Gyurta Dániel nem borúlátó, folytatja a megkezdett munkát

Gyurta Dániel
Budapest, 2017. július 27. Gyurta Dániel a férfi 200 méteres mellúszás előfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Felemás világbajnokságon vannak túl a Gyurta testvérek. Míg Gergely hatodik lett Balatonfüreden a 25 kilométeres távon, addig bátyja, Dániel egyetlen egyéni számban sem jutott döntőbe. A fivérek a DIGI Sport híradójának értékelték a vizes vb-n nyújtott saját teljesítményüket, és a további terveikről is beszéltek.
Vágólapra másolva!

A szurkolók Gyurta Dániel szereplését egyértelmű csalódásként élték meg. Az olimpiai bajnok mellúszó nem ennyire borúlátó, egyszerűen csak dolgozik tovább. "Egyelőre most azon gondolkodom, mit fog mondani az edzőm [Nagy József], mennyi pihenőm van, mik lesznek a feladatok a következő napokban, hetekben, hónapokban.

- nyilatkozta a Sport 24-nek Gyurta Dániel, aki mintegy tíz hónapja kezdte el egy új mellúszó technika elsajátítását.

Gyurta Dániel folytatja az utat, amit megkezdett Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Idén már voltak biztató jelek, főleg a debreceni országos bajnokságon, ahol már meg-megmutattuk, hogy tényleg kezd kijönni az, amit Nagy Józseffel elkezdtünk tavaly októberben. De azért az a 16 év, ami bennem van - mozgáskultúra, technika, taktika -, azt azért nagyon-nagyon megváltoztatni egyik napról a másikra.

- fogalmazott a 28 éves, háromszoros világbajnok úszó. Gyurta Dániel az említett ob-n 50, 100 és 200 mellen is nyert. Fő számában, 200-on 2:09.72-vel csapott célba, amivel a budapesti vb-döntőben hetedik lett volna. Ez azonban nem valósult meg, a 2:11.28-as idejével a középdöntőbe sem jutott be.

Gyurta Gergely mostantól a medencés úszásra koncentrál Fotó: Csudai Sándor - Origo

Öccse, Gergely egy vallomással kezdett

A Balaton a szívem közepe, ezért biztos voltam benne, hogy indulni szeretnék. De a kazanyi, 2015-ös világbajnokság és a sikertelen riói kvalifikáció után azt mondtuk, a nyílt vízi versenyzést félretesszük, és a medencés úszásra koncentrálunk" – mesélt a terveiről Gyurta Gergely, kiemelve, hogy

a 400 vegyesre szeretne a jövőben koncentrálni.

Utóbbi számban a 18. helyen végzett a vb-n a 25 éves úszó.

"Ha az embernek megvan a motivációja és a kellő figyelme, hogy igen, ő ezt szeretné, akkor sok potenciál lehet benne" - mondta Gergely a testvére terveiről.