Ha megverjük az olaszokat, álmodhatunk a negyeddöntőről

FINA2017, Vízilabda Vizes VB, Magyarország - Ausztrália
Vágólapra másolva!
Szerda este ismét medencébe ugrik a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az első fordulóban szintén két pontot szerző olaszokkal játszik 20 óra 10 perckor a Hajós Alfréd uszodában.
Vágólapra másolva!

Magyarország döcögősebb kezdés után magabiztosan ütötte ki Ausztráliát (13–3) az első fordulóban, ahol kiválóan védekeztek, a meccs legjobbja pedig a négy gólt szerző Varga Dénes volt. "A meccset jól kezdtük annak ellenére, hogy gólt nem szereztünk, kaphattunk volna fórokat, de örülök, hogy

– értékelt a meccs után Märcz Tamás.

Az ausztrálok ellen álmosan kezdtek a fiúk Fotó: Mudra László - Origo

Az olaszok ezzel szemben gyorsan belekezdtek, és a végére kivégezték a franciákat (18–9).

Di Fulvio öt gólt dobott, rá majd a magyaroknak is fokozottan kell figyelniük.

Matteo Aicardi, az olasz kapitány elégedett volt játékosaival, de kiemelte, hogy a magyarok elleni meccsen sokkal jobban kell játszaniuk. „Voltak jobb és kevésbé szép mozzanatai a játékunknak, ezért még dolgoznunk kell a játékosainkal, hogy minél jobban játsszunk holnapután, a magyarok elleni meccsen."

Az olaszok is tudják, Magyarország ellen jobb játék kell Fotó: Mudra László - Origo

Az olaszok elleni fontos szerdai meccsről Decker Ádám nyilatkozott a vlv-nek.

Nagyon nehéz ágra is kerülhetünk, amelyen plusz egy mérkőzést is játszani kell, ha viszont sikerül megszerezni a csoportelsőséget, akkor olyan ellenféllel találkozhatunk a negyedöntőben, amellyel szemben nagyobbak a továbbjutási esélyeink, ráadásul kapunk egy pihenőnapot, hiszen nem kell nyolcaddöntőt játszanunk."

Negyeddöntővel felérő meccs lesz az olaszok elleni Fotó: Mudra László - Origo

A szurkolók támogatásáról Decker elmondta, felvillanyozza és libabőrös lesz, amikor

hétezer emberrel együtt énekli a himnuszt, ez a fantasztikus élmény pedig hozzáad a teljesítményükhöz.

A két csapat hasonló helyezéseket ért el az utóbbi világversenyeken, ráadásul ez a mérkőzés a csoportgyőzelemről fog dönteni, így mindkét csapat extra erőbedobással fog küzdeni.

B csoport állása: 1. Magyarország 2p, 2. Olaszország 2p, 3. Franciaország 0p, 4. Ausztrália 0p