Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott végig vezetve 13-8-ra győzött Románia ellen a római világbajnokságon, így szombati utolsó mérkőzésén Németországgal játszhat az ötödik helyért.

Világbajnoki helyosztó az 5-8. helyért:
Magyarország - Romána 13 - 8 (3-1, 3-3, 4-2, 3-2)
magyar gólszerzők:
Kiss G. 3, Madaras, Biros, Varga Dániel 2-2, Szivós, Hárai, Hosnyánszky, Varga Dénes 1-1

Noha a román válogatott júniusban egyszer 6-5-re legyőzte a Kemény-csapatot Bukarestben (Birosék néhány nap múlva kiadós veréssel válaszoltak a váratlan eredményre), Rómában nem lehetett kérdés, hogy melyik csapat tud többet a vízilabdáról. A magyarok végig uralták a mérkőzést, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Kovács István dirigálta románok 6-4-ig úgy, ahogy tartották magukat, a harmadik és a negyedik negyedben azonban hét gólt kaptak, a magyarok olykor már a látványra is adtak az ezen a meccsen.

A szerbek elleni meccsen kapott piros lap miatt automatikusan egy meccsről eltiltott Kemény Dénes helyett alkalmi szövetségi kapitányként a kapusedző Mátéfalvy Csaba dirigálta az olimpiai címvédőt, amelynek védekezése az első negyedben jórészt megoldhatatlan feladatot okozott a románoknak, három lövésből mindössze egyszer voltak eredményesek.

A magyar lövések ezzel szemben szép számmal záporoztak Románia kapujára, előbb Kiss Gergely húzta be a labdát a bal sarokba, majd egy bejátszás után Hárai helyezett el újabb gólt a kapus feje felett, végül ismét a háromszoros olimpiai bajnok Kiss bal keze villant emberelőnyből, így 3-1-es magyar vezetéssel ért véget a nyitó felvonás.

Forrás: MTI
Madaras a nagyszünet után lendült igazán játékba

Az első nagyobb védekezési hibát a második játékrész elején követtük el, Radu ki is használta a ziccert. Ezután jött el a meccs egyetlen kisebb hullámvölgye, pár percig akadozott a támadójátékunk, Kiss pattintott találata azonban felébresztette a válogatottat. Egy percen belül Biros kiváló átadása után Varga Dénes küldte kapásból a hálóba labdát, míg a harmadik román gólra ötméteresből válaszolt Biros, és bár az emberhátrányt nem sikerült kivédekezni, a 6-4-es vezetés és a mutatott játék nem adott okot aggodalomra a nagyszünetben.

A folytatásban Szivós léc alá küldött gólja és egy eredményes román lefordulás után Madaras szépen kijátszott figura végén bombázott a kapuba, találatát a másik oldalon szinte lemásolta az ellenfél a következő támadásból. Varga Dániel fórból állította vissza a háromgólos különbséget, Hosnyánszky pedig ötméteresből a felső léc segítségével növelte az előnyt.

A zárónegyed elején egy gyors Kádár-találat után elsősorban Gergely István védései révén vettük elejét a románok felzárkózásának, hogy aztán Varga Dániel szélről dobott gólja és Madaras ejtése végleg eldöntse a meccset. Diaconu és Biros azért dobott még egy-egy szépségdíjas gólt, a magyar válogatott így 13-8-ra nyert, és szombaton 10.40-kor az ötödik helyért Németországgal játszik.

További eredmények, a 9. helyért:
Montenegró - Ausztrália 8-7 (1-3, 2-1, 1-2, 4-1)

a 11. helyért:
Olaszország - Kína 14-7 (4-2, 2-2, 5-1, 3-2)

az 5-8. helyért:
Németország - Kanada 9-5 (2-0, 1-1, 3-1, 3-3)

elődöntő:
Spanyolország - Egyesült Államok 7-6 (1-2, 3-2, 1-1, 2-1)
Szerbia - Horvátország 12-11 (4-3, 3-3, 3-3, 2-2)

A szombati program:
a 7. helyért:
Románia - Kanada 9.00
az 5. helyért: Magyarország - Németország 10.40
a 3. helyért: Horvátország - Egyesült Államok 16.00
döntő: Szerbia - Spanyolország 21.00