Zsivoczky nagy hajrával Eb-ezüstérmes

Vágólapra másolva!
Bár a második napot csak a hetedik helyről kezdte Zsivoczky Attila a göteborgi atlétikai Eb-n a tízpróbázók között, s hét szám után pontszámban még inkább távolabb került a dobogótól, hatalmas hajrát kivágva végül ezüstérmes lett! További jó hír számunkra, hogy Vaszi Tünde távolugrásban bejutott a döntőbe. A svédek pénteken két aranyban bíztak, de nagy meglepetésre a belgák nyertek kettőt.
Vágólapra másolva!

Pénteken délután - az Európa-bajnokságon már nem először - hatalmas zápor zúdult Göteborgra, ami átírta a műsort. A tízpróbázók csak késéssel kezdhették el a rúdugrást, így értelemszerűen a kilencedik szám, a gerelyhajítás is csúszott, s itt ráadásul két csoportra bontva kell megrendezni a versenyt. Így a rendezők a férfi kalapácsvetés esti döntőjét áttették szombatra, 13.45 órás kezdésre. Pars Krisztián 77,20 méterrel a negyedik helyen lett finalista, idén 81,35-ös egyéni csúcsot állított fel, s mindenképpen éremesélyes.

Ezt mondhattuk el az Európa-bajnokság előtt Zsivoczky Attiláról is, aki a tavalyi világbajnokságon a harmadik helyen végzett. Göteborgban hét szám után csupán a hetedik helyet foglalta el, úgy, hogy addig csak távolugrásban és súlylökésben tudja megjavítani idei legjobbját. A nyolcadik próbában, rúdugrásban azonban nagyon összekapta magát: bár a 460-on "rezgett a léc", hiszen csak harmadikra jutott át felette, végül 490-nel zárt, ami idei legjobbja. Ezzel a versenyszámban hatodik lett, az összetettben pedig előre lépett az ötödik helyre.

A gerelyhajítás után pedig még egyet lépett előre, köszönhetően annak, hogy ebben a versenyszámban élete legjobbját érte el: az eddigi egyéni csúcsa 65,87 méter volt, amit közel egy méterrel megjavított, 66,79-re! S ezt a legjobbkor tette, mert így az 1500 méteres futás rajtjához úgy állhatott oda, hogy az ezüstérem is elérhető. A záró szám előtt az első öt sorrendje Sebrle (7889), Pogorelov (7683), Drozdov (7625), Zsivoczky (7602), Behrenbruch (7567) volt.

Az 1500-on gyenge futónak számító Pogorelovnak nem sok esélye maradt az éremszerzésre, Behrenbruch is hamar kiszállt ebből versenyből, és az utolsó körben már csak az volt a kérdéses, hogy Sebrle mögött Zsivoczky vagy Drozdov lesz az ezüstérmes. S akárcsak tavaly, mint amikor a vb-n az ötödik helyről futott fel a harmadikra, Zsivoczky Attila most is szenzációsan hajrázott, idei legjobbját (4:28,52) érte el. A kétnapos verseny során soha nem volt az első három között, de a végelszámolásnál a második helyre került; a vb-bronz után Eb-ezüstöt szerzett!

Eredmények, férfi tízpróba:
1. Sebrle (cseh) 8526 pont
2. Zsivoczky Attila 8356
3. Drozdov (orosz) 8350
4. Pogorelov (orosz) 8245
5. Behrenbruch (német) 8209
6. Parkhomenka (fehérorosz) 8136

A női távolugrás selejtezőjében Vaszi Tünde 624 cm-es ugrással kezdett, másodikra 651-et, harmadikra 648-at ért el, s a tizenkettedik, azaz utolsó helyen még éppen becsúszott a döntőbe. A nagy tülekedést mutatja, hogy a spanyol Montaner és a fehérorosz Szafranova egyaránt 649-cel esett ki, de a nyolcadik legjobb eredmény, a spanyol Montalvóé is csak 655 centi volt.

A hétpróbában már győztes svéd Klüft csak az utolsó ugrásával, 653-mal kvalifikálta magát. A selejtezőben egyébként a legjobb eredményt az orosz Udmurtova érte el 688 centivel.


Svéd helyett belga nap

A férfi tízpróba mellett még négy számban hirdettek végeredmény: a férfiaknál 3000 méteres akadályfutásban, a nőknél 200 méteren, 100 gáton, és magasugrásban. A házigazdák "svéd napra" készültek, és Susanna Kallur mindent meg is tett ennek érdekében, esélyeshez illően nyerte meg a 100 gát Eb-aranyát. A hetedik helyen pedig ikertestvére, Jenny végzett.

A nap fő számának mégis a női magasugrás ígérkezett, Kajsa Bergqvistre való tekintettel. A svédek világ- és Európa-bajnok szőkesége fedett pályán idén 208 centire javította a világcsúcsot, szabadtéren világranglista-vezetőként 205-ig jutott, s már "megrohamozta" a bolgár Kosztadinova 1987-ben elért 209 centis legendás rekordját is. A 201 semmi gondot nem okozott neki, 203-on viszont az első kísérletét elrontotta.

A belga Hellebaut ezen a magasságon nem hibázott (három centit javítva eddigi legjobbján!), ezért Bergqvist 205 centire emeltetett, ám itt elvérzett. S mivel a bolgár Veneva másodikra átjutott a 203-on, a svédnek csak a bronzérem jutott a magas színvonalú versenyben. A 205 már Venevának és Hellebautnak is magas volt, de ezt a belga nem bánta, mert kevesebb rontott kísérlete miatt ő lett az aranyérmes.

Pár perc múlva pedig egy másik belga versenyző is Európa-bajnokként ünnepelhetett: Kim Gevaert a 100 méter után a 200-at is megnyerte. Így a péntek a svéd helyett belga nap lett az Eb-n.

Eredmények, férfiak:
3000 m akadály:
1. Keskisalo (finn) 8:24,89 p
2. Blanco (spanyol) 8:26,22
3. Tahri (francia) 8:27,15

Nők:
200 m:
1. Gevaert (belga) 22,68 mp
2. Guscsina (orosz) 22,93
3. Ruszakova (orosz) 23,09

100 m gát:
1. S. Kallur (svéd) 12,59 mp
2. O'Rourke (ír) 12,72
3. Bolm (német) 12,72

magasugrás:
1. Hellebaut (belga) 203 cm
2. Veneva (bolgár) 203
3. Bergqvist (svéd) 201

Fábik Tibor