Vágólapra másolva!
Kiváló játékkal győzött a negyeddöntőben a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti vizes világbajnokságon. Märcz Tamás csapata már az elején eldöntötte az oroszok elleni meccset és végül simán, 14-5-re győzött, így készülhet a Görögország elleni elődöntőre.
Vágólapra másolva!

A lányok hétfői veresége után mindenki tudta, hogy ezt a meccset nem szabad félvállról venni, ráadásul az orosz válogatott rendkívül kiszámíthatatlan volt eddig a tornán, így bármi megtörténhetett. Szerencsére azonban a magyar fiúk gondoskodtak arról, hogy a közönség hamar megnyugodjon. Elöl és hátul is kíváló teljesítményt nyújtva végül kilencgólos sikert arattak. A vegyes zónában értékelték az estét a játékosok és Märcz Tamás szövetségi kapitány.

A születésnapos Nagy Viktor elképesztő formában védett Fotó: Mudra László - Origo

"Arra készültünk, hogy az első két negyed nagyon nehéz lesz, az oroszok hihetetlen fizikummal rendelkeznek, de nem szokták bírni a mérkőzések végét" - kezdte Gór-Nagy Miklós

- tette hozzá a válogatott rangidős játékosa.

"Sikerült felvennünk újra a ritmust, hiszen 14 gólt lőttünk annak az orosz csapatnak, akik egy 8-10-es mérkőzést játszottak a horvátok ellen, ez mindeképpen nagy fegyvertény. Kellően felkészültünk belőlük, videón megnéztük azt a mérkőzést és a spanyolok ellenit is" - mondta a három gólt szerző Manhercz Krisztián.

"Az első negyedben sikerült úgy játszani, hogy elbírtuk a terhet, a rengeteg nézőt, és pozitív oldalára fordítottuk ezt.

Élveztük a játékot, 6-1-nél pedig éreztük, hogy eldőlt ez a meccs"

- értékelt mosolyogva a négygólós Hosnyászky Norbert.

Eddig három meccsen két gólt, ma összesen négyet szerzett Hosnyánszky Norbert Fotó: Mudra László - Origo

"Ez egy jó nap volt, ami a formaidőzítést illeti.

A görögök ellen máshogyan kell készülnünk, jól ismerjük őket, megpróbáljuk rájuk erőltetni a mi játékunkat és nem ülünk fel annak, ahogy ők szokták lassítani" - tekintett a jövőbe a csapatkapitány, Varga Dénes.

"Ha nem is ennyivel, de pár góllal jobbak vagyunk az orosz válogatottnál. Az utolsó percig harcoltak, de látszott, hogy elbizonytalanodtak, főleg Nagy Viktor miatt. Azonban ezt most le kell zárni és innentől kezdve csak előre szabad nézni.

- mondta a duplázó Vámos Márton.

Manhercz Krisztián három góllal vette ki részét a sikerből Fotó: Mudra László - Origo

"Kielemeztük az összes veszélyes játékosukat, de az is lehet, hogy megzavarodtak a közönség erejétől" - dicsérte a publikumot Märcz Tamás, majd folytatta:

"Mindenki tette a maga kötelességét, egészen magas szinten, ennek köszönhető ez a fantasztikus játék.

Örültünk a szünnapnak, ki tudtuk használni edzésekkel és egyéb foglalkozásokkal, pihenőkkel ezt a pár napot. A görögök ellen másfajta játékkal készülünk, egy nagyon jó csapat és megérdemelten vannak a legjobb négy között. Szeretem a játékukat, de azt még jobban, ahogy az én játékosaim játszanak."

A magyar válogatott csütörtökön 20.30-kor száll újra medencébe, ahol a Görögország elleni mérkőzésen már a döntőbe jutás lesz a tét.