Kolesznyicsenko: négyből négy!

CSIANG Ven-ven; CSIANG Ting-ting
Budapest, 2017. július 20. A második helyezett kínai Csiang Ting-ting és Csiang Ven-ven, a győztes, orosz Szvetlana Kolesznyicsenko és Alekszandra Packevics, valamint bronzérmes ukrán Anna Volosina és Jelizaveta Jahno a szinkronúszás páros szabadgyakorlatának eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Városligetben 2017. július 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Folytatódik az orosz uralom a Városligetben. Szvetlana Kolesznyicsenko és Alekszandra Packevics ismét ellenállhatatlanul versenyeztek, és a technikai páros után a szabadprogramot is megnyerték. Előbbi a negyedik, utóbbi a második aranyát zsebelte be a világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A tomboló hőség és a magyar résztvevők hiányának ellenére is majdnem teljesen megteltek a lelátók a csütörtök délelőtti szinkronúszó páros szabadprogram döntőjére. Természetesen előkerültek az ernyők és a legyezők is, máshogy nem is lehetett kibírni ezt a meleget. A körülbelül 4000 néző szinte irigykedve figyelte a versenyzőket, akiknek megadatott, hogy csobbanjanak egyet a medencébe, mintegy három perc erejéig.

Csak a szokásos: tökéletes szinkronban Kolesznyicsenko (balra) és Packevics (jobbra) Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kérdés csak az volt, hogy meg tudja-e szorongatni bárki az oroszokat. Kolesznyicsenko és Packevics is bombaformában érkeztek Budapestre, ráadásul versenyről versenyre jobb pontszámot értek el. Tizedikként mutathatták be kűrjüket, ami ismét lenyűgözőre sikerült. Ez az értékelésnél is látszott, hiszen

a világbajnokságon először láthattunk 97-es pontszámot, kereken 97,0000-t kapott az orosz páros.

Ováció a nézőtéren, miközben a kivetítőn a rendkívül büszke Tatyjana Dancsenko, az oroszok szövetségi kapitánya mosolyog. A kérdést gyorsan megválaszolták: verhetetlenek.

A kínai Csiang-ikrek hiába értek el 95,3000 pontot, nem volt esélyük. De csalódottak sem voltak, hiszen gyönyörű karrier áll mögöttük, 30 évesek és mindketten szülés után tértek vissza.

A Csiang-ikrek újabb ezüstökkel gazdagodtak Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Anna Volosina és Jelizaveta Jahno is elégedettek voltak a bronzzal, mindössze alig egy tizeddel előzték meg azokat a japánokat, akik úgy tűnik, kibérelték maguknak a negyedik helyet. Az ukránok 93,2667-es eredménye így azt jelentette, hogy

Volosina a 4., Jahno a 2. bronzérmét nyerte a Városligetben.

Ahogy az egyesben, úgy most a párosban is megismétlődött tehát a technikai kűr dobogója a szabadprogramban.