Vágólapra másolva!
A Zöld Pardon, a budai Duna-part ismert szabadtéri zenés szórakozóhelye, immár évek óta hagyományosan megrendezi július 14-e, a francia forradalom évfordulója környékén a Pétanque-kupát: idén július 17-én mérik össze erejüket a golyók szerelmesei.
Forrás: ORIGO


A szabályok közti eligazodásban a Magyar Pétanque Szövetség tagjai a helyszínen segítenek a kedvet kapó kezdőknek. Nevezni a helyszínen lehet előzetesen és a kupa napján is. A nevezés ingyenes, csak egy frappáns csapatnév kell hozzá. Az első három helyezett csapat jutalomban részesül.

A hangulatról az eMeRTon-díjas Weszely Ernő harmonikaművész gondoskodik, aki sanzonokkal, francia dallamokkal, dzsesszes, szvinges számokkal teremti meg a francia kávéházak hangulatát, és lélekben a francia kisvárosok tereire repíti a lelkes pétanque-ozókat.

Este, a díjátadás után a Palermo Boogie Gang zenél. A csapat 97-es felbomlásáig a hazai klubélet meghatározó formációja volt 16 éven át. 2000 óta egy-egy koncert erejéig újra meg újra összeállnak, hogy a blues, a boogie-woogie és a 80-as évek örökzöldjei ne merüljenek feledésbe.