„Bebizonyítottuk saját magunknak, hogy bármire képesek vagyunk”

Vízilabda Vizes VB, FINA2017, női válogatott  Magyarország – Olaszország
Vágólapra másolva!
A magyar női pólóválogatott az ötödik helyen végzett a budapesti vizes világbajnokságon, miután az utolsó helyosztó mérkőzésén 10-8-ra legyőzte az olimpiai ezüstérmes olasz csapatot. A szép zárás után vegyes érzésekkel, hol mosolyogva, hol keserűen értékelték az egész tornát a játékosok és Bíró Attila szövetségi kapitány.
Vágólapra másolva!

Maga az eredmény kicsit csalóka lehet, a játék képe alapján nem volt annyira szoros ez a mérkőzés, de a játékvezetők tettek azért, hogy meccsben tartsák az olaszokat. A 14-6-os kiállítási arány magáért beszél, de szerencsére a lányok nem foglalkoztak ezzel, és magabiztosan nyertek.

„Végig a mi kezünkben volt az irányítás az egész mérkőzés alatt”

- kezdte a világbajnokságot hét találattal záró Antal Dóra. „Végrehajtottuk azokat a taktikai elemeket, amiket megbeszéltünk és jól felkészültünk az olaszok egyedi zónájára. Sikerült is őket feltörni, annak ellenére, hogy voltak érdekes ítéletek. De felül tudtunk ezeken kerekedni, és megvan az ötödik hely. Bebizonyítottuk saját magunknak, hogy bármire képesek vagyunk.

Nagyon örülök annak, hogy a szurkolóknak is meg tudtuk mutatni, hogy bármekkora pofonból fel tudunk állni, természetesen az ő segítségükkel együtt."

Szilágyi Dorottya két gólt szerzett, így kilenccel zárta a vébét Fotó: Mudra László - Origo

„Úgy éreztük, hogy végig domináltunk, jól védekeztünk és belőttük a helyzeteinket. Az előző meccs talán nehezebb volt, egyből a vereség után kellett játszani, a maira jobban fel tudtuk tüzelni magunkat.

- értékelt Czigány Dóra, aki egy nagyon szép gólpasszal és góllal járult hozzá a mai sikerhez.

Péntek, 13.30, mégis 6000 ember a lelátón. A lányok meg is hálálták a bizalmat Fotó: Mudra László - Origo

Az első felnőtt világversenyén szereplő Gurisatti Gréta is elmondta, hogy látta a mérkőzést és az egész tornát:

"A mai meccsből kihoztuk azt, amit lehetett.

Hatezer nézővel többek voltunk ma.

A vébével kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, részemről a csapatbakerülés volt a cél, ami sikerült, de egyébként kicsit csalódott vagyok. Megvertük az olimpiai ezüstérmes olaszokat, a görögöket, vagy a hollandokat is, de mégis ötödik helyen végeztünk. Mindenkiben van hiányérzet, mert ebben több volt, így természetesen bosszant a Kanada elleni meccs."

Gangl Edina kiválóan védett a mérkőzésen Fotó: Mudra László - Origo

A korábbi junior vb- és EB-gólkirálynő azt is elmondta az Origónak, hogy a Kanada elleni vereség után azzal a gondolattal lendültek át a holtponton, hogy szerették volna mindenképpen meghálálni a közönségnek az elmúlt két hetet. Ezen kívül az sem volt számukra mindegy, hogy ötödikek vagy nyolcadikok lesznek, akartak maguknak is bizonyítani.

Természetesen Bíró Attila is értékelte a világbajnokságot:

Nagyon nehéz volt fejben feldolgozni a negyeddöntőt, de meg tudtuk csinálni. A bíráskodást nem szeretném kritizálni, mert ugyan a kiállítási arány nem volt reális, de hozzá kell tenni, hogy mi keményebb harcmodort választottunk.

Összességében csalódás az ötödik hely, mert ezzel a játékkal mindenkit meg tudunk verni,

de lehet, hogy ez a csapat még nem érett arra, hogy egy világversenyen 6-7 meccset veretlenül tudjon lehozni. De szerintem az amerikaiakon kívül egyik sem.

A csapat felrázása a hétfői vereség után sok beszélgetéssel történt, néha vulgárisabban, néha szebben, de inkább maradjon a mi titkunk" - zárta le gondolatmenetét a szövetségi kapitány.