére a csapat tagja lehet.

Babcsán Gábor, a legjobb magyar sziklamászók egyike szerint egy ilyen expedíció csak a szerencse dolga, ilyen kis létszámú túrák alkalmával nagyon fontos az együttműködés, egymás támogatása, mert bárki megbetegedhet, és ennek nem szabad hogy befolyása legyen a csúcs megmászására.

Az expedíciós mászásban és a sarkvidéki expedíciókban a nők egyre nagyobb teret követelnek, ezt a magyar szervezők mindig is szem előtt tartották, így az utóbbi években minden alkalommal volt női tagja a legnagyobb magyar expedícióknak. Tőlük még nagyobb erőfeszítést igényelnek ezek az események, ugyanis még a biológiai "hátrányukat" is az akaratukkal, kitartásukkal kell kompenzálni. Perifériás vérkeringésük rosszabb, tüdőkapacitásuk kisebb, mint a férfiaké, ami jelentős hátrányt okozhat szélsőséges körülmények között. Anita az egyike ugyan annak a három magyar gráciának, akik először jártak nyolcezer méter felett (Nedeczky Júliával és Csollány Katalinnal), nagyon örül, hogy végre résztvevője lehet egy ilyen eseménynek.

Forrás: Sportpiac