Gyurta Gergely: Nagyon meghaltam!

Gyurta Gergely
Balatonfüred, 2017. július 21. A hatodik helyezett Gyurta Gergely a célban férfi 25 kilométeres nyíltvízi úszáson a 17. vizes világbajnokság Balatonfüreden 2017. július 21-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Alig tudott megszólalni a 25 km-es nyíltvízi úszás befutója után Gyurta Gergely. Nem is csoda, hiszen több mint öt órát töltött a vízben. Kiúszta magát és hatodikként ért célba. Rasovszky Kristóf verekedésbe keveredett és feladta a versenyt. A nőknél Olasz Anna az ötödik, Sömenek Onon Kata a tizenkettedik helyen ért célba. 
Vágólapra másolva!

Gyurta Gergely az M4 Sport csaptorna kérdésére azt mondta, volt már jobb élménye is. "

Most két nap hullafekvés jön, amikor nem fogok semmit csinálni.

Ilyen nehéz 25 km-t még soha nem éltem át,

de amiért küzdöttem, amiért jöttem, azt meg tudtam csinálni."

Gyurta Gergely megszenvedett a hatodik helyért Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyurta számára több mélypont is volt a verseny alatt. "A verekedés, az, hogy a lányok elkezdtek velünk úszni, a ritmusváltások kőkeménnyé tették ezt a 25 km-t.

Bízom benne, hogy ez csak a kezdet, úgy érzem, nem kell szégyenkeznem a hatodik hely miatt."

Gyurta Gergely hatodik lett Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A másik magyar induló, Rasovszky Kristóf nyolc körön keresztül az élmezőnyben haladt, de az utolsó előtti körben feladta a küzelmet.

Olasz Anna így nyilatkozott az ötödik hely megszerzése után. "Nem osztottam be túl jól az energiámat, de azzal, hogy 7 km után a mezőny végén úsztam, sok energiát megspóroltam. Azt is túléltem, amikor összeverekedtünk a fiúkkal." A legutóbbi vb-n ezüstérmes Olasz Anna sokáig az élmezőnyben úszott, s bár a végén nem bírta az élen haladók tempóját, nagy csatát vívott az olasz Martina Grimaldival a negyedik helyért, aki végül négy tizedmásodperccel megelőzte.