Bíró Attila: A bányászbéka feneke alól jöttünk fel

Vízilabda Vizes VB, FINA2017, női válogatott  Magyarország – Görögország
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott a Kanada ellen hatalmas meglepetésre elveszített negyeddöntő után az 5-8. helyért vívott mérkőzések első felvonásán Görögország ellen 10-9-re nyert, így pénteken Olaszoszág ellen játszhat az ötödik helyért.
Vágólapra másolva!

A magyar együttes úgy állt fel, hogy a görögök a második negyed után 6-3-ra vezettek. Hogy mi kellett ehhez a felálláshoz?

vágta rá kapásból Illés Anna, majd így folytatta –
"Az, hogy ennyi ember még így is kijött szurkolni nekünk, rengeteget jelentett a számunkra. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokan lesznek, láttam, hogy többen meg is könnyezték közülünk ezt a gesztust.

Keszthelyi Rita három gólt szerzett Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Mindkét csapat fájó vereséget szenvedett az előző mérkőzésén, olyat, amit nagyon nehéz volt feldolgozni" – ezeket már Takács Orsolya mondta a vegyes zónában az Origónak.

Gangl Edina beállítása döntő húzásnak bizonyult Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szenzációsan védő Gangl Edina szemében a győzelem ellenére is könny csillogott, az okairól is beszélt.

„Rendkívül csalódott vagyok, mert ezen a mérkőzésen bebizonyítottuk, hogy nem most, hanem 20:30-kor kellett volna játszanunk, méghozzá az elődöntőben.

A két gólt jegyző Bujka Barbara így értékelt:

„6–3-ig nem ébredtünk fel, utána aztán végre eszünkbe jutott, hogy jaj, hát mi is tudunk azért vízilabdázni, ez pedig ki is jött a végére, hogy csapatként jobbak vagyunk a görögöknél. Pénteken az olaszok ellen remélem, jobban kezdünk majd, hiszen védekezésben és támadásban is van mit javítani.

Fontos számunkra az ötödik hely, már csak a szenzációs szurkolóink miatt is."

Bíró Attila félidei fejmosása hatásos volt Fotó: Szabó Gábor - Origo

A válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila az alábbiakat mondta az Origónak a lefújást követően:

„Gyakorlatilag a bányászbéka feneke alól jöttünk fel, egy kapuscserének és egy taktikai váltásnak köszönhetően. El tudtuk bizonytalanítani a görögöket, de amíg odáig eljutottunk, addig sajnos több súlyos egyéni hibát is elkövettünk, így a saját dolgunkat nehezítettük meg.

Nyilván benne volt még a fejekben és a lelkekben a Kanada elleni meccs, két napig azon dolgoztunk, hogy azt ki-, és lezárjuk."

Kíváncsiak voltunk, hogy a szakember mit mondott a szünetben, mivel rázta fel a lányokat, megkaptuk a választ:

„Nyilván fel kellett emelnem a hangomat, hogy hazai pályán, több ezer néző előtt ezt nem csinálhatjuk. Aztán szükség volt a nagyszerűen védő Gangl Edinára is, valamint azokra a taktikai változtatásokra, amiket maradéktalanul betartottak a lányok"

A magyar női vízilabda-válogatott pénteken, 13:30-tól mérkőzik Olaszországgal a vb 5. helyéért.