Gyurta az előfutamban kiesett, női váltónk döntős

Gyurta Dániel
Budapest, 2017. július 27. Gyurta Dániel a férfi 200 méteres mellúszás előfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Női 4x200 gyorsváltónk döntőbe jutott, Gyurta Dániel azonban az előfutamban befejezte szereplését. 200 mellen a 17. időt úszta a szám korábbi világbajnoka, ezzel az eredménnyel éppen lecsúszott a középdöntőről. Telegdy Ádám és Bernek Péter viszont 200 háton továbbjutott. 
Vágólapra másolva!

A női száz méteres gyorsúszással kezdődtek a magyar érdekeltségű programok. Gyurinovics Fanni futamában a kilencedik lett 55:86-os idővel, ami négy tizeddel maradt el a nevezési idejétől. Összetettben a 28. helyen végzett. A 15 éves versenyző ennek ellenére elégedett volt a teljesítményével, mert - mint az Origónak elmondta - reggeli úszása még nem sikerült ilyen jól.

Gyurinovics Fanni a 28. helyen zárta a kétszáz méteres gyorsúszást Fotó: Szabó Gábor - Origo

Két magyar egy futamban

A férfi 200 méteres hátúszás magyar résztvevői, Bernek Péter és Telegdy Ádám ugyanabban az előfutamban indult. Előbbi 1.56.53-mal, utóbbi 1.57.41-gyel ért célba, Bernek második, Telegdy negyedik lett a futamban, így mindketten a középdöntőben folytathatják délután.

Bernek Péter és Telegdy Ádám egymás mellett úszva jutott be az elődöntőbe Fotó: Szabó Gábor - Origo

Bernek Péter az Origónak elmondta: célja az országos csúcs megdöntése. „Három nappal ezelőtt úsztam utoljára, úgyhogy muszáj voltam erősen kezdeni, bár talán ez túlságosan is erősre sikerült.

Vissza is vettem a végére, mert muszáj délutánra regeneralódnom egy kicsit, ott ugyanis az országos csúcs a cél.

Már öt éve üldözöm, azt hiszem ennél alkalmasabb helyet és időt nem is találhatnék a megdöntésére.”

Telegdy Ádám is szeretne javítani az idején. „Jólesett az úszás, elégedett is vagyok az eredménnyel. Ha délután is ez lenne a sorrend, azt most azonnal aláírnám, semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak hogy bejussak a holnapi döntőbe.

- mondta az Origónak.

200 mell döntő Gyurta nélkül

Kétszáz női mellen Sebestyén Dalma a hetedik pályán a hetedik helyen végzett 2.29.35-ös idővel. Összetettbeli 22. helyével lemaradt a középfutamról, amit csalódottan kommentált az Origónak: „Nem volt őszinte a mosolyom amikor kijöttem a medencéből, mert bár nagyon kiúsztam magam, jobb időben reménykedtem.

Sajnos ez nem az én évem volt, tele volt sérüléssel és kihagyással, de köszönöm a sok szurkolónak és a családomnak a biztatást, akik a helyszínen szorítottak nekem.

Ki kell majd elemezni, hogy mit kell másképpen csinálni, de fel fogok állni és az év végi rövidpályás Eb-re maximálisan odateszem magam.”

Sebestyén Dalma szeretett volna jobbat úszni Fotó: Szabó Gábor - Origo

A délelőtt egyik nagy meglepetése, hogy a férfiaknál Gyurta Dániel nem jutott tovább.

Futamában a hatodik lett, 2.11.28-as ideje összetettben pedig csak a 17. helyre lett elég, vagyis éppen lecsúszott a továbbjutásról.

Első tartalékként minimális esélye azonban még maradt a folytatásra, abban az esetben, ha a legjobb tizenhatból valaki visszalép, Gyurta újra úszhat.

Gyurta Dani 17. lett összetettben Fotó: Szabó Gábor - Origo

A korábbi világbajnok az Origónak azt mondta, nem érte váratlanul az eredmény. „Az időt látva sajnos számítottam rá, hogy nem jutok tovább, ettől függetlenül

ma ez volt a 100 százalék, mindent kiúsztam magamból, úgyhogy bárkinek a szemébe bele tudok nézni.

Voltam már ilyen helyzetben, sőt ennél sokkal rosszabban is, akkor ki tudtam jönni a gödörből, most is egyértelműen ez a cél. 17 év után nagyon nehéz megváltoztatni a technikámat, az edzésmunkámat, de hiszek benne, hogy jó úton járunk. Szerencsére sokkal több alkalommal kellett a győzelmek után nyilatkoznom, ez is motivál és a társak, Hosszú Katinka vagy Cseh László példája, akik szintén mélyről jutottak fel újra a legnagyobbak közé.”

Női váltónk éremért úszhat

A Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Gyurinovics Fanni összetételű női 4x200-as gyorsváltó a hetedik pályán úszva hetedik lett 7.55.77-es idővel, ez pedig döntős folytatást jelent a lányoknak.

Női 4x200-as gyorsváltónk bejutott a döntőbe Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egyelőre kérdéses, hogy a váltó milyen összetételben áll rajthoz az esti döntőben, a lányok mindenesetre elégedetten nyilatkoztak az Origónak. Jakabos Zsuzsanna egyéni csúcsának örült leginkább: „Tudtuk, hogy két csapatot kell megverni a döntőhöz, ez volt a cél, így természetesen nagyon örülünk a finálénak.

Én személy szerint különösen boldog vagyok, mert egyéni csúcsot úsztam, nem is értem, hogy lehetséges ez.

Úsztunk ahogy tudtunk, délután is ez a cél, de egyelőre nem tudom, milyen összetételben állunk rajthoz.”

Késely Ajna bízik benne, hogy a döntőben újra úszhat. „Annyira most nem izgultam, tudtam, hogy a csapatért úszom és ez motivált.

Délelőtti versenyhez képest elégedett vagyok az időmmel is, remélem, hogy délután is benne leszek a csapatban,

ott megpróbálok meg jobbat menni” - mondta az Origónak.

Verrasztó Evelyn szerint nem volt könnyű dolga a csapatnak. „Nagy dolog, hogy bejutottunk a döntőbe, mert

Szoros volt, de amiért jöttünk, azt teljesítettük.”

Gyurinovics Fanni egyéni szereplése után örömmel úszott újra.

„Nagyon bennem maradt az egyéni úszásom, nehéz volt regenerálódni, de elégedett vagyok az időmmel,

azzal pedig pláne, hogy megvan a finálé. Azt gondoltam, hogy rajtam fog elmenni, de szerencsére nem így történt, úgyhogy boldog vagyok.”