Märcz Tamás: Meg kell tanulnunk a világbajnoki döntők légkörét

Vízilabda Vizes VB, FINA2017, döntő, Magyarország – Horvátország, magyar, díjátadó
Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a budapesti világbajnokságon, miután a döntőben óriási csatában végül 8-6 arányban alulmaradt Horvátország legjobbjai ellen. A döntőt és a tornát értékelték a játékosok és természetesen a szövetségi kapitány
Vágólapra másolva!

Nagyon jól kezdett a horvát válogatott, a 4-0-s első negyeddel sokkolta a magyar csapatot és a szurkolókat is. Azonban a hazaiak óriásit küzdve fokozatosan tünették el a különbséget, a harmadik negyedben pedig már 4-4 állt az eredményjelzőn. Itt viszont déli szomszédaink új erőre kaptak és Garcia két szerencsés találatával, valamint Sukno bombájával ismét elhúztak három góllal, amire Vámoséknak már nem volt válasza.

A vége 8-6, így ezüstérmes a magyar válogatott.

Így látták a döntőt a játékosok és Märcz Tamás szövetségi kapitány:

"Összességében szép két hét volt, jó volt, a legvégét leszámítva. Rosszul kezdtünk, aztán visszajöttünk a meccsbe, erre egy olyan demoralizáló gólt kaptunk, mint az elején. Ha jól emlékszem, három blokkról bepattanó góljuk volt. Sajnálom, hogy nem sikerült, nehéz ilyenkor bármi mást mondani" - értékelt a harmadik magyar találat szerzője, Erdélyi Balázs.

Aztán kaptunk két megpattanó gólt, Nagy Viktor hiába védett jól, ezekkel nem lehet mit kezdeni" - kezdte Gór-Nagy Miklós. "Ha racionálisan nézzük, megérdemlik a horvátok a világbajnoki címet és gratulálok nekik.

Mi értékeljük az ezüstöt, nagyon szép eredmény.

Óriási élmény volt szerintem az egész csapatnak ez a két hét és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez nekem megadatott. Nagyon köszönjük a sok szeretetet és megpróbálunk mi is örülni majd ennek az ezüstnek."

Hárai Balázs is óriási harcolt a fináléban Fotó: Mudra László - Origo

A válogatott csapatkapitánya, Varga Dénes elégedett az ezüsttel:

"Onnatól, hogy összeszedtük magunkat, nekünk is sikerült egy 4-0-ás periódust produkálni, de az ilyen szériákban sajnos benne van, hogy egy szerencsés góllal töri meg a jeget az ellenfél. Úgy éreztem, hogy ha fej-fej mellett haladunk, akkor meg tudjuk nyerni a meccset, esetleg ötösökkel, de nem tudtunk még egyszer ledolgozni egy kétgólós hátrányt."

A kapitány azt is elmondta az Origónak, hogy szerinte nem a játékvezetés miatt alakult így az eredmény.

"Nem lenne elegáns a bírókkal foglalkozni. Rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, hogy miért a horvátok nyertek, a legfontosabb talán az, hogy miért volt 4-0, négy könnyű góllal. Személy szerint nagyon jól éltem meg az egész világbajnokságot,

jó volt látni, hogy a nemzetközileg eddig rutintalan játékosok hogyan fejlődtek meccsről meccsre mint játékosok és mint személyiségek.

Az eredménynek is örülök, én a vb előtt egy éremmel elégedett lettem volna, ebből döntő lett és ezüst. Sajnos nem lett jobb, de engem boldoggá tesz ez is.

A torna talán legszebb gólját szerző Hosnyánszky Norbert számára is óriási élmény volt a vébé.

"Köszönöm szépen a közönségnek azt, hogy itt játszhattam és köszönöm a csapattársaimnak is.

Szerintem egy nagyon szép eredmény értünk el.

Barcelonában mi léptünk el Montenegrotól és ők jöttek fel, itt most mi jöttünk fel, aztán kaptunk két szerencsétlen gólt. Talán az volt a lélektani fordulópont. Szerencsésebbek voltak, de megérdemelten nyertek. Összességében abszolút pozitív élményekkel fogok visszagondolni erre a két hétre, nagyon nagy élmény volt nekem.

Vámos Márton, akit a világbajnokság legértékesebb játékosának (MVP-nek) választottak Fotó: Mudra László - Origo

Zalánki Gergő szerint sem fért bele a rossz kezdés.

"Sokszor lefordultak, megleptek minket és nagyon gyorsan kezdtek, mi pedig sajnos pont lassúak voltunk, úgyhogy az elejét benéztük. Összességében egy nagyon jó élmény volt ez a vébé, még így is.

Zseniális volt a közönség, ezért rossz most egy kicsit. Az egész csapat nevében köszönöm nekik, hogy kitartottak mellettünk végig. "

A házi gólkirály és a torna legértékesebb játékosa, Vámos Márton szerint ez egy szerethető csapat.

Az eredmény miatt csalódottak vagyunk, viszont pozitívum a csodálatos közönség. Nagyon sok szeretetet és pozitív impulzust kaptunk a magyar emberektől.

Ez egy szerethető csapat és az is marad.

Az MVP cím most nem vigasztal, inkább lettem volna én a legrosszabb játékos, csak nyertünk volna."

A vb legjobb kapusa, Nagy Viktor is a közönséget dicsérte.

A közönség elképesztő volt. Akármikor játszunk itthon, mindig teltház van, szóval köszönöm a magyar embereknek ezt a szurkolást."

Varga Dénes csapatkapitányként boldog az ezüsttel Fotó: Mudra László - Origo

Märcz Tamás szerint a mérkőzés elején sok volt a figyelmi hiba.

"Nem sikerült az első negyedben belőni az emberelőnyöket, hátul pedig nem figyeltünk. Egy döntőben fontos a jó kezdés, hogy ne kelljen szaladni az eredmény után. Talán szerencséjük is volt, de a jó csapatoknak szerencséjük van és ez a horvát egy jó csapat. 4-0 után sokkal agresszívebben kezdtünk játszani, taktikát is váltottunk és utol is értük őket. Benne volt a meccsben, hogy visszavehetjük az irányítást, a második negyedtől bombajól játszottunk.

De meg kell tanulnunk a világbajnoki döntők légkörét.

Nem gondolnám, hogy nyomott volna a közönség, ez most így alakult egyszerűen, tanulni fogunk belőle.

Nagyon hosszú volt az út, amíg idáig eljutottunk, beleértve a felkészülést is. Nem feltételenül bízott mindenki bennünk és talán bennem sem, de kiálltuk a próbát. Nagyon jó játékosaink vannak, akik megérdemlik, hogy ott álljanak a dobogó második fokán és semmi szégyenkezni valójuk nincs. Emelt fővel hagyhatják el ezt az uszodát.